2014.09.23. 19:05
Közmunka: leendő temetőkertészek és parképítők találhatják meg helyüket
Dunaújváros - Tanulni és dolgozni egyszerre: talán ez az új, hátrányos helyzetűeknek kitalált foglalkoztatás lényege.
Négy éve dolgozik együtt a Kegyelet Bt. a Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Nonprofit Kft-vel. Mégpedig nagyon prózai és mindkét fél (talán pontosabb így: valamennyi fél) megelégedésére és kölcsönös hasznára.
- Ez az együttműködés mindenkinek jó! - erősítette meg sajtótájékoztatóján mind Palkovics Kata, a Kegyelet Bt. vezetője, mind Hosszú János, a DHH Nkft. ügyvezetője.
Történt ugyanis, hogy a DHH a Türr István Képző és Kutató Intézettel együttműködve négy éve kidolgozta a szegénységkezelés egy sajátos, de sikeres programját: munkát, szakmát kínálva a halmozottan hátrányos helyzetű embereknek. Erről már többször beszámoltunk.
Mint ahogyan sokszor írtunk már a Kegyelet Bt. munkájáról is, amely cég az ország egyik legnagyobb, huszonegy hektáron elterülő, s (bár szubjektív ez a megítélés) egyik legszebb temetőjét üzemelteti a városban.
E két cég együttműködése sokak szerint nem kecsegtetett hosszabb távlatokkal: lévén a Kegyelet Bt. roppant igényes, a DHH által közvetített emberek pedig nem túl képzettek.
Mégis évek óta jól működik a dolog: amiben valószínűleg a képzések is közrejátszanak. Manapság ugyanis aligha lehetne bárkit is visszavezetni a munkaerőpiacra hosszabb szünet után, ha nem képeznék, s nem támogatnák úgynevezett utánfoglalkoztatással: gyakorlatilag elhelyezéssel a rászorulókat.
Már dolgoznak, de tanulnak is az új tanfolyam résztvevői. Elöl balra Lovász Istvánné, jobbra Vagyóczki Móni, hátul Kovács Dávid és Szabó Gyula Antal munka közben a temetőben
Ennek legújabb példája, hogy a DHH, a Türr Intézet és a Kegyelet Bt. újabb kontingensnek, tizenöt embernek szervez négyhónapos képzést park- és kertépítő, temetőkertész munkás szakmában. Talán nem túlzás a szakma kifejezés, hiszen az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő képesítésről van szó.
Az elméleti és gyakorlati képzés is a Kegyelet Bt-nél zajlik majd tulajdonképpen a temető gondozásával együtt. A tanfolyam szeptember 12-én kezdődött, és 2015. január 21-ig tart, amit öt hónapos foglalkoztatás követ. Aki beválik, maradhat, vagy új munkahelyen folytathatja.
Az elmúlt négy évben a DHH 1830 embernek szervezett képzést és foglalkoztatást. A Kegyelet Bt-nél közülük több mint kétszázan tanultak és dolgoztak. Utóbbi cég nem kap képzési támogatást, kap viszont munkaerőt: lelkes dolgozókat...
Cinikus kérdéseket természetesen ebben az esetben is lehetséges feltenni. Például: vajon hány temetőkertészre van szükség az országban?
Ezek a kérdések persze megválaszolhatatlanok. Talán azért, mert rossz kérdések.
A jó kérdés szerintem valahogy így hangozhatna: hány tanfolyamot kellene szerveznünk ahhoz, hogy tudást, munkát, reményt adjunk mindenkinek?
Erre a válasz alighanem az, hogy: végtelen mennyiségűt. Ez nem is lehet kérdés...