Lassú vonat érkezik, mindig hoz valakit...

Halk madárcsicsergés... A forgalmista odújából valamely közmédia szól, épp a régi nagytestvér téli sporteseményének egy momentumát közvetítik. A madarak bájos dalolását egy mellkast dübörögtető mély, bömbölő morajlás váltja fel. Nehéz szénrakományával lassan elindul a vasmű egyik mozdonya. Ez Dunaújváros vasútállomása. Hosszú tehervonat kígyók ácsorognak amíg a szem ellát, csendben tűrve a mostanság oly szeszélyes időjárás viszontagságait. Néha egy egy szárnykerekes egyenruhás megkopogtatja őket alulról, mintha csak hosszú útjuk utáni pihenőjüket kívánná így félbeszakítani. A fülnek oly kellemetlen dízelgép dübörgése nem csendesül.

Nyugodt éjszakákon ez a jellegzetes hang az innen több kilométerre lévő belvárosban is kiválóan hallható, bár a régóta itt élőknek ez már fel sem tűnik, még egy ágyon való megfordulást sem szánnak rá. A napfény váratlan módon kitör a felhők közül, és mint egy jó színházi fénymester, teljes pompájában elém tárja a vasútállomás főépületét. Színe a dohányzó emberek számára igen ismerős lehet, bár a nikotin sárga valahogy sosem volt divatos... E falfelületen szabályosan rikít az a néhány hófehér tábla, amelyeken közelebbről a következő olvasható: " Vigyázz! A vakolat hullik! "

A vasútállomás homlokzatán mai is jól látható a huszonöt éve eltávolított vöröscsillag helye  (Fotó: Ónodi Zoltán)

A vicc az, hogy ha ezt el tudod olvasni rajta, máris túl közel vagy a leendő omlás helyszínéhez. Mintha csak annyi lenne a mondandója: " ...én előre szóltam... . ". Tipikus magyar mentalitás, mint az úthibák sebesség korlátozó kresztáblái, ami sehol máshol a világon nincs, mert ahol az út hibás, ott rögvest javítják. Ez is egy magyar találmány, a rosszabbak közül... De vissza az eredeti vágányra (ha már témánál vagyunk). Tény, hogy a fal néhol tényleg pucérkodik, itt-ott kivillantva tégla mivoltát. Kis szemfülességgel észre lehet venni, hogy ezek a fránya fehér táblák sem véletlenszerűen lettek kihelyezve, mintha mind egy-két tenyérnyi vakolathiányt rejtegetne maga mögött... De a lényeg a tetején van, a keleti (peronfelöli) homlokzaton!

Aki kis városunkba vasúton érkezik, a vonatról leszállva, az épületbe igyekezvén a több méter széles "mávkék, sárgabetűs Dunaújváros" felirat fölött egy ötágú csillag poros nyomát láthatja... Nos, a történelem itt még büszkén él és virul! A mai fiataloknak már fogalmuk sincs mi díszelgett ott. Ha levennénk a városnév táblákat mindenhonnan, egy álmából felriadt "turista " azt is hihetné, hogy a személyvonat Lvovig, Minszkig, Kijevig vagy Volgográdig vitte, amíg ő aludt. Pedig micsoda fotótéma lehetne, ahogy az új, kapitalista világi motorvonatok pihennek, háttérben az egykori vörös csillag hűlt helyével... Itt még tényleg él a történelem. "Velünk élő történelem." Csak nem értem, idestova 25 éve nem volt pénz egy vödörnyi mázolásra, hogy legalább a helye se látszódjon, hamár 89-ben irányt váltottunk, ha módszert nem is feltétlen mindenki szerint...