Újtelep, a legvirágosabb városrészünk

Mondatát nemcsak a ház előtt három különböző színben nyíló ibolyák (kék, lila, fehér) támasztják alá, hanem a mandulafák fehér és a kajszik rózsaszín virágai is.

No, meg az akkurátusan felgereblyézett ágyásokban a már kiültetett saláta- és hagymapalánták.

Egyvalami hiányzik csak a Kneipp-féle kertből, bármilyen szép is, így tavaszelőn, de az az egy nagyon hiányzik.

A méhdongás...

Kneipp úr emberemlékezet óta méhészkedik. Illetve: méhészkedett. Vagyis: méhészkedne, csak...

Szóval, hetvenkilencedik életévét betöltvén Kneipp István úgy döntött, eladja a kert végében addig szorgalmasan dolgozó méhcsaládjait, és immár a kiskertre korlátozza cselekvő energiáit. Szép, volt, jó volt, egészséges volt - de: elég volt!

Ezért azután tavaly tavasszal túladott negyvenkét családnyi méhén. Egy nagykarácsonyi méhésztárs vette meg őket - ígéretet téve, hogy egy rajt még visszahoz.

- Magam sem hittem volna, hogy ezt valaha megteszem! - ingatja fejét Kneipp úr, mintegy szavakba foglalva környezete hitetlenkedését. De legalább az az egy raj, egyszer, talán visszaérkezik, ahogyan a vásárló ígérte.

- Nem azért kértem erre a méhésztársat, mintha nem lenne egyéb elfoglaltságom - mondja házigazdánk, - hanem azért, mert az egyik unoka, aki most még egyetemre jár, nagyon érdeklődik a méhészkedés iránt! Gondoltam, majd megmutatom neki az alapfogásokat. Elvégre itt állnak a padláson a felszerelések, megvan még a pörgető is, a mézgyűjtő alumíniumkannák, a lépes keretek. No, és a négyéves dédunokám, Sebestyén is nagyon kíváncsi erre a munkára: már kérdezgeti, hová tűntek a bogarak ? A tudást nem szabad hagyni veszendőbe menni!

A Kneipp-házaspár a nyolcvanadik évéhez közeledve sem hagyja parlagon a kiskertet: máris kiültetve a palánták, elgereblyézve a parcellák, nehogy túlságosan kiszáradjon a föld. Várják az esőt nagyon, hogy kezdődhessen a kapálás...