Forradalmi nóta, monda, ponyva

- Kezdjük talán ott, hogy mely társadalmi rétegek hagyományairól beszélünk? Lényeges kérdés az is, hogy miként lehetett a szokásokat, emlékeket összegyűjteni?

- Mindenekelőtt az addigi jobbágyok, zsellérek, az ő leszármazottaik, illetve a szélesebb értelemben vett nép, vagyis a kisnemesség és a parasztság számára dolgozó iparosok hagyományairól kell beszélnünk. Arról, ahogyan ők látták a 48-49-es eseményeket. Ami a gyűjtést illeti, két jelentős időszakról beszélhetünk. Az egyik a forradalom és szabadságharc százéves évfordulója előtt, 1947-48-ban, a másik az 1970-1980-as években történt. Egy 1948-ban 70 éves ember nagyszülője tevékeny részese lehetett a forradalomnak. Az ismereteket szájhagyomány útján örökítették, a családi munkamegosztás, nevelési rend alapján jobbára a nagyszülő az unokának. A 70-80-as években gyűjtéseink során azokat kerestük, akik 1890-1900 körül születtek, és ha szerencsénk volt, a nagyapa gyerek volt a forradalom idején, a dédapa pedig felnőtt ember. Főként a történetekre koncentráltunk, amik egy része átnőtt mondává.

- A mondák meseszerű, varázsos elemeket is tartalmaznak. A 48-as történetek realisztikusabbak?

- A történetek arról szóltak, mi történt a családban, rokonságban, a faluban, a szűkebb környezetben. Persze elsősorban azok maradtak meg az emlékezetben, amelyek jelentős eseményekhez kötődtek. A robot eltörlése, a pákozdi csata, Jellasicsék vonulása, majd menekülése, a móri csata, az ozorai diadal. Vagy a verbuválás, amely óriási esemény volt a településen, kitűzték a zászlót, volt zene, tánc, fellelkesült a falu fiatalsága. Olyan apró részletekkel gazdagítva, amelyeket a történettudomány nem örökített meg. Ezek főként olyan emlékek, amelyeket itt-ott talán kiszíneztek egy kicsit, s némelyikükbe belekerültek tipikusan mondai fordulatok is. Például az, hogy a császáriak lovaira fordítva teszi fel a patkót a kovács, hogy a lovon menekülő Kossuth Lajost ne tudják utolérni. De említhetném a zöldágjárás szokását is, amely a gyúrói hagyományokban is fellelhető. A szokást a robot és az első éjszaka jogának eltörléséhez kötötték egyesek, ez sem valóságos elem. Ám hangsúlyozom, hogy ezek a mesés, nem valós részletek a történetek csak kis részére jellemzőek.

- Aztán itt vannak a dalok. Emblematikus a Kossuth-nóta, de a Klapka-induló is. Mennyire közismert, hogy utóbbi zenéjét Egressy Béni szerezte?

- A katonadalok, nóták hihetetlen újjászületése következett be 1848-49-ben. A korábbi dalokat aktualizálták, és keletkezett rengeteg új. A Kossuth-nóta dallama is régebbi, arra írtak új, lelkesítő szövegeket. Az átlagember egy-két verzióját ismeri, a kutatók több tucat variációját. Az Egressy testvérek pedig tevékenyen részt vettek a forradalomban. A zeneszerző Béni testvére, Gábor színész volt, aki március 15-én ott állt a Nemzeti Színház színpadán. Abban az időben a népi és a nemzeti, a népdal és a műköltés roppant közel állt egymáshoz. Petőfi és Arany is írt népdalokat a népköltészet stílusában. Ám ne feledkezzünk meg a népi díszítőművészetről sem, amely 1848-49-ben, de különösen utána hihetetlen pezsgésnek indult. A jelképek, a címer, a zászló, hazát és Kossuthot éltető feliratok tűntek fel a díszítőművészetben. Korábban a hazával ily mértékben nem azonosult a nép, magáénak érezte a haza és haladás eszméjét, még ha nem ily fennkölten kimondva is.

- Kossuthnak hatalmas kultusza lett a hagyományokban. Már-már Mátyás királyéhoz hasonlítható ez?

- Valóban, a legtöbb tizenkilencedik századi dal, monda, történet róla szól. Mátyás-mondákat Kossuthtal is összefüggésbe hoztak, ahogyan például Mátyás megkapáltatta a nemesurakat, úgy Kossuth is. A történetek szájhagyomány útján terjedtek, de nem szabad elfeledkezni a ponyvairodalom hatásáról sem. Már 1848-49-ben jelentek meg ponyvák, versbe szedve március 15-ét, de 1861 és különösen a kiegyezés, 1867 után ponyvák sorát adták ki. Az emberek olvasták ezeket, hatással volt rájuk. S persze nem szabad elfelejteni az ünnepségeket sem, azok is hozzájárultak a Kossuth- és Petőfi-kultuszhoz. Axióma volt, hogy Petőfi a legnagyobb költő, és Kossuth hozta el a szabadságot, törölte el a jobbágyságot, dézsmát.

- A sokat vitatott Görgey hogyan szerepel a néphagyományokban?

- A döntő többség árulónak tartotta akkor, a maga kicsit leegyszerűsítő módján. Miből is indult ki? Ott volt az aradi vértanúk között? Nem volt. Ráadásul a maga racionális gondolkodásmódja, megjelenése, hűvös magatartása miatt sem volt népszerű.

- A politika az idők során, így vagy úgy megpróbált rátelepedni 1848-49-re, próbálta torzítani értékeit. Érintette ez a néphagyományt is?

- Igen, a politika mindig próbálta felhasználni 1848-49-et, mert tudta, hogy érték. Szerencsére a néphagyományt ez alapjában nem érintette, hidegen hagyta. Amikor Gárdonyban gyűjtőúton voltam, és a majd százéves Kardos Józsefnét hallgattam, rájöhettem, hogy dehogy befolyásolta őt és szavait a politika.

- Kezdjük talán ott, hogy mely társadalmi rétegek hagyományairól beszélünk? Lényeges kérdés az is, hogy miként lehetett a szokásokat, emlékeket összegyűjteni?

- Mindenekelőtt az addigi jobbágyok, zsellérek, az ő leszármazottaik, illetve a szélesebb értelemben vett nép, vagyis a kisnemesség és a parasztság számára dolgozó iparosok hagyományairól kell beszélnünk. Arról, ahogyan ők látták a 48-49-es eseményeket. Ami a gyűjtést illeti, két jelentős időszakról beszélhetünk. Az egyik a forradalom és szabadságharc százéves évfordulója előtt, 1947-48-ban, a másik az 1970-1980-as években történt. Egy 1948-ban 70 éves ember nagyszülője tevékeny részese lehetett a forradalomnak. Az ismereteket szájhagyomány útján örökítették, a családi munkamegosztás, nevelési rend alapján jobbára a nagyszülő az unokának. A 70-80-as években gyűjtéseink során azokat kerestük, akik 1890-1900 körül születtek, és ha szerencsénk volt, a nagyapa gyerek volt a forradalom idején, a dédapa pedig felnőtt ember. Főként a történetekre koncentráltunk, amik egy része átnőtt mondává.

- A mondák meseszerű, varázsos elemeket is tartalmaznak. A 48-as történetek realisztikusabbak?

- A történetek arról szóltak, mi történt a családban, rokonságban, a faluban, a szűkebb környezetben. Persze elsősorban azok maradtak meg az emlékezetben, amelyek jelentős eseményekhez kötődtek. A robot eltörlése, a pákozdi csata, Jellasicsék vonulása, majd menekülése, a móri csata, az ozorai diadal. Vagy a verbuválás, amely óriási esemény volt a településen, kitűzték a zászlót, volt zene, tánc, fellelkesült a falu fiatalsága. Olyan apró részletekkel gazdagítva, amelyeket a történettudomány nem örökített meg. Ezek főként olyan emlékek, amelyeket itt-ott talán kiszíneztek egy kicsit, s némelyikükbe belekerültek tipikusan mondai fordulatok is. Például az, hogy a császáriak lovaira fordítva teszi fel a patkót a kovács, hogy a lovon menekülő Kossuth Lajost ne tudják utolérni. De említhetném a zöldágjárás szokását is, amely a gyúrói hagyományokban is fellelhető. A szokást a robot és az első éjszaka jogának eltörléséhez kötötték egyesek, ez sem valóságos elem. Ám hangsúlyozom, hogy ezek a mesés, nem valós részletek a történetek csak kis részére jellemzőek.

- Aztán itt vannak a dalok. Emblematikus a Kossuth-nóta, de a Klapka-induló is. Mennyire közismert, hogy utóbbi zenéjét Egressy Béni szerezte?

- A katonadalok, nóták hihetetlen újjászületése következett be 1848-49-ben. A korábbi dalokat aktualizálták, és keletkezett rengeteg új. A Kossuth-nóta dallama is régebbi, arra írtak új, lelkesítő szövegeket. Az átlagember egy-két verzióját ismeri, a kutatók több tucat variációját. Az Egressy testvérek pedig tevékenyen részt vettek a forradalomban. A zeneszerző Béni testvére, Gábor színész volt, aki március 15-én ott állt a Nemzeti Színház színpadán. Abban az időben a népi és a nemzeti, a népdal és a műköltés roppant közel állt egymáshoz. Petőfi és Arany is írt népdalokat a népköltészet stílusában. Ám ne feledkezzünk meg a népi díszítőművészetről sem, amely 1848-49-ben, de különösen utána hihetetlen pezsgésnek indult. A jelképek, a címer, a zászló, hazát és Kossuthot éltető feliratok tűntek fel a díszítőművészetben. Korábban a hazával ily mértékben nem azonosult a nép, magáénak érezte a haza és haladás eszméjét, még ha nem ily fennkölten kimondva is.

- Kossuthnak hatalmas kultusza lett a hagyományokban. Már-már Mátyás királyéhoz hasonlítható ez?

- Valóban, a legtöbb tizenkilencedik századi dal, monda, történet róla szól. Mátyás-mondákat Kossuthtal is összefüggésbe hoztak, ahogyan például Mátyás megkapáltatta a nemesurakat, úgy Kossuth is. A történetek szájhagyomány útján terjedtek, de nem szabad elfeledkezni a ponyvairodalom hatásáról sem. Már 1848-49-ben jelentek meg ponyvák, versbe szedve március 15-ét, de 1861 és különösen a kiegyezés, 1867 után ponyvák sorát adták ki. Az emberek olvasták ezeket, hatással volt rájuk. S persze nem szabad elfelejteni az ünnepségeket sem, azok is hozzájárultak a Kossuth- és Petőfi-kultuszhoz. Axióma volt, hogy Petőfi a legnagyobb költő, és Kossuth hozta el a szabadságot, törölte el a jobbágyságot, dézsmát.

- A sokat vitatott Görgey hogyan szerepel a néphagyományokban?

- A döntő többség árulónak tartotta akkor, a maga kicsit leegyszerűsítő módján. Miből is indult ki? Ott volt az aradi vértanúk között? Nem volt. Ráadásul a maga racionális gondolkodásmódja, megjelenése, hűvös magatartása miatt sem volt népszerű.

- A politika az idők során, így vagy úgy megpróbált rátelepedni 1848-49-re, próbálta torzítani értékeit. Érintette ez a néphagyományt is?

- Igen, a politika mindig próbálta felhasználni 1848-49-et, mert tudta, hogy érték. Szerencsére a néphagyományt ez alapjában nem érintette, hidegen hagyta. Amikor Gárdonyban gyűjtőúton voltam, és a majd százéves Kardos Józsefnét hallgattam, rájöhettem, hogy dehogy befolyásolta őt és szavait a politika.

- Mindenekelőtt az addigi jobbágyok, zsellérek, az ő leszármazottaik, illetve a szélesebb értelemben vett nép, vagyis a kisnemesség és a parasztság számára dolgozó iparosok hagyományairól kell beszélnünk. Arról, ahogyan ők látták a 48-49-es eseményeket. Ami a gyűjtést illeti, két jelentős időszakról beszélhetünk. Az egyik a forradalom és szabadságharc százéves évfordulója előtt, 1947-48-ban, a másik az 1970-1980-as években történt. Egy 1948-ban 70 éves ember nagyszülője tevékeny részese lehetett a forradalomnak. Az ismereteket szájhagyomány útján örökítették, a családi munkamegosztás, nevelési rend alapján jobbára a nagyszülő az unokának. A 70-80-as években gyűjtéseink során azokat kerestük, akik 1890-1900 körül születtek, és ha szerencsénk volt, a nagyapa gyerek volt a forradalom idején, a dédapa pedig felnőtt ember. Főként a történetekre koncentráltunk, amik egy része átnőtt mondává.

- A mondák meseszerű, varázsos elemeket is tartalmaznak. A 48-as történetek realisztikusabbak?

- A történetek arról szóltak, mi történt a családban, rokonságban, a faluban, a szűkebb környezetben. Persze elsősorban azok maradtak meg az emlékezetben, amelyek jelentős eseményekhez kötődtek. A robot eltörlése, a pákozdi csata, Jellasicsék vonulása, majd menekülése, a móri csata, az ozorai diadal. Vagy a verbuválás, amely óriási esemény volt a településen, kitűzték a zászlót, volt zene, tánc, fellelkesült a falu fiatalsága. Olyan apró részletekkel gazdagítva, amelyeket a történettudomány nem örökített meg. Ezek főként olyan emlékek, amelyeket itt-ott talán kiszíneztek egy kicsit, s némelyikükbe belekerültek tipikusan mondai fordulatok is. Például az, hogy a császáriak lovaira fordítva teszi fel a patkót a kovács, hogy a lovon menekülő Kossuth Lajost ne tudják utolérni. De említhetném a zöldágjárás szokását is, amely a gyúrói hagyományokban is fellelhető. A szokást a robot és az első éjszaka jogának eltörléséhez kötötték egyesek, ez sem valóságos elem. Ám hangsúlyozom, hogy ezek a mesés, nem valós részletek a történetek csak kis részére jellemzőek.

- Aztán itt vannak a dalok. Emblematikus a Kossuth-nóta, de a Klapka-induló is. Mennyire közismert, hogy utóbbi zenéjét Egressy Béni szerezte?

- A katonadalok, nóták hihetetlen újjászületése következett be 1848-49-ben. A korábbi dalokat aktualizálták, és keletkezett rengeteg új. A Kossuth-nóta dallama is régebbi, arra írtak új, lelkesítő szövegeket. Az átlagember egy-két verzióját ismeri, a kutatók több tucat variációját. Az Egressy testvérek pedig tevékenyen részt vettek a forradalomban. A zeneszerző Béni testvére, Gábor színész volt, aki március 15-én ott állt a Nemzeti Színház színpadán. Abban az időben a népi és a nemzeti, a népdal és a műköltés roppant közel állt egymáshoz. Petőfi és Arany is írt népdalokat a népköltészet stílusában. Ám ne feledkezzünk meg a népi díszítőművészetről sem, amely 1848-49-ben, de különösen utána hihetetlen pezsgésnek indult. A jelképek, a címer, a zászló, hazát és Kossuthot éltető feliratok tűntek fel a díszítőművészetben. Korábban a hazával ily mértékben nem azonosult a nép, magáénak érezte a haza és haladás eszméjét, még ha nem ily fennkölten kimondva is.

- Kossuthnak hatalmas kultusza lett a hagyományokban. Már-már Mátyás királyéhoz hasonlítható ez?

- Valóban, a legtöbb tizenkilencedik századi dal, monda, történet róla szól. Mátyás-mondákat Kossuthtal is összefüggésbe hoztak, ahogyan például Mátyás megkapáltatta a nemesurakat, úgy Kossuth is. A történetek szájhagyomány útján terjedtek, de nem szabad elfeledkezni a ponyvairodalom hatásáról sem. Már 1848-49-ben jelentek meg ponyvák, versbe szedve március 15-ét, de 1861 és különösen a kiegyezés, 1867 után ponyvák sorát adták ki. Az emberek olvasták ezeket, hatással volt rájuk. S persze nem szabad elfelejteni az ünnepségeket sem, azok is hozzájárultak a Kossuth- és Petőfi-kultuszhoz. Axióma volt, hogy Petőfi a legnagyobb költő, és Kossuth hozta el a szabadságot, törölte el a jobbágyságot, dézsmát.

- A sokat vitatott Görgey hogyan szerepel a néphagyományokban?

- A döntő többség árulónak tartotta akkor, a maga kicsit leegyszerűsítő módján. Miből is indult ki? Ott volt az aradi vértanúk között? Nem volt. Ráadásul a maga racionális gondolkodásmódja, megjelenése, hűvös magatartása miatt sem volt népszerű.

- A politika az idők során, így vagy úgy megpróbált rátelepedni 1848-49-re, próbálta torzítani értékeit. Érintette ez a néphagyományt is?

- Igen, a politika mindig próbálta felhasználni 1848-49-et, mert tudta, hogy érték. Szerencsére a néphagyományt ez alapjában nem érintette, hidegen hagyta. Amikor Gárdonyban gyűjtőúton voltam, és a majd százéves Kardos Józsefnét hallgattam, rájöhettem, hogy dehogy befolyásolta őt és szavait a politika.

- Mindenekelőtt az addigi jobbágyok, zsellérek, az ő leszármazottaik, illetve a szélesebb értelemben vett nép, vagyis a kisnemesség és a parasztság számára dolgozó iparosok hagyományairól kell beszélnünk. Arról, ahogyan ők látták a 48-49-es eseményeket. Ami a gyűjtést illeti, két jelentős időszakról beszélhetünk. Az egyik a forradalom és szabadságharc százéves évfordulója előtt, 1947-48-ban, a másik az 1970-1980-as években történt. Egy 1948-ban 70 éves ember nagyszülője tevékeny részese lehetett a forradalomnak. Az ismereteket szájhagyomány útján örökítették, a családi munkamegosztás, nevelési rend alapján jobbára a nagyszülő az unokának. A 70-80-as években gyűjtéseink során azokat kerestük, akik 1890-1900 körül születtek, és ha szerencsénk volt, a nagyapa gyerek volt a forradalom idején, a dédapa pedig felnőtt ember. Főként a történetekre koncentráltunk, amik egy része átnőtt mondává.

- A mondák meseszerű, varázsos elemeket is tartalmaznak. A 48-as történetek realisztikusabbak?

- A történetek arról szóltak, mi történt a családban, rokonságban, a faluban, a szűkebb környezetben. Persze elsősorban azok maradtak meg az emlékezetben, amelyek jelentős eseményekhez kötődtek. A robot eltörlése, a pákozdi csata, Jellasicsék vonulása, majd menekülése, a móri csata, az ozorai diadal. Vagy a verbuválás, amely óriási esemény volt a településen, kitűzték a zászlót, volt zene, tánc, fellelkesült a falu fiatalsága. Olyan apró részletekkel gazdagítva, amelyeket a történettudomány nem örökített meg. Ezek főként olyan emlékek, amelyeket itt-ott talán kiszíneztek egy kicsit, s némelyikükbe belekerültek tipikusan mondai fordulatok is. Például az, hogy a császáriak lovaira fordítva teszi fel a patkót a kovács, hogy a lovon menekülő Kossuth Lajost ne tudják utolérni. De említhetném a zöldágjárás szokását is, amely a gyúrói hagyományokban is fellelhető. A szokást a robot és az első éjszaka jogának eltörléséhez kötötték egyesek, ez sem valóságos elem. Ám hangsúlyozom, hogy ezek a mesés, nem valós részletek a történetek csak kis részére jellemzőek.

- Aztán itt vannak a dalok. Emblematikus a Kossuth-nóta, de a Klapka-induló is. Mennyire közismert, hogy utóbbi zenéjét Egressy Béni szerezte?

- A katonadalok, nóták hihetetlen újjászületése következett be 1848-49-ben. A korábbi dalokat aktualizálták, és keletkezett rengeteg új. A Kossuth-nóta dallama is régebbi, arra írtak új, lelkesítő szövegeket. Az átlagember egy-két verzióját ismeri, a kutatók több tucat variációját. Az Egressy testvérek pedig tevékenyen részt vettek a forradalomban. A zeneszerző Béni testvére, Gábor színész volt, aki március 15-én ott állt a Nemzeti Színház színpadán. Abban az időben a népi és a nemzeti, a népdal és a műköltés roppant közel állt egymáshoz. Petőfi és Arany is írt népdalokat a népköltészet stílusában. Ám ne feledkezzünk meg a népi díszítőművészetről sem, amely 1848-49-ben, de különösen utána hihetetlen pezsgésnek indult. A jelképek, a címer, a zászló, hazát és Kossuthot éltető feliratok tűntek fel a díszítőművészetben. Korábban a hazával ily mértékben nem azonosult a nép, magáénak érezte a haza és haladás eszméjét, még ha nem ily fennkölten kimondva is.

- Kossuthnak hatalmas kultusza lett a hagyományokban. Már-már Mátyás királyéhoz hasonlítható ez?

- Valóban, a legtöbb tizenkilencedik századi dal, monda, történet róla szól. Mátyás-mondákat Kossuthtal is összefüggésbe hoztak, ahogyan például Mátyás megkapáltatta a nemesurakat, úgy Kossuth is. A történetek szájhagyomány útján terjedtek, de nem szabad elfeledkezni a ponyvairodalom hatásáról sem. Már 1848-49-ben jelentek meg ponyvák, versbe szedve március 15-ét, de 1861 és különösen a kiegyezés, 1867 után ponyvák sorát adták ki. Az emberek olvasták ezeket, hatással volt rájuk. S persze nem szabad elfelejteni az ünnepségeket sem, azok is hozzájárultak a Kossuth- és Petőfi-kultuszhoz. Axióma volt, hogy Petőfi a legnagyobb költő, és Kossuth hozta el a szabadságot, törölte el a jobbágyságot, dézsmát.

- A sokat vitatott Görgey hogyan szerepel a néphagyományokban?

- A döntő többség árulónak tartotta akkor, a maga kicsit leegyszerűsítő módján. Miből is indult ki? Ott volt az aradi vértanúk között? Nem volt. Ráadásul a maga racionális gondolkodásmódja, megjelenése, hűvös magatartása miatt sem volt népszerű.

- A politika az idők során, így vagy úgy megpróbált rátelepedni 1848-49-re, próbálta torzítani értékeit. Érintette ez a néphagyományt is?

- Igen, a politika mindig próbálta felhasználni 1848-49-et, mert tudta, hogy érték. Szerencsére a néphagyományt ez alapjában nem érintette, hidegen hagyta. Amikor Gárdonyban gyűjtőúton voltam, és a majd százéves Kardos Józsefnét hallgattam, rájöhettem, hogy dehogy befolyásolta őt és szavait a politika.

- Mindenekelőtt az addigi jobbágyok, zsellérek, az ő leszármazottaik