Ha ügyeid rendben vannak, akkor segíthetsz legjobban másoknak

Kinek a dolga?

„Háromféle ügy van: az én ügyem, a te ügyed és Isten ügye. Ha a sajátoddal nem foglalkozol, rosszul jár mindenki…” – Byron Katie.

Isten alatt Katie a világ olyan ügyeit érti, amelyekre nincs hatásunk, gyakorlatilag tőlünk függetlenül megtörténhetnek. Amikor rájöttem, nem érdemes félnem ezektől, óriási aggodalomtól szabadultam meg kislányként: „Még tízéves se lehettem, amikor rádöbbentem, milyen értelmetlen a jövőtől félni: anyuék sokat meséltek a II. világháborúról, menekülésükről Ausztriába. Rettegve gondoltam rá, mi lenne velem, ha egy zsáknyi személyes holmival kéne útra kelnem, hogyan vinném el az összes babámat? Egyszer csak rádöbbentem: nincs hatalmam dönteni a békéről, tőlem függetlenül vagy lesz háború az életemben, vagy nem. Ha igen, és már előre félek tőle, csak elrontom azt az időszakot, amit addig legalább gondtalanul élvezhetnék, amiből később erőt meríthetnék; ha meg nem lesz, akkor teljesen feleslegesen félek! Ez a háború esetére végleg helyre tett. Úgy látszik, elfogadtam a bizonytalanságot, amit úgyse befolyásolhattam.”

Ennek a gyerekkori fölismerésnek hatalmas hasznát vettem az SM jelentkezésekor… De tudatosan választottam a két lehetőségből: „vagy orvosaimra hagyatkozva elfogadom a gyógyíthatatlan beteg szerepét, vagy vállalva a felelősséget egészségemért, orvosaimra tudományos tanácsadókként számítva, magam keresem gyógyulásom útját” – kihasználva a lehetőséget, amely mindnyájunknak valamennyi teret nyújt olyan kérdésekben, amelyekben nincs kezünkben teljhatalom. (Van-e egyáltalán olyan, amiben van…?) S ki ismerhetné jobban a saját testem, mint én magam?

Nemes szándékú gondolat: „Azt szeretném, hogy boldog légy (tipikus anyai kívánság); hogy használd a gyógymódot, amit jónak látok (sok orvos, családtag elvárása tapasztalatom szerint); időben kellene jönnöd” – de mások ügyébe avatkozás. Amikor te is, én is mentálisan a te életedet éljük, ki éli az enyémet? Elszigetelődünk saját magunktól, ami feszültséget, aggodalmat, szorongást szül. Problémáink megoldása helyett máséval foglalkozunk. Ez könnyebb, mint gondjainkkal, önmagunkkal, elfojtott fájdalmainkkal szembenézni… Csodálkozunk, hogy zűrzavaros az életünk (meg kapcsolataink), ha nem vagyunk benne jelen? Ki tudhatná jobban, mi jó, mi hogyan működik nekünk, mint mi magunk?

Katie fenti fölismerése rávilágít, amivel nem érdemes foglalkoznunk és negatív érzelmeinket szabadjára engednünk: másokat nem tudunk megváltoztatni, csak magunkat! De ötletet adhatunk, példát mutathatunk, inspirálhatjuk a többieket, és fontos, nagyon fontos a segítségnyújtás egymásnak – de nem a saját életfeladataink rendben tartása, megoldása helyett…

„Az orvos a súlyos influenzával otthon marad, nehogy megfertőzze a betegét. Először magadon kell segíteni. A legsúlyosabb betegség az, ha nem tudod, hogy te magad beteg vagy!” – Rabbi Léb

(A név nélküli idézetetek a „Kiút a korlátok közül” című könyvből valók.)