Hétvége

2016.11.18. 20:20

A példamutatás és a nevelés a fontos

Szabóné Várady Katalin Cecén született, azóta ott él, férjével, két egyetemista és egy általános iskolás gyermekével. A főiskola elvégzése után azonnal ezen a településen kezdett tanítani. Már több éve az általános iskola igazgatóhelyettese.

Menyhárt Ferenc

Sok mindennel foglalkozik, még alpolgármester és önkormányzati képviselő is volt. Mindent a gyerekekért és a faluért alapállással részt vesz bármiben, ahol segíteni, szervezni, nevelni lehet.


Szabóné Várady Katalin varázslatos egyéniség Fotó: Zsedrovits Enikő

Kicsikkel és felnőttekkel egyaránt szót ért pedagógusként éppúgy, mint magánemberként. Mindig mosolygó, varázslatosan kedves egyéniség, sugárzik belőle az emberszeretet. Azt mondja, az lehet jó tanár, aki szereti a gyerekeket, aki magával is békében van, és ezt kivetíti a környezetére is. Egy pedagógus egész nap ott áll a gyerekek előtt. Fontos, hogy külsőleg esztétikus, és belsőleg harmonikus legyen, hogy jó legyen ránézni. Az iskola nagy váltást jelent az óvodához képest, óvodásból iskolássá válni olyan, mint megmászni egy nagy hegycsúcsot , hiszen megtanulnak írni, olvasni, számolni a kis hat-hétévesek. Egy jó iskola igyekszik ezt a váltást megkönnyíteni. A cecei iskolába Cecéről és két környékbeli településről kerülnek gyerekek. A pedagógusok meglátogatják az óvodákat, mesélnek a gyerekeknek, a szülőknek az iskolakezdésről, az iskolabusszal behozzák a kicsiket az iskolába, megmutatják nekik milyen az osztályterem, firkálhatnak a táblára, beülhetnek a padba. Nagy dolog ám 6 évesen 45 percig egy helyben ülni, amikor azelőtt 10 percig sem voltak rákényszerítve . A szülők a gyerekkel együtt a problémákat is behozzák az iskolába: a gyerek nem fogad szót, nem mondja el, mi volt aznap a suliban, sok gyerekkel alapvető higiénés gondok is vannak. Kata tanítóként látja a családi nevelés hiányosságait. Ha a gyerek nem mesél otthon, az legtöbbször arra vezethető vissza, hogy sajnos nincsenek beszélgetések a szülők és a gyerekek között. Ezt nem lehet egyszerre kierőszakolni, ez egy folyamat kell, hogy legyen. Ha nem fogad szót a gyermek, tudja, hogy nem megfelelő a fegyelmezés otthon sem. A feladatra nehezen összpontosító gyereknél például a munkára nevelés maradt el otthon, semmit nem várnak el tőle. Ugyanakkor a gyerekek sok mindent hallanak és látnak, ami nem érthető számukra, mert olyan családi helyzetek tanúi, amiket még nem képesek feldolgozni, és nem is tartozik rájuk. Gyakran a szülő olyan elvárásokat támaszt a gyerekkel szemben, aminek maga sem tud, vagy tudott annak idején megfelelni. Arra sincsen szükség, hogy az iskolába lépéskor már írni, olvasni tudjanak, mert erre megtanítani viszont az iskola feladata, a rossz beidegződéseket nehezen lehet korrigálni. Az első osztályban az a legfontosabb, hogy a gyerek megszeresse a tanulást, legyenek sikerei, jó alapokat kapjon. Ismerje fel és tudja megkülönböztetni a hangokat, amihez sokat kell szótagolni. Tapsolva, menetelve énekelve megérezni a ritmust, amit később sok mindenre lehet majd használni. Negyedik osztályig minden gyerek törekvő, csak azt követően kezdi elveszíteni a kedvét a tanulás iránt. 25 év pedagógusi munkával a háta mögött határozottan állítja, hogy valamiben mindenki tehetséges, csak fel kell ismerni a tehetségterületét, és azt kell támogatni leginkább. Igyekszik megismerni és alkalmazni a legkorszerűbb pedagógiai módszereket, a legjobb gyakorlatok alkalmazásával ad választ a gyerekek nevelésében, fejlesztésében felmerülő újabb nehézségekre. Ezért járt élen a Boldogságóra program bevezetésében is intézményében, ami sokat segít abban, hogy a gyerekek megtalálják egymásban a jót. Szívecske kuponnal jutalmazzák egymást, de a szülőket is azért, ha valamiben segítséget kaptak. Ez nála minden tanórának része, nem kell külön foglalkozáson magyaráznia, hogy jól csak a szívével lát az ember .

Kata mesterpedagógus és megyei tanfelügyeleti szakértő. Túllépve a megye határát, az ország bármely iskolájába küldik, és megy is órát látogatni, igyekszik segíteni, támogatni, de a kritikáját is elmondja. Szerencsére, koránkelő, pacsirta típus, így a hajnali órákat ki tudja használni a felkészülésre, tanulásra. Így tette le azokat a vizsgákat is, amire a minősítéshez szüksége volt. Nem vágyik a nagyvárosba költözni, magas hivatalba kerülni, hiszen a nevelés és példamutatás számára a legfontosabb, és ha az ember ezt komolyan veszi, Cecén is el lehet érni.

Albert Camus szerint van valami az emberben, ami erősebb annál, mint amit létrehoz. Erre Kata maga a legjobb példa!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!