Farkas Bertalan a focit veszélyesnek találta, helyette az űrkutatást választotta

Farkas Bertalan eddig az egyetlen magyar, aki megtapasztalhatta, mekkora is a világ a Földön túl. Egy felhős nyári napon vele beszélgettem Hévízen.

Farkas Bertalan gyermekkorában egyáltalán nem gondolta volna, miféle meglepetéseket tartogat számára az élet.

- Gyermekkoromban a világűr érthetetlen dolog volt még a felnőttek számára is. Amikor Jurij Gagarin felrepült 1961-ben, valószínűleg nagyon kevés gyerek szeretett volna űrhajós lenni. Én legalábbis nem akartam. Mérnöknek vagy futballistának készültem, de az életem máshogy alakult. Vadászpilóta lettem, és a végén a világűrben kötöttem ki. Gyakran mondom is a fiataloknak; egy dolog, hogy mit terveznek, az, hogy mit tesz majd a sors az asztalra, kiszámíthatatlan. Egyszer az édesanyám azt mondta, hogy a foci nagyon veszélyes és mondjak le róla, így választottam a repülést - mesélte mosolyogva.

A mindig szorgalmas és jó tanuló Bertalan futballról szőtt álmai sajnos nem valósulhattak meg, de helyette részt vehetett valami sokkal különlegesebb dologban. 1972-ben vadászpilótaként kezdte karrierjét, majd önként jelentkezett a Szovjetunió vezette Interkozmosz programba, ami lehetőséget kínált a tagországok egy-egy képviselőjének az űrutazásra.

- 1976-ban született egy döntés, amelynek értelmében a vadászpilóták közül válogattak űrhajósokat. Nagy volt a tülekedés, sokan szerettünk volna a világűrbe utazni. 1977 decemberére heten maradtunk, s közülünk négy embert választottak; Elek Lászlót, Magyari Bélát, Buczkó Imrét és engem. 1978. január közepétől február közepéig Csillagvárosban és Moszkvában teszteltek bennünket. Sok mindenen végigmentünk, és a legvégén Magyari Bélával maradtunk ketten. 1978 márciusában megérkeztünk Csillagvárosba, ami Moszkva mellett 40 km-re helyezkedik el. Ott készítették fel az űrhajósokat, köztük minket is emlékezett vissza.

A legnagyobb kihívás csak ezután kezdődött. Az űrhajós a kétéves kiképzést kemény időszaknak írja le.

- Rengeteget kellett tanulni, kora reggeltől késő estig, szombaton és vasárnap is. Nagyon feszített volt a program, és minden orosz nyelven zajlott. Sok túlélési gyakorlatot hajtottunk végre, ami első hallásra játéknak tűnik, de korántsem volt az. Párokba osztottak minket és eljátszottuk, hogy visszatértünk a világűrből. Addig, míg meg nem találtak, mindent meg kell tenni az életben maradásért, nem kaptunk semmilyen segítséget. Én két változatot próbáltam ki; a mocsarasat és a tengerit. Az biztos, hogy mocsárba még egyszer nem akarok menni.

Farkas Bertalant visszatérésekor nemzeti hősként ünnepelte az ország

A szorgalom és a kitartás meghozta a gyümölcsét. A magyar szervezők végül Farkas Bertalant választották ki a repüléshez, míg Magyari Béla végig készen állt a helyettesítésére. Bertalan és parancsnoka, Valerij Kubaszov 1980. május 28-án hagyták el a Földet. A pillanat kétségkívül nemcsak nekik, hanem egész Magyarországnak hatalmas jelentőséggel bírt.

- Két dolog van, ami nagyon-nagyon érdekes az űrhajós számára. Az első, amikor a súlytalanság állapotába kerülsz. A Földön ezt nem lehet előidézni. Nekem szerencsém volt, én nagyon élveztem. A másik pedig a Föld látványa. Sokat repültem 20 kilométer magasan, de mikor 350 kilométeren keringünk, az egy másik műfaj. A Földet másfél óra alatt megkerültük. Az első kozmikus sebesség 28000 km/óra. A nap 24 órájában tizenhatszor van napfelkelte és naplemente. A Földön ilyet nem lát az ember - mesélte a felejthetetlen élményről Bertalan.

Az űrben töltött idő azonban nem csak ámuldozással telt. 1976-tól négy éven keresztül több magyarországi kutatóintézet állította össze Farkas Bertalan programjait. A Szaljut 6 űrállomáson többek között orvosbiológiai, fémtechnológiai és fizikai kísérleteket bonyolított le. Az űrben egészen pontosan 7 napot, 20 órát és 45 percet töltött, június 3-ai visszatértével pedig az egész ország nemzeti hősként ünnepelte. Az űrhajós napjainkban is rendkívül aktív, sokat utazik és részt vesz az űrkutatásban is.

- A hazatérés után szerettem volna még egyszer eljutni az űrbe. Sajnos ez nem sikerült. 1997-ben a nyugdíjazásomat kértem, bár az űrkutatás területén változatlanul dolgozom. Előadásokra hívnak Magyarországon és külföldön egyaránt. Idén Amerikában voltam, találkoztam az ottani űrhajóspalántákkal. Februárban pedig sajnos eltemettük Kubaszovot Moszkvában. Jártam Bulgáriában, Németországban, Csehországban s most készülök Kínába. Ott lesz a Nemzetközi Űrhajós Szövetség kongresszusa, szeptember elejétől. A kongresszuson tudok találkozni azokkal az űrhajós kollégákkal, akik nemrég tértek vissza az űrből, valamint olyanokkal is, akik oda készülnek. Meghívunk mérnököket, kutatókat, akik majd elmesélik, hogy miket szeretnének elérni a következő évtizedben. Számomra nagyon fontosak ezek az összejövetelek, mindig naprakészen felkészülten térek haza.

Ha már a jövőnél tartunk, rákérdeztem arra is, mit gondol arról, lesz-e még magyar a világűrben.

- Sokszor úgy szoktak bemutatni mint az első, az egyetlen és az utolsó magyar űrhajóst. Az utolsó ellen mindig tiltakozom. Biztos vagyok abban hogy nem én leszek az. Nagyon sok pénz kell hozzá, de ha összeállnak a magánvállalkozók és besegítenek egy állami programba, akkor elképzelhetőnek tartom, hogy lesz még magyar űrhajós. Én szerettem volna még egyszer kimenni, de az is jó lenne, ha tudnék segíteni valakinek felkészülni rá - válaszolta.