2011.07.09. 02:29
A tanár bácsi híres felfedező
Amikor egyszer barlangászás közben három bordája is eltört, Eszterhás István csak azért imádkozott, ne jöjjenek a barlangi mentők. Semmi kedve nem volt bekerülni a tévébe, hogy aztán - mint mondja - rajta röhögjön ország-világ... Az isztiméri nyugdíjas tanár hazánk nemzetközi hírű barlangásza.
- A múlt év novemberében. Az elmélettel voltam ugyanis elfoglalva. A budapesti Molnár János-barlangban jártam, amelyet másfél éve tártak föl. Van egy levegős terem a végén, egyébként búvároknak való, úgyhogy nem valószínű, hogy valaha is látogatható lesz.
- Mikor szeretett bele a barlangászkodásba?
- Főiskolás koromban. Egerben jó előadások voltak a témában, és jártunk terepgyakorlatokra is. Először a karsztos cseppkőbarlangokkal foglalkoztam. Aztán a hetvenes években egyszer az NDK-ban jártam egy barlangász-összejövetelen. A kelet-német kollégák kérdezték, nálunk, milyen barlangok vannak. Mondtam, hogy mindenféle; cseppköves, hévizes, bazalt- és gejzírbarlang is. Ezen a sokféleségen olyannyira föllelkesedtek, hogy azt már nem árultam el nekik: a többségüket én is csak az irodalomból ismerem. Ezt követően azonban néhány hazai kollégával összefogtunk, és néhány barlangot végigjártunk. Akkor ragadtak meg a Bakony bazaltbarlangjai. Ezekről publikáltam aztán az első cikkeimet is.
- És miként került ide, Isztimérre?
- Gyárilag tanár vagyok. Először Jósvafőn tanítottam, aztán a Rudabánya melletti Szuhonyba helyeztek, ahol azonban nem szívesen voltam. Ezért egy nyáron a feleségemmel, aki szintén tanár, körbemotoroztuk a Dunántúlt, hogy megfelelő helyet találjunk. Itt, a móri járásban tudtak állást ajánlani, s mi itt ragadtunk. Először furcsán néztek ránk a helybeli svábok, akik tudvalevőleg nagyon zárkózottak voltak. Idővel azonban befogadtak mindkettőnket, igaz, nem csak éltem belőlük, de adtam is.
- A választásukban mennyiben játszottak szerepet a közeli barlangok?
- Akkor még csak két, Burok-völgyi barlangról állt rendelkezésre két rövid feljegyzás. Az Alba Regia Barlangkutató csoport munkájába bekapcsolódva aztán az évek során csaknem hatvan barlangot sikerült megismernem Isztimér határában.
- Hány barlangot fedezett föl a fél évszázad alatt?
- Nem számoltam. Csak a tévesen Zempléninek nevezett Tokaji-hegységben 300 barlangot fedeztem fel a kollégáimmal. Úgyhogy kellő tisztelettel föl voltam háborodva, amikor a nemzeti park monográfiájában az jelent meg, hogy márpedig ott barlang nincsen.
- A közvélemény akkor hall a barlangászatról, amikor baleset ér egy barlangászt...
- Ez azért van, mert van olyan barlangi mentő, aki előbb értesíti a televíziót, mint a kutatókat. Ugyanakkor az, hogy tavaly Tapolcán fölfedezték a Berger-barlangot, ahol a legnagyobb föld alatti tó található, elvétve kapott nyilvánosságot.
- Került már ön is szorult helyzetbe?
- Nem is egyszer. Például akkor, amikor a Keszthelyi-hegység Döme nevezetű barlangjának nyolcvan méteres egybefüggő aknájában először ereszkedtem le. Mivel a szén-dioxidtól megfájdult a fejem, visszafordultam. Csakhogy lefelé beszélgettem a társakkal, és elmulasztottam megjegyezni az utat. Egy ponton ezért aztán visszaestem, összetörtem magam, és a lámpát is leejtettem. Szerencsére volt nálam zseblámpa, annak fényénél kezdtem araszolni. Csak ott világítottam, ahol az egyik kötélről a másikra kellett átszerelni. Három bordám eltört, de végül megúsztam a dolgot. Akkor voltam úgy, hogy imádkoztam azért, csak ne jöjjenek a barlangi mentők, és ne röhögjön rajtam ország-világ.
- Föltételezem, hogy sokszor nem elég a fölkészültség; a szerencse sem árt...
- Még főiskolásként kötél nélkül ereszkedtem alá egy hatvan méter mély barlangban Szlovákiában. A kő azonban kimozdult a lábam alól, és lezuhantam. Az mentett meg, hogy egy döglött marhára estem, amelynek a feszülő pocakja felfogta az ütést. Abban is szerencsém volt, hogy megtaláltam a zseblámpámat. Fölfelé pedig mindig könnyebb jönni, mint lefelé.
- Gondolom, hetvenévesen már nem vállalkozik hasonlóra kalandokra?
- Nem az éveim száma az, ami akadályoz, hanem az, hogy három évvel ezelőtt volt egy mélyvénás trombózisom, aminek következtében az egyik lábamban műanyagra cserélték az ereket. Azóta öt kilométernél hosszabb gyalogtúrára sem tudok menni.
- A családja mit szólt mindehhez? Nem féltették?
- Hozzászoktak, hogy a barlangászat veszéllyel is jár. Egyébként is előbb ismerkedtem meg a barlangászattal, mint a feleségemmel. Az egyszem lányom is járt velem barlangokban, táborokban, habár később nem követte a példámat.
- A New York-i Explorers Clubban olyan világhírű fölfedezők társa egyedüli magyarként, mint Amudsen vagy Cousteau kapitány...
- Stein Aurél is tag volt, igaz, ő angol színekben fedezte föl a kínai Nagy Fal ama szakaszát, amely régen nem is látszik. A tagok névsorában egyébként nem az E betűnél szereplek, hanem az I-nél...
- Több évtizedig tanított az isztiméri általános iskolában...
- Rajzot, földrajzot, biológiát és történelmet is tanítottam. Bár kétségkívül a földrajz volt a kedvencem. A barlangászatból nem lehetett megélni, hazánkban mindössze egy személy van, aki ezért fizetést kap, de ő is adminisztratív feladatokat lát el.
- Most min dolgozik?
- Enciklopédiát állítok össze a Bakony nem karsztos barlangjairól, a munkáról egy spanyolországi szimpóziumon számolok majd be. A jövő héten pedig egy régi kollégával a Velencei-hegységbe megyek barlangászni, amely ugyan nem fogható számos külföldi geológiai képződményhez. De a miénk...
- A választásukban mennyiben játszottak szerepet a közeli barlangok?
- Akkor még csak két, Burok-völgyi barlangról állt rendelkezésre két rövid feljegyzás. Az Alba Regia Barlangkutató csoport munkájába bekapcsolódva aztán az évek során csaknem hatvan barlangot sikerült megismernem Isztimér határában.
- Hány barlangot fedezett föl a fél évszázad alatt?
- Nem számoltam. Csak a tévesen Zempléninek nevezett Tokaji-hegységben 300 barlangot fedeztem fel a kollégáimmal. Úgyhogy kellő tisztelettel föl voltam háborodva, amikor a nemzeti park monográfiájában az jelent meg, hogy márpedig ott barlang nincsen.
- A közvélemény akkor hall a barlangászatról, amikor baleset ér egy barlangászt...
- Ez azért van, mert van olyan barlangi mentő, aki előbb értesíti a televíziót, mint a kutatókat. Ugyanakkor az, hogy tavaly Tapolcán fölfedezték a Berger-barlangot, ahol a legnagyobb föld alatti tó található, elvétve kapott nyilvánosságot.
- Került már ön is szorult helyzetbe?
- Nem is egyszer. Például akkor, amikor a Keszthelyi-hegység Döme nevezetű barlangjának nyolcvan méteres egybefüggő aknájában először ereszkedtem le. Mivel a szén-dioxidtól megfájdult a fejem, visszafordultam. Csakhogy lefelé beszélgettem a társakkal, és elmulasztottam megjegyezni az utat. Egy ponton ezért aztán visszaestem, összetörtem magam, és a lámpát is leejtettem. Szerencsére volt nálam zseblámpa, annak fényénél kezdtem araszolni. Csak ott világítottam, ahol az egyik kötélről a másikra kellett átszerelni. Három bordám eltört, de végül megúsztam a dolgot. Akkor voltam úgy, hogy imádkoztam azért, csak ne jöjjenek a barlangi mentők, és ne röhögjön rajtam ország-világ.
- Föltételezem, hogy sokszor nem elég a fölkészültség; a szerencse sem árt...
- Még főiskolásként kötél nélkül ereszkedtem alá egy hatvan méter mély barlangban Szlovákiában. A kő azonban kimozdult a lábam alól, és lezuhantam. Az mentett meg, hogy egy döglött marhára estem, amelynek a feszülő pocakja felfogta az ütést. Abban is szerencsém volt, hogy megtaláltam a zseblámpámat. Fölfelé pedig mindig könnyebb jönni, mint lefelé.
- Gondolom, hetvenévesen már nem vállalkozik hasonlóra kalandokra?
- Nem az éveim száma az, ami akadályoz, hanem az, hogy három évvel ezelőtt volt egy mélyvénás trombózisom, aminek következtében az egyik lábamban műanyagra cserélték az ereket. Azóta öt kilométernél hosszabb gyalogtúrára sem tudok menni.
- A családja mit szólt mindehhez? Nem féltették?
- Hozzászoktak, hogy a barlangászat veszéllyel is jár. Egyébként is előbb ismerkedtem meg a barlangászattal, mint a feleségemmel. Az egyszem lányom is járt velem barlangokban, táborokban, habár később nem követte a példámat.
- A New York-i Explorers Clubban olyan világhírű fölfedezők társa egyedüli magyarként, mint Amudsen vagy Cousteau kapitány...
- Stein Aurél is tag volt, igaz, ő angol színekben fedezte föl a kínai Nagy Fal ama szakaszát, amely régen nem is látszik. A tagok névsorában egyébként nem az E betűnél szereplek, hanem az I-nél...
- Több évtizedig tanított az isztiméri általános iskolában...
- Rajzot, földrajzot, biológiát és történelmet is tanítottam. Bár kétségkívül a földrajz volt a kedvencem. A barlangászatból nem lehetett megélni, hazánkban mindössze egy személy van, aki ezért fizetést kap, de ő is adminisztratív feladatokat lát el.
- Most min dolgozik?
- Enciklopédiát állítok össze a Bakony nem karsztos barlangjairól, a munkáról egy spanyolországi szimpóziumon számolok majd be. A jövő héten pedig egy régi kollégával a Velencei-hegységbe megyek barlangászni, amely ugyan nem fogható számos külföldi geológiai képződményhez. De a miénk...
- Akkor még csak két, Burok-völgyi barlangról állt rendelkezésre két rövid feljegyzás. Az Alba Regia Barlangkutató csoport munkájába bekapcsolódva aztán az évek során csaknem hatvan barlangot sikerült megismernem Isztimér határában.
- Hány barlangot fedezett föl a fél évszázad alatt?
- Nem számoltam. Csak a tévesen Zempléninek nevezett Tokaji-hegységben 300 barlangot fedeztem fel a kollégáimmal. Úgyhogy kellő tisztelettel föl voltam háborodva, amikor a nemzeti park monográfiájában az jelent meg, hogy márpedig ott barlang nincsen.
- A közvélemény akkor hall a barlangászatról, amikor baleset ér egy barlangászt...
- Ez azért van, mert van olyan barlangi mentő, aki előbb értesíti a televíziót, mint a kutatókat. Ugyanakkor az, hogy tavaly Tapolcán fölfedezték a Berger-barlangot, ahol a legnagyobb föld alatti tó található, elvétve kapott nyilvánosságot.
- Került már ön is szorult helyzetbe?
- Nem is egyszer. Például akkor, amikor a Keszthelyi-hegység Döme nevezetű barlangjának nyolcvan méteres egybefüggő aknájában először ereszkedtem le. Mivel a szén-dioxidtól megfájdult a fejem, visszafordultam. Csakhogy lefelé beszélgettem a társakkal, és elmulasztottam megjegyezni az utat. Egy ponton ezért aztán visszaestem, összetörtem magam, és a lámpát is leejtettem. Szerencsére volt nálam zseblámpa, annak fényénél kezdtem araszolni. Csak ott világítottam, ahol az egyik kötélről a másikra kellett átszerelni. Három bordám eltört, de végül megúsztam a dolgot. Akkor voltam úgy, hogy imádkoztam azért, csak ne jöjjenek a barlangi mentők, és ne röhögjön rajtam ország-világ.
- Föltételezem, hogy sokszor nem elég a fölkészültség; a szerencse sem árt...
- Még főiskolásként kötél nélkül ereszkedtem alá egy hatvan méter mély barlangban Szlovákiában. A kő azonban kimozdult a lábam alól, és lezuhantam. Az mentett meg, hogy egy döglött marhára estem, amelynek a feszülő pocakja felfogta az ütést. Abban is szerencsém volt, hogy megtaláltam a zseblámpámat. Fölfelé pedig mindig könnyebb jönni, mint lefelé.
- Gondolom, hetvenévesen már nem vállalkozik hasonlóra kalandokra?
- Nem az éveim száma az, ami akadályoz, hanem az, hogy három évvel ezelőtt volt egy mélyvénás trombózisom, aminek következtében az egyik lábamban műanyagra cserélték az ereket. Azóta öt kilométernél hosszabb gyalogtúrára sem tudok menni.
- A családja mit szólt mindehhez? Nem féltették?
- Hozzászoktak, hogy a barlangászat veszéllyel is jár. Egyébként is előbb ismerkedtem meg a barlangászattal, mint a feleségemmel. Az egyszem lányom is járt velem barlangokban, táborokban, habár később nem követte a példámat.
- A New York-i Explorers Clubban olyan világhírű fölfedezők társa egyedüli magyarként, mint Amudsen vagy Cousteau kapitány...
- Stein Aurél is tag volt, igaz, ő angol színekben fedezte föl a kínai Nagy Fal ama szakaszát, amely régen nem is látszik. A tagok névsorában egyébként nem az E betűnél szereplek, hanem az I-nél...
- Több évtizedig tanított az isztiméri általános iskolában...
- Rajzot, földrajzot, biológiát és történelmet is tanítottam. Bár kétségkívül a földrajz volt a kedvencem. A barlangászatból nem lehetett megélni, hazánkban mindössze egy személy van, aki ezért fizetést kap, de ő is adminisztratív feladatokat lát el.
- Most min dolgozik?
- Enciklopédiát állítok össze a Bakony nem karsztos barlangjairól, a munkáról egy spanyolországi szimpóziumon számolok majd be. A jövő héten pedig egy régi kollégával a Velencei-hegységbe megyek barlangászni, amely ugyan nem fogható számos külföldi geológiai képződményhez. De a miénk...
- Akkor még csak két, Burok-völgyi barlangról állt rendelkezésre két rövid feljegyzás. Az Alba Regia Barlangkutató csoport munkájába bekapcsolódva aztán az évek során csaknem hatvan barlangot sikerült megismernem Isztimér határában.
- Hány barlangot fedezett föl a fél évszázad alatt?
- Nem számoltam. Csak a tévesen Zempléninek nevezett Tokaji-hegységben 300 barlangot fedeztem fel a kollégáimmal. Úgyhogy kellő tisztelettel föl voltam háborodva, amikor a nemzeti park monográfiájában az jelent meg, hogy márpedig ott barlang nincsen.
- A közvélemény akkor hall a barlangászatról, amikor baleset ér egy barlangászt...
- Ez azért van, mert van olyan barlangi mentő, aki előbb értesíti a televíziót, mint a kutatókat. Ugyanakkor az, hogy tavaly Tapolcán fölfedezték a Berger-barlangot, ahol a legnagyobb föld alatti tó található, elvétve kapott nyilvánosságot.
- Került már ön is szorult helyzetbe?
- Nem is egyszer. Például akkor, amikor a Keszthelyi-hegység Döme nevezetű barlangjának nyolcvan méteres egybefüggő aknájában először ereszkedtem le. Mivel a szén-dioxidtól megfájdult a fejem, visszafordultam. Csakhogy lefelé beszélgettem a társakkal, és elmulasztottam megjegyezni az utat. Egy ponton ezért aztán visszaestem, összetörtem magam, és a lámpát is leejtettem. Szerencsére volt nálam zseblámpa, annak fényénél kezdtem araszolni. Csak ott világítottam, ahol az egyik kötélről a másikra kellett átszerelni. Három bordám eltört, de végül megúsztam a dolgot. Akkor voltam úgy, hogy imádkoztam azért, csak ne jöjjenek a barlangi mentők, és ne röhögjön rajtam ország-világ.
- Föltételezem, hogy sokszor nem elég a fölkészültség; a szerencse sem árt...
- Még főiskolásként kötél nélkül ereszkedtem alá egy hatvan méter mély barlangban Szlovákiában. A kő azonban kimozdult a lábam alól, és lezuhantam. Az mentett meg, hogy egy döglött marhára estem, amelynek a feszülő pocakja felfogta az ütést. Abban is szerencsém volt, hogy megtaláltam a zseblámpámat. Fölfelé pedig mindig könnyebb jönni, mint lefelé.
- Gondolom, hetvenévesen már nem vállalkozik hasonlóra kalandokra?
- Nem az éveim száma az, ami akadályoz, hanem az, hogy három évvel ezelőtt volt egy mélyvénás trombózisom, aminek következtében az egyik lábamban műanyagra cserélték az ereket. Azóta öt kilométernél hosszabb gyalogtúrára sem tudok menni.
- A családja mit szólt mindehhez? Nem féltették?
- Hozzászoktak, hogy a barlangászat veszéllyel is jár. Egyébként is előbb ismerkedtem meg a barlangászattal, mint a feleségemmel. Az egyszem lányom is járt velem barlangokban, táborokban, habár később nem követte a példámat.
- A New York-i Explorers Clubban olyan világhírű fölfedezők társa egyedüli magyarként, mint Amudsen vagy Cousteau kapitány...
- Stein Aurél is tag volt, igaz, ő angol színekben fedezte föl a kínai Nagy Fal ama szakaszát, amely régen nem is látszik. A tagok névsorában egyébként nem az E betűnél szereplek, hanem az I-nél...
- Több évtizedig tanított az isztiméri általános iskolában...
- Rajzot, földrajzot, biológiát és történelmet is tanítottam. Bár kétségkívül a földrajz volt a kedvencem. A barlangászatból nem lehetett megélni, hazánkban mindössze egy személy van, aki ezért fizetést kap, de ő is adminisztratív feladatokat lát el.
- Most min dolgozik?
- Enciklopédiát állítok össze a Bakony nem karsztos barlangjairól, a munkáról egy spanyolországi szimpóziumon számolok majd be. A jövő héten pedig egy régi kollégával a Velencei-hegységbe megyek barlangászni, amely ugyan nem fogható számos külföldi geológiai képződményhez. De a miénk...
- Akkor még csak két, Burok-völgyi barlangról állt rendelkezésre két rövid feljegyzás. Az Alba Regia Barlangkutató csoport munkájába bekapcsolódva aztán az évek során csaknem hatvan barlangot sikerült megismernem Isztimér határában.
- Hány barlangot fedezett föl a fél évszázad alatt?
- Nem számoltam. Csak a tévesen Zempléninek nevezett Tokaji-hegységben 300 barlangot fedeztem fel a kollégáimmal. Úgyhogy kellő tisztelettel föl voltam háborodva, amikor a nemzeti park monográfiájában az jelent meg, hogy márpedig ott barlang nincsen.
- A közvélemény akkor hall a barlangászatról, amikor baleset ér egy barlangászt...
- Ez azért van, mert van olyan barlangi mentő, aki előbb értesíti a televíziót, mint a kutatókat. Ugyanakkor az, hogy tavaly Tapolcán fölfedezték a Berger-barlangot, ahol a legnagyobb föld alatti tó található, elvétve kapott nyilvánosságot.
- Került már ön is szorult helyzetbe?
- Nem is egyszer. Például akkor, amikor a Keszthelyi-hegység Döme nevezetű barlangjának nyolcvan méteres egybefüggő aknájában először ereszkedtem le. Mivel a szén-dioxidtól megfájdult a fejem, visszafordultam. Csakhogy lefelé beszélgettem a társakkal, és elmulasztottam megjegyezni az utat. Egy ponton ezért aztán visszaestem, összetörtem magam, és a lámpát is leejtettem. Szerencsére volt nálam zseblámpa, annak fényénél kezdtem araszolni. Csak ott világítottam, ahol az egyik kötélről a másikra kellett átszerelni. Három bordám eltört, de végül megúsztam a dolgot. Akkor voltam úgy, hogy imádkoztam azért, csak ne jöjjenek a barlangi mentők, és ne röhögjön rajtam ország-világ.
- Föltételezem, hogy sokszor nem elég a fölkészültség; a szerencse sem árt...
- Még főiskolásként kötél nélkül ereszkedtem alá egy hatvan méter mély barlangban Szlovákiában. A kő azonban kimozdult a lábam alól, és lezuhantam. Az mentett meg, hogy egy döglött marhára estem, amelynek a feszülő pocakja felfogta az ütést. Abban is szerencsém volt, hogy megtaláltam a zseblámpámat. Fölfelé pedig mindig könnyebb jönni, mint lefelé.
- Gondolom, hetvenévesen már nem vállalkozik hasonlóra kalandokra?
- Nem az éveim száma az, ami akadályoz, hanem az, hogy három évvel ezelőtt volt egy mélyvénás trombózisom, aminek következtében az egyik lábamban műanyagra cserélték az ereket. Azóta öt kilométernél hosszabb gyalogtúrára sem tudok menni.
- A családja mit szólt mindehhez? Nem féltették?
- Hozzászoktak, hogy a barlangászat veszéllyel is jár. Egyébként is előbb ismerkedtem meg a barlangászattal, mint a feleségemmel. Az egyszem lányom is járt velem barlangokban, táborokban, habár később nem követte a példámat.
- A New York-i Explorers Clubban olyan világhírű fölfedezők társa egyedüli magyarként, mint Amudsen vagy Cousteau kapitány...
- Stein Aurél is tag volt, igaz, ő angol színekben fedezte föl a kínai Nagy Fal ama szakaszát, amely régen nem is látszik. A t
