Helyzetkihasználás

2024.05.27. 09:30

Nem tudnak könyörtelenek lenni

Meglepetésre a második Sárbogárd kikapott a hetedik helyen lévő Lajoskomáromtól, így már nem érheti utol az éllovast a Fejér vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A Máv Előre FC Főnix így joggal ünnepelhette elsőségét. Kijutott az ebből a Sárosd csapatának is, igaz csak egy góllal győzték le Mezőfalvát, de ettől még a pályaavató tiszteletére bezsebelhették a három pontot.

Horváth László

A Sárosd egy góllal "ugrotta" át a Mezőfalvát

Fotó: Horváth László

Nagyot gurított a Tordas is, akik a hat hellyel hátrább lévő Csórnak rúgták be a forduló legtöbb gólját. Szám szerint hatot. A Kápolnásnyék is szórta a találatokat, a szintén hat hellyel lemaradó Mány-Bicske csapatának ötöt vágtak és csak kettőt kaptak.

Sárosd – KK Grain Kft Mezőfalva 1–0 (0–0)
Mezőfalva: Kovács Á. – Sági, Villám, Török (Gertner 85.), Rakonczai (Németh B. 74.), Márki, Németh L., Mekota, Kovács K., Morár, Csontos (Rózsahegyi 65.). 

A gól nélküli első félidő után a 78. percig kellett várni, hogy valami izgalmas is történjen a mezőnyjátékon és a helyzeteken kívül. Kökényt középen a kapu előtt hozták remek helyzetbe a sárosdiak, és a kiugratott játékos tévedhetetlenül lőtt közelről a mezőfalvi kapuba. Ezzel el is dőlt a három pont sorsa, mert a Mezőfalva hiába dolgozott ki a veszélyes helyzetek közül többet is, a kapu előtt elfogyott a góllövő tudomány.

Villám Balázs játékosedző így értékelt: – Az első félidő a tapogatózásról szólt, és próbálta mindkét fél a másik csapat gyengéjét felmérni. Kiegyenlített volt a játék. Második félidőben itt és ott is akadtak helyzetek. S mint erre a meccsre és az egész félévre jellemző volt, elöl nem rúgjuk be, hátul meg kapunk eggyel többet. 

Nem tudunk könyörtelenek lenni a kapu előtt! Nem a helyzetkialakítással van a probléma, hanem azok kihasználásával.

Az utolsó előtti forduló további eredményei: Tordas – Csór Truck-Trailer 6–1, Mány-Bicske II. Tóvill-Kápolnásnyék 2–5, Lajoskomárom – Sárbogárd 1–0, Martonvásár – Enying 1–1, Ercsi Kinizsi – Maroshegy 1–1, Máv Előre FC Főnix – Bodajk 4–0.

A bajnokság állása

H. CsapatM.Gy.D.V.LG.KG.GK.P.
1.MÁV ELŐRE FC FŐNIXMÁV ELŐRE FC FŐNIX272232100217969
2.SÁRBOGÁRDSÁRBOGÁRD27202584275762
3.MÓRMÓR27173760372354
4.TÓVILL-KÁPOLNÁSNYÉKTÓVILL-KÁPOLNÁSNYÉK28157655381752
5.TORDASTORDAS27138651272447
6.ERCSI KINIZSIERCSI KINIZSI27144958421646
7.LAJOSKOMÁROMLAJOSKOMÁROM2712694034642
8.SÁROSDSÁROSD271010759302940
9.MAROSHEGYMAROSHEGY27106114643336
10.MÁNY-BICSKE II.MÁNY-BICSKE II.2786133467-3330
11.CSÓR TRUCK-TRAILERCSÓR TRUCK-TRAILER2765163861-2323
12.KK GRAIN KFT. - MEZŐFALVAKK GRAIN KFT. - MEZŐFALVA2757154065-2522
13.ENYINGENYING2755173692-5620
14.MARTONVÁSÁRMARTONVÁSÁR2738161758-4117
15.BODAJKBODAJK2714221793-767

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában