Bajnoki folytatás

2024.02.29. 14:52

Garda és Dobi gólzápora, fölényes győzelemmel kezdte a DFVE az évet - videóval

Három hónap szünet után szerdán este folytatta a női vízilabda-bajnokság küzdelmeit a DFVE együttese. Az első idei mérkőzést egy kis hullámvölgy ellenére is magabiztos sikerrel zárta a csapat hazai medencében.

Gallai Péter

Dobi Dorina hat góllal zárt

Fotó: Laczkó Izabella

A dunaújvárosi együttesben ezen a találkozón bemutatkozhatott a 2008-as születésű Cuk Elena is.

DFVE – Valdor Szentes 18–6 (5–1, 1–3, 7–2, 5–0)

DFVE: Maczkó – Jonkl, Dobi 6, Mahieu, Szabó 1, Garda 7, Kardos D. Csere: Eikel (kapus), Kardos L., Horváth 2, Somogyvári, Pál 1, Sümegi 1, Cuk. Vezetőedző: Vad Lajos.

Garda és Dobi „elrendezte” az első negyedet góljaival úgy, hogy előbbi még egy büntetőt  is rontott. Aztán 6–1 után eléggé megtorpant a hazai csapat, a vendégek egészen 6–4-ig kapaszkodtak vissza a félidőig. A térfélcserét követően 7–5-nél volt még kettő a különbség, aztán jött Szabó, ami után Garda hintett egy négyest. A védekezés és Maczkó remekelt – hatvanöt százalékos hatékonysággal zárt –, azaz semmi nem veszélyeztette a fölényes dunaújvárosi sikert.

Amit szerettünk volna az első negyedben, azt maximálisan megoldottunk, egy komoly különbséget alakítottunk ki. A második annyira nem tetszett, de ez az első meccsek „varázsa” a tapasztalataim szerint

,szerencse, hogy nem a találkozó elején jött. Utána nagyon taktikusak voltunk, jól fejeztük be az adódó lehetőségeket, a védekezés pedig a másodikat kivéve kimagasló volt. Ehhez jött még egy remek kapusteljesítmény, ami viszont akkor jön, ha előtt olyan a védekezés is – értékelt Vad Lajos.

Kardos Dominika arról beszélt, nem volt sok idejük teljes csapattal készülni. 
– Az elejét remekül kezdtük, a másodikban nagyon sokat hibáztuk, de azokat sikerült kijavítani a folytatásban – jegyezte meg.

A mérkőzésről a klub közösségi oldala tett közzé egy rövid összefoglalót.

A forduló további eredményei: Szeged – BVSC-Zugló 7–10, Eger – III. Kerületi TVE 23–12, UNI Győr – UVSE 1–22, Tatabánya – FTC-Telekom 10–22. Miután az első öt helyezett nyert, a tabellán nem történt változás közöttük, az újvárosiak a harmadik helyen állnak, a második UVSE-hez hasonlóan 18 ponttal. Azonban a fővárosiak egy meccsel többet játszottak. 

A folytatásban szombaton 18 órától éppen az ellenük vívott idegenbeli rangadó következik Budapesten.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában