Bejelentés

2023.07.05. 19:11

Fehérvárról igazoltak kapust az Acélbikák

A DAB jégkorong-egyesülete kedden este újabb bejelentést tett, közösségi oldalukon arról tájékoztattak, hogy Székesfehérvárról a Dunaújvárosi Acélbikák csapatához igazol a kapus, Tóth Balázs.

Gallai Péter

Tóth a FEHA19-nél töltötte az előző szezont

Forrás: FEHA19

Az 1999-ben született, 191 cm magas, 24 éves játékos a MAC utánpótlásában nevelkedett, majd Ausztriába igazolt, ahol a Black Wings Linz U18-as és U20-as alakulatainak volt a tagja. 2018-ban érkezett vissza az Erste Ligába, ahol előbb a Vasas HC, majd a Győri ETO HC kapuját őrizte. Az elmúlt esztendőt a FEHA19-nél töltötte, ahol tizennégy mérkőzésen kapta meg a bizalmat, köztük volt a Dunaújváros elleni két vármegyei rangadó is, ahol kellően bizonyította rátermettségét. A szezonban 89,3 százalékos védési hatékonysággal teljesített. Szintén 2022-ben tagja volt Magyarország Universi­ade válogatottjának is, ahol Pinczés Olivér és Erdély Botond csapattársaként küzdhetett a minél jobb helyezésért. Csapatunk Jarvinen helyére keresett biztos megoldást, és bíznak benne, hogy személyében ezt sikerült megtalálniuk.
Tóth az Acélbikák nyolcadik új játékosa, négy finn és egy-egy cseh és amerikai légiós, valamint az Újpestről érkező Nemes Benjámin után.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában