dkka

2021.05.08. 20:05

Csodaszép győzelem a Vác ellen

Óriási küzdelemben, de gyakorlatilag végig vezetve aratott bravúros, 30-27-es sikert a Vác elleni hazai bajnokin a DKKA felnőtt együttese.

duol.hu

Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Hazai környezetben, a Vác elleni mérkőzéssel folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit a DKKA felnőtt csapata ma délután öt órától. A forduló előtt a vendégek a harmadik, míg a hazai csapat a tizedik helyen álltak a tabellán, így a meccs esélyesének inkább a váciak számítottak, de Vágó Attila vezetőedző bízott abban, hogy fegyelmezett, taktikus és pontos játékkal képesek lehetnek egy jó meccsre mai ellenfelükkel, írja a kohaszkezi.hu.

Az elszántságra és a pontosságra szerencsére nem is lehetett panasz az akadémisták oldalán, ugyanis rendre a mieink szerezték meg a vezetést az összecsapás elején, s ugyan a váciak folyamatosan egalizáltak, Szalai találatai után Bulath, Horváth és Román is feliratkozott a gólszerzők közé (5-4). A 11. percben, Kazai találata után először vezetett kettővel a Kohász, s bár innen még egyenlített a váci alakulat, Bulath és Román újabb góljaival sikerült hárommal meglépni Lakatoséktól (11-8). A vendégek próbálkoztak ugyan, de az akadémisták támadásban és védekezésben és Babovic révén a kapuban is vendégük fölé nőttek, s mikor a 26. percben Ferenczy megszerezte a mieink 15. találatát, már másodszor kellett időt kérnie Szilágyi Zoltánnak (15-11). A vendégek az utolsó percben törték meg hosszú gólcsendjüket, de Bulath erre is válaszolt, így a szünetre 16-12-es dunaújvárosi vezetéssel vonultak a csapatok.

Ettől függetlenül nagyon oda kellett figyelni a folytatásban is, de úgy tűnt, bőven maradt koncentráció a második felvonásra, mert Kazai egy gyönyörű, „kínaiból” szerzett góllal növelte tovább a mieink előnyét (17-12). A vendégek Barján kiállítása alatt jöttek vissza három gólra, s bár volt esélyük a feljebb zárkózásra is, Ferenczy két találata után harmadik idejét is kikérte a váci szakvezetés a 40. percben (20-16). Az újabb rövid pauza után Ferenczy, majd Szalai kiállítása törte meg a mieink lendületét, s a fórokkal élni is tudott az ellenfél, mely a 46. percben minimálisra csökkentette hátrányát (22-21). Vágó Attila azonnal magához is hívta tanítványait, s bár Ferenczy és Barján góljaival tartotta előnyét a Kohász, a vendégek sem akartak leszakadni, így nagyon komoly izgalmakat ígért az utolsó tíz perc is (25-24).

A hajrára csereként beállt Hlogyik egy bravúros védéssel indított, Nick a hatos, míg Bulath a hétméteres vonalról lőtt biztos kézzel a kapuba, így öt perccel a lefújás előtt ismét hárommal, 27-24-re vezetett a Kohász. Az 56. percben Ferenczy Fruzsina sajnos piros lapot kapott, de a mieink Szalai és Bulath bravúros góljaival tartották fórjukat, s mikor egy perccel a vége előtt Vágó Attila időt kért, már eldőlt a meccs (29-26). A vendégek kijöttek még emberfogásra, s ezt Szalai bosszulta meg újabb góllal, így hiába szépített még Radosavljevic, ez már nem számított, mert a meccset a Kohász nyerte 30-27-re, méghozzá a látottak alapján teljesen megérdemelten!

DKKA – Váci NKSE 30-27 (16-12)

DKKA: Babovic – Horváth 1, Román 2, Bulath 7, Nick 2, Barján 1, Kazai 2. Csere: Hlogyik (kapus), Szalai 7, Ferenczy 7, Dabevska, Krupják-Molnár 1. Vezetőedző: Vágó Attila.

Vezető képünk archív.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában