A dunaújvárosi tornász „döntős”

2021.01.03. 22:46

Kovács Zsófia az első háromban, ő lehet a tavalyi év női sportolója

Máris óriási sikert ért el a dunaújvárosi tornász, Kovács Zsófia, aki az úszó Kapás Boglárka és a cselgáncsozó Karakas Hedvig mellett a női mezőnyben bekerült a legjobb három közé a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 63. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazásán.

Gallai Péter/MTI

Fotó: PETER CSEH

Mint beszámoltunk róla, a szervezet múlt héten nevezte meg kategóriánként tíz-tíz jelöltjét, ezek közül négyben volt dunaújvárosi jelölt.

A kétszeres Európa-bajnok és csapatban harmadik helyezett tornász, Kovács Zsófia női egyéniben és az év csapata, egyéni sportágak versenyében volt érdekelt a tornászválogatottal. Az edzők között mestere, Trenka János is felkerült a jelöltek közé. Továbbá az Európa-bajnoki bronzérmes női vízilabda-válogatott a hagyományos csapatsportágak között, soraiban több Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics-játékossal.

Csisztu Zsuzsa, Székely Dávid, Szabó Tünde, Szabó László, valamint Szöllősi György a szombati, online formában megtartott sajtótájékoztatón Fotó: Cseh Péter/MSÚSZ

Szorgalomból és kitartásból példát mutattak

Szombaton aztán online sajtótájékoztató keretében megtörtént a „keretszűkítés”, sorrend megjelölése nélkül hirdették ki az első három-három helyezettet, akik közül január 11-én kihirdetik a győzteseket.

Az esemény elején Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte, ebben a rendhagyó évben is születtek olyan teljesítmények, amelyekre büszkék lehettünk. Egyúttal gratulált azoknak a magyar sportolóknak, akik 2020-ban a legjobbak között is a legjobbak lettek.

– Ők szorgalomból és kitartásból példát mutattak – fogalmazott az államtitkár, majd felhívta a figyelmet arra, hogy az ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnes egy hét múlva lesz 100 esztendős, ez alkalomból a gála keretében szeretnék méltó módon köszönteni a lenyűgöző teljesítményt elérő sportembert.

Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke jelentette be a kategóriák első három jelöltjét, egyúttal jelezte, hogy a rövid határidő ellenére a tavalyinál több, 412 voks alapján alakult ki a sorrend.

Az elnök emlékeztetett rá, hogy idén eddig soha nem látott körülményekhez kellett alkalmazkodniuk, ezért a gálát nézők nélkül, előre felvéve rendezik meg, és igyekeznek a találkozások és a fizikai kontaktok számát minimalizálni. Kitért arra, hogy ismét lesznek sztárvendégek, ők azonban a személyes jelenlét helyett ezúttal csak videoüzenetek, bejelentkezések formájában lesznek láthatóak. Közülük egyelőre csak kettőt nevezett meg, az egyikük a román színekben ötszörös olimpiai bajnok, jelenleg az Egyesült Államokban élő tornász, Nadia Comaneci, a másik az amerikaiként kétszeres ötkarikás aranyérmes, szegedi születésű evezős, Susan Francia lesz, utóbbi szülei kétéves korában hagyták el Magyarországot. Szöllősi György kitért arra, ismét kiosztják a tavaly debütált, az Év szabadidősport eseménye, valamint az Év e-sportolója díjakat is, utóbbit Vlad Marinescu, a Nemzetközi E-sport Szövetség közelmúltban megválasztott elnöke nyújtja majd át, és idén is átadják a MSÚSZ Életműdíját.

– Nem nehéz kikövetkeztetni, ki fogja kapni – tette hozzá, majd arról beszélt, hogy az MLSZ kérésére ezúttal nem lesznek külön labdarúgó-kategóriák, így a futballistáknak is az abszolút kategóriába kell megméretniük magukat.

Szabó László, a gála kreatív producere – egyben a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Sakk Szövetség elnöke – elmondta, mivel a koronavírus-járvány miatt az idén nagyon kevés eseményt rendeztek a fogyatékos sportolóknak, ezúttal csak egy közös kategóriában hirdetnek győztest, a férfiakat, a nőket együtt díjazzák, a csapatoknál ezúttal nem lesz nyertes. A díj jelöltjeinek listáját az MPB állította össze, a végső sorrendről pedig az általa felkért szakemberek, szak­írók döntenek.

A műsor ezúttal is méltó lesz a sikerekhez

A kreatív producer azt ígérte, hogy a műsor ezúttal is méltó lesz a világraszóló magyar sportsikerekhez, egyebek között a Puskás musical egyik dala is látható lesz benne.

Csisztu Zsuzsa, az MSÚSZ alelnöke elmondta, hogy a díjazottak ezúttal is jól megszokott, 21 karátos arany díszítésű díjat vehetnek át.

Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója bejelentette, hogy a gála műsorvezetője Berkesi Judit lesz. Ismertette, hogy idén is megválasztják az Év sportpillanatát. Az internetes közönségszavazatok alapján három pillanat maradt versenyben, Szoboszlai Dominiknek az Izland elleni Eb-pótselejtező döntőjében lőtt győztes gólja, Valter Attila országúti kerékpáros szenzációs véghajrája a Tour de Hongrie királyszakaszán, valamint Vogel Soma védése, amikor a vízilabda Európa-bajnokság döntőjének büntetőpárbajában hárította Granados lövését, ezzel 21 év elteltével újra a kontinens legjobbja lett a magyar férfiválogatott. A díj nyerteséről egy grémium fog dönteni, amelynek vezetője, Novotny Zoltán, az MSÚSZ tiszteletbeli elnöke.

A hármas listák (ABC sorrendben)

Férfiak: Fucsovics Márton (tenisz), Gulácsi Péter (labdarúgás), Szoboszlai Dominik (labdarúgás).

Nők: Kapás Boglárka (úszás), Karakas Hedvig (cselgáncs), Kovács Zsófia (torna).

Csapat: Ferencváros labdarúgói, férfilabdarúgó-válogatott, férfivízilabda-válogatott.

Csapat (egyéni sportágak csapatversenyeiben): Babos Tímea, Kristina Mladenovic (tenisz), férfitenisz-válogatott, női tornászválogatott.

Edző: Märcz Tamás (férfivízilabda-válogatott), Szerhij Rebrov (Ferencváros labdarúgócsapata), Marco Rossi (férfilabdarúgó-válogatott).

Fogyatékos sportolók (összevont díj): Berente Judit (szervát­ültetett sífutó, sílövő), Kiss Péter Pál (parakajakos), Osváth Richárd (kerekesszékes vívó).

Az év sportpillanata.

Szoboszlai Dominiknek az Izland elleni Eb-pótselejtező döntőjében lőtt győztes gólja.

Valter Attila országúti kerékpáros szenzációs véghajrája a Kékestetőn, amellyel megnyerte a Tour de Hongrie utolsó szakaszát és vele az összetett versenyt is.

Vogel Soma védése, amikor a vízilabda Európa-bajnokság döntőjének büntetőpárbajában hárította Granados lövését, ezzel 21 év elteltével újra kontinensbajnok lett a magyar férfiválogatott.

Csisztu Zsuzsa, Székely Dávid, Szabó Tünde, Szabó László, valamint Szöllősi György a szombati, online formában megtartott sajtótájékoztatón

Fotó: Cseh Péter/MSÚSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában