Amennyiben a hibákat kijavítja, tovább tudna javítani helyezésén

2019.07.25. 20:14

Mirtill az egyéni döntőbe jutott

A magyar tornászok közül a Dunaferr SE kiválósága, Makovits Mirtill, továbbá Szujó Hanna, Balázs Krisztián és Kovács Márton vesz részt az utánpótlás-korosztály egyik legnagyobb nemzetközi megmérettetésén, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF).

Gallai Péter

Fotó: Magyar Torna Szövetség

A lányokat a Dunaferr SE edzője, Török Dániel vezeti Bakuban.

A lányok a szerdai csapatselejtezőben – a többiek három fővel álltak ki –, végül hetedik helyen végeztek. Ez egyben az egyéni összetett kvalifikáció is volt. Makovits Mirtill 49,450-es pontszámmal tizenhetedikként végzett, Szujó Hanna 49,800 ponttal tizennyolcadik lett, ami azt jelenti, hogy mindketten továbbjutottak a fináléba.

– Igazából komolyabb hiba, nagyobb rontás nélkül tornáztak a lányok, aminek nagyon örülünk. Amiért azonban hiány­érzet van bennem, az az, hogy Mirtillnek a korlátfináléba kerülésre lett volna esélye, de gyakorlatába több pontatlanság is csúszott. A fináléban Mirtilltől azt várom, javítsa ki a korláton és gerendán elkövetett hibáit, hiszen akkor a selejtezőben elért helyezésén tudna javítani, ami hatalmas teljesítmény lenne – mondta Török Dániel a dunaujvaros.com-nak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában