Megszenvedett vereségek és alázatos győzelmek után: vége

A hír nem is lenne olyan eget rengető, ha nem egy huszonkilenc éves játékosról lenne szó, vagyis lenne még benne pár sikeres év. A hátvéd 1995-ben ötévesen kezdett jégkorongozni, tizenhét évesen már bemutatkozott a DAC felnőtt csapatában, majd 2010-ben Székesfehérvárra igazolt, ahonnan 2017-ben jött vissza Dunaújvárosba, tavaly pedig a Hokiklub Budapestben szerepelt.

– Jól meggondolta?

– Igen. Minden ember életében az első szerelem meghatározó. Nekem a jégkorong volt az első szerelmem. Nagyon sokat kaptam a sportágtól ezalatt a több mint húsz év alatt. Megtanultam harcolni, másokért küzdeni, kitűzött célokat elérni, megismertem önmagam, és megtanultam kezelni az alázatos győzelmet és az emelt fővel, de megszenvedett vereséget. Ezek az adott útmutatók, amik meg fogják határozni az életem következő szakaszát. Érvényesíteni szeretném a tapasztalatokat. Tovább szeretném adni azt a sok jót, amit a jégkorongtól kaptam. Elégedett vagyok, amire vágytam, a kitűzött céljaimat elértem.

A mesterdiploma megszerzésére készülök, kereskedelem-marketing szakra járok az EDUTUS Egyetemen, vállalkozok és természetesen mindig ott van az első helyen a jégkorong. A hoki továbbra is az életem része lesz, most is foglalkozok fiatalok egyéni felkészítésével, lehet, hogy mentorkodni fogok, új területre lépek, ahol remélem, az eddig megszerzett szakmai tudásomat hasznosítani tudom. Az az elvem, amit elvállalok, abból hozzam ki a legtöbbet. Mindig is maximalista voltam, ezt várom el azoktól is, akikkel együtt dolgozom. Köszönöm a családomnak és azoknak, akik az utamat egyengették, az edzőimnek, akikkel dolgozhattam, a csapattársaknak, akikkel küzdöttünk, a barátoknak, akik végig mellettem álltak.

– Ez mind szép, de nem találja egy kicsit korainak a búcsút?

– Egy fenékkel két lovat nem lehet megülni, úgy érzem, most jött el az ideje annak, hogy váltsak, és elkezdjem a civil életemet.

– Meggyőződésem, hogy túl hamar hagyja abba, de így is hosszú volt a pályafutása. Mire emlékszik vissza a legszívesebben?

– Amikor 2015-ben Krakkóban feljutottunk a világbajnokság elitcsoportjába, amikor a Volánnal az EBEL-ben bejutottunk a rájátszásba, óriási élmény volt együtt játszani olyan játékosokkal, mint Ladányi Balázs, Palkovics Krisztián, Sille Tamás, de volt Stanley Kupa-győztes bekkpárom is.

– És a dunaújvárosi évekből mit emelne ki?

– A legutóbbi idényemet, a 2017/2018-ast, amikor sorozatban tizenegy mérkőzést nyertünk, az hatalmas élmény volt. Arra is büszke vagyok, hogy abban a szezonban én voltam a DAB legeredményesebb védője, de sikerült ezt elérnem legutóbb a Hokiklub színeiben is, úgy hogy elégedetten fejezem be a pályafutásomat.

Ötévesen kezdte a pályafutását Dunaújvárosban

Orbán Attila 1990. június elsején született Szekszárdon. A 190 centiméteres, száz kilo­grammos védő végigjárta a szamárlétrát, játszott az utánpótlás-válogatottakban, majd a felnőttben is. A „nagy válogatottban” hatvanötször korcsolyázott jégre, minden korosztályban szerepelt világbajnokságon. A Fehérvár EBEL-csapatában háromszázhuszonötször játszott, az Erste Ligában pedig százhuszonötször. Az utolsó dunaújvárosi idényében, a 2017/2018-asban harminchatszor szerepelt, az utolsó szezonjában pedig (2018/19) az Erste Liga újoncánál, a Hoki­klub Budapestnél ötvenszer kapott bizonyítási lehetőséget. Orbán Attila mindenhol a közönség kedvence volt, elsősorban kőkemény, ellentmondást nem tűrő játéka miatt, játékostársai mindig számíthattak rá, az ellenfelek pedig tartottak tőle, mert egy-két pofon kiosztásáért sohasem ment a szomszédba.