Ezen a vb-n nem azt mutatták, amit akartak, amit tudnak

Az ötödik hely, ami bennmaradást jelentett, és ezzel messze voltunk az áhított feljutástól, az első két hely valamelyikének megszerzésétől, önmagában nem csalódás. (Csak emlékeztetőül: Kazah­sztán és Fehéroroszország végzett az első két helyen, és jutott fel, Dél-Korea lett a harmadik, Szlovénia a negyedik, Magyarország az ötödik, és a hatodik Litvánia esett ki.) A világbajnokság előtt már megírtuk, és többen is egyetértenek álláspontunkkal, maga a Nemzetközi Jégkorong Szövetség elnöke, René Fasel is azt vallja, hogy az elitliga hátsó traktusa, a divízió I/A és a divízió I/B eleje teljesen kiegyenlített. Fasel részéről fel is merült emiatt, hogy a divízió I/A hatcsapatos mezőnyét nyolcra emeljék föl. (A vb-t egyébként hat erősorrend alapján megállapított csoportban rendezik meg, a hatodik a divízió III, ide a vb-kvalifikációból lehet bekerülni.)

A kazahsztáni vb-n a magyar csapat legrutinosabb játékosa, korelnöke Vas János (35 év) volt, akit 2002-ben az NHL-ben szereplő Dallas Stars draftolt, a második számú észak-amerikai ligában, az AHL-ben 187 mérkőzést játszott. De szerepelt a svéd, a cseh, a francia első osztályban és az EBEL-ben is. Jelenleg a szlovák Extraligában vitézkedő DVTK Jegesmedvék jégkorongozója. Ő már ott volt a magyar válogatottban 2008-ban Szapporóban is, amikor nemzeti csapatunk először jutott fel a vb A csoportjába. Vagyis, ha valakinek érdemes meghallgatni a véleményét a Nur-Szultánban történtekről, az mindenképpen „Vasjankó”, ahogy hokis berkekben nevezik.

– Már több nap eltelt a vb befejezte óta. Ennyi idő után hogyan értékelné az ott átélteket?

– Nehéz pozitív dolgokat találni. Egyedüli az, hogy hoztuk a kötelezőt, Litvániát legyőztük, és bennmaradtunk. Nem játszottunk jól, leginkább a góllövés hiányzott. Ha ez nem lenne elég, akkor tegyük hozzá, védekezésben négy meccsen is hatalmasakat hibáztunk. Sok problémánk volt, hogy miért ezen a héten jött ki minden, nem tudom. Pedig a felkészülésünk kimondottan jól sikerült.

– Ön szerint mennyire zavarta meg a csapatot, hogy a szövetségi kapitány, Jarmo Tolva­nen négy nappal a világbajnokság kezdete előtt kórházba került, és nem tudott a csapattal utazni, helyére az addigi másod­edző, Majoross Gergely került.

– Szerintem ez inkább az edzőknek volt zavaró, nem a játékosoknak, ők nem voltak felkészülve erre az új helyzetre. A magam nevében tudok erről beszélni, nekem semmi gondot nem okozott a változás, ugyanazt kellett csinálnom a pályán, mint előtte.

– Sokan felvetik, nem volt meg az a tűz a válogatottban, amit korábban megszokhattunk. Egyetért ezzel?

– Tény, jobban meg kellett volna halni a pályán. Volt akarás, de a tűznek belülről kell jönnie. Nem volt meg a kellő összhang a csapatban. A saját egót félre kell tenni egy hétre, amikor csak a csapatra kell koncentrálni.

– Több szakember is felvetette a vb után, lehet, el kellene felejteni azt, hogy mindig a feljutás is a céljaink között szerepel, mert szerintük ez nem reális. A másik pedig az, hogy talán túlságosan nagy terhet ró ez a játékosokra. Mi a véleménye erről?

– Természetes az, hogy amit elértünk korábban, a kétszeri feljutást, ismét el akarjuk érni. Szerintem rendben van, ha az elitcsoport a célunk. Ezúttal „lábon lőttük” magunkat. Ugyanis eljutottunk már arra a szintre, amikor fel tudjuk venni a harcot a feljutásért küzdő csapatokkal. A magyar férfijégkorong-válogatott a sportág hazai zászlóshajója, ehhez megfelelően kell hozzáállni a mérkőzésekhez. Mert sajnos ezúttal nem azt mutattuk, amit tudunk, amit akartunk.

Mindig hazatér, Dunaújvárosban piheni ki a fáradalmakat

Vas János igazi sportcsaládból származik. Édesapja kiváló röplabdázó volt, két bátyja pedig ugyancsak jégkorongozott. Vas Mátyás, a legidősebb fivér, az Acélbikákon kívül játszott a Tisza Volánban és a Győri ETO-ban is, egy évet pedig légióskodott Angliában, majd játékvezető lett. A másik „tesó”, Márton a dunaújvárosi csapat mellett szerepelt Észak-Amerikában, Svédországban, Franciaországban, Németországban és a Fehérvár EBEL-csapatában is. Évekig volt a magyar válogatott kulcsembere, 2017-ben vonult vissza, előbb a szövetség mentor edzője lett, most pedig a juniorválogatott kapitánya. A legkisebb fiú, Jankó tizenöt évesen mutatkozott be a Dunaferr SE felnőttcsapatában Spisák Róbertnél, majd a következő szezon már Svédországban találta, azóta sajnos nem húzta magára az Acélbikák mezét. Az idényzárás után azonban mindig hazatér, és Dunaújvárosban piheni ki a fáradalmakat.