nem jött össze a pontszerzés

2019.05.09. 23:38

A végjátékban kapott gól jelentette a vereséget

Csütörtökön este a debreceni Hódos Imre Sportcsarnokban lépett pályára a DKKA együttese, amelynek az utolsó percig volt esélye a pontszerzésre.

Jankó Árpád

Az előzetes papírforma a hazaiak győzelmét jósolta, de György László együttese végig kiélezett meccset játszott a remek erőkből álló hajdúságiakkal.

DVSC Schaeffler – DKKA 21–20 (7–10)

DKKA: Csapó Kyra – Grosch, Szekerczés 6, Szalai 5, Sirián 2, Ferenczy 3, Kazai 2. Csere: Csapó Kincső (kapus), Nick, Cifra, Dombi, Bouti 1, Mihály 1.

Vezetőedző: György László.

Bonifert-Oláh játékvezetői kettős kezdő sípszója után szinte rögtön vezetést szerzett a Kohász Ferenczy révén. A játék első félidejében végig uralta a találkozót a nagyon tudatosan játszó DKKA, amely többek között Szalai góljainak is köszönhetően már 7–5-re is vezetett. Ekkor némileg tempót váltott a Debrecen és egyenlített (7-7), de jött az ifjú tehetség, Mihály Petra, valamint Szekerczés és a kohászvárosiak háromgólos előnnyel (10–7) vonulhattak pihenőre a félidőben.

Ferenczy Fruzsina háromszor volt eredményes a debreceni katlanban
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Bár még harminc perc hátra volt, a mérkőzés alakulásából érezni lehetett, komoly esélye van a pontszerzésre a Kohásznak. Ennek szellemében is folytatódott a második játékrész.

Bouti és Szalai találataival már három góllal is megléptek a vendégek (12–9). Sajnos, a 40. perc környékén a hazaiak is elkapták a fonalat, előbb 14–14-nél, majd később, immár az 53. percben 17–17-nél utolérték a szervezetten játszó, nagyot küzdő újvárosiakat.

A záró öt perc igazi drámát hozott. Szekerczés góljával még a vég előtt három és fél perccel a Kohásznál volt az előny, majd gyors gólváltások után az 59. percben már Kazainak kellett egyenlítenie (20–20).

Sajnos, az utolsó másodpercekben a korábban dunaújvárosi színekben (is) játszó Kovács Anna betalált, így a hazaiak győztek. Nagyon fájó vereség ez, hiszen Ferenczyék nagyon közel álltak a bravúrhoz. A mérkőzés szinte egészében uralták a játékot, a Debrecen végig kapaszkodott a Dunaújváros után. A drámai vereség ellenére a csapatot minden dicséret megilleti a tisztes helytállásért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában