Csoportelsőként zártak a lányok

2018.08.28. 21:22

Zsámbok Lili és Brávik Fruzsina is erősíti a masters Eb-n szereplő csapatot

A tavalyi, budapesti világbajnokságon aranyérmes Budakalászi SC masters női vízilabda-együttese most a szlovéniai Európa-bajnokságon szerepel, eddig hibátlanul.

Gallai Péter

A BSC Kling gárdája ismét dunaújvárosi erősítéssel tör a trónra, ezúttal Zsámbok Lili és Brávik Fruzsina játszik a csapatban, a 2017-es világbajnok Kis-Primász Ágnes, az újvárosi klub szakosztályvezetője ezúttal nem tartott a csapattal. A 30+ korosztályban szereplő magyar csapatban az említetteken kívül olyan korábbi klasszisok szerepelnek, mint Drávucz Rita, Szremkó Krisztina, Pelle Anikó, Kisteleki Orsolya, Györe Anett, Boros Júlia, Varga Krisztina, Németh Edit, Ipacs Barbara, Szentkereszti Gabriella, Gazdag Erika.

A csapat vasárnap kezdte meg szereplését Szlovéniában, ahol elsőként a City of Sheffield gárdáját győzték le 12-3-ra, hétfőn a Sis Romát múlták felül 10-3-ra, kedden pedig Oroszországot 9-2-re, ezzel pedig csoportelsőként végeztek a lányok. A mai elődöntőben a német Hamburg lesz az ellenfél, a másik ágon két olasz gárda, a Argentario Nouto és a Roma találkozik egymással.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában