Wunderlich József: A kultúra a mai ember találkozása a mindenkori emberrel, a teremtéssel, Istennel

Első emlék, amikor találkoztál a kultúrával

- Anyukám zongorázott otthon, ami csodálatos számomra a mai napig. Egy nagyméretű hangszeren játszott, egy kicsi panellakásban. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a gyerekszobában a zongora fért el és egy emeletes ágy, ahol a bátyámmal aludtunk.  Rengeteget játszottunk a zongora alatt, amikor kicsik voltunk, ott autóztunk, gurigáztunk, labdáztunk, legóztunk, közben anyukánk gyakorolt. Lefelé fantasztikusan szól egy zongora. Egészen kiskoromban már elkezdtem nyomkodni a billentyűket, nagyon érdekelt. Édesapám otthon hegedült, ő lényegében autodidakta módon teljesen egyedül tanult meg játszani ezen a hangszeren. Később annyi holmink volt már, hogy tele kellett pakolni a zongorát kartondobozokkal és anyukám már alig mert rajta játszani, az alsó szomszéd miatt, aki szerint túl hangos volt. Mindezek ellenére a zongora még mindig ott volt, mert édesanyám eladni nem szerette volna, nem tudott tőle megválni. 

A kultúráról – Wunderlich József megfogalmazásában

Jól megfér egymás mellett - zene és színház

- Számomra nem válik külön a zene és a színház, egybeolvadt az évek során. Ha prózai darabot játszunk, annak is van egy zenei íve, egy dinamikája. Praktikusan úgy egyeztetem össze a kettőt, hogy a Vígszínház kiírja a következő havi műsort és én a maradék napokra, ha tudok elvállok pár koncertet, verses zenés estet. Ez abszolút úgy van jelen az életemben, mint egy szerelem, én ezt szerelemből csinálom, zenélek otthon a gyerekeimnek, ha nem érek rá koncertezni. Ilyenkor közösen játszunk, zenélünk, van hogy beteszünk olyan zenéket, amiket együtt éneklünk, olyan is van, hogy gitározok, vagy zongorázok. Nem véletlenül a kislányomnak, a Juliskának volt egy olyan korszaka, amikor azt mondta, hogy ő dalíró lesz. Ha valaminek jó ritmusa van, írok hozzá egy dallamot és már éneklünk is közösen és megszületik egy dal. Például megyünk autóval és már túlvagyunk egy Kaláka körön, egy Gryllus Vilmos körön és egy Halász Judit körön is és már éppen nem hallgatunk semmit, csend van az autóban és egyszercsak a Juliska elkezd énekelni, kitalál saját dallamot, szöveget hozzá, ilyenkor ha tudom ezt felveszem telefonra, nagyon ügyes és tehetséges dalíró a kislányom. Már olyat is előfordult, hogy leírtam a dalszövegeit, a kis sorait és elkezdtem játszani a szöveggel, mert szeretnék majd olyan dalt írni, ahol minden sor az övé, én csak egy kicsit összeszerkesztem. 

- A dalszerzés folyamata nálam úgy történik, hogy jövök megyek, jön egy gondolat, amiről eszembe jut egy zenei téma, ha van a közelemben hangszer, akkor már játszom is a dallamot hozzá. Mivel nincs egy management mögöttem, nincs az a kényszer, hogy határidőre kell dalokat szereznem, én olyan tempóban csinálom ezt az egészet, ahogy jön az ihlet. Ha nem tudom befejezni, akkor elmentem úgy, hogy az egy dalkezdemény és később ismét előveszem és dolgozok rajta tovább, előfordulhat, hogy hónapokig rá se nézek, ha előjön újra a téma ismét felveszem a fonalat és tovább alkotok. A következő albumnál az lesz a célom, hogy kerekebbé tegyem, eddig úgy írtam a dalokat, hogy az sem volt fontos, hogy dalformája legyen, nem volt szabályos szerkezetük, még a hangszerelésük sem. Főleg a kísérletezés érdekelt, most már az is fontos, hogy hogyan tudok olyan dalt írni, aminek eleje van, vége van, felfutása van, íve van, dinamikája van és van egy értelmezhető dalstruktúrája. 

Krum, ami megérint

- Ez a darab nagyon durva. Kegyetlenül szórakoztató és a kegyetlent is szó szerint kell érteni. A nézők úgy röhögnek, hogy egy adott ponton már nem tudják, hogy most nevessenek még vagy sírjanak inkább és egy adott ponton túl már ott akad a torkukon a nevetés, mert annyira megrázó és annyira megérinti az embert. Olyan, mint az ismerősöm története, aki egy nagyon jó humorú ember volt, bármikor találkoztál vele, viccelődött és egyszercsak öngyilkos lett… A darabnak van egy olyan hatása, hogy az egész hirtelen fordul egyet és akkor a néző azt kérdezi, hogy ez most igazi volt? Mi történt és hogyan történt? Ez a hatásmechanizmus az, ami nagyon műköteti a Krumot, hogy nagyon lehet rajta nevetni, nagyon szórakoztató karakterek vannak benne, de majdnem mindegyiküknél eljön az a pont, ahol olyan tragikus irányba fordul a sorsuk, amikor már összeszorul az ember torka és még akkor is komikus, de már megsajnálja őket a néző. Én már voltam nézőként hasonló helyzetben, hogy jött egy gondolat, hogy „szegénnyel mi történik, én pedig végig röhögtem rajta.” - olyan volt, mint egy vígjáték és hirtelen átfordult a komédia, egy tragikus komédiába.