Az egy felelősség, hogy az ember kultúrát közvetít

A 4T zenekar (Bosnyák László - basszusgitár, ének, Göbölös Virág - hegedű, ének, Horváth András - dob, zongora, Karácsony Rebeka - ének, Kurkó Lajos gitár - ének) eddigi – nagysikerű – fellépésein talán a legfeltűnőbb ez a fúziós képesség, ami megjelenik egyrészt abban, hogy egészen eltérő zenei stílusok szervesülnek náluk, másrészt abban, hogy egymástól látszólag távoli korosztályok és ízlések találkoznak és fognak össze a produkció életében. A zenekar tagjai is meglehetősen nagy életkori szórást mutatnak, de közös fellépéseik voltak például a Márkusné Igmándi Zita szakmai vezetésével működő Rácalmási Napsugár Asszonykórussal is. Igényességük megmutatkozik a költemények kiválasztásában is. A Versre írt dallamok című előadáson olyan ikonikus költők megzenésített verseit játsszák, mint József Attila, Ady Endre, Petőfi Sándor vagy Ratkó József, de már elkezdtek sorakozni saját szerzeményeik is.

A zenekarban fiatal emberek megzenésített versekkel foglalkoznak. Ez nem túl gyakori. De miért?

– Hát azért annyira nem ritka szerintem. Például a Kávészünet is ott van. Bár tényleg, más most nem jut eszembe.

Ebben a korban inkább játszanak rock and rollt, punkot játszani, valami saját korosztályuknak szóló stílust. Tényleg, saját korosztályotoknak szól ez?

– Ezen nem is gondolkodtam még, hogy életkorban ez konkrétan kinek szól. Az egész úgy indult a Covid előtt két hónappal, hogy ez egy szobaprojekt, soha nem mutatjuk meg senkinek. Előtte is zenéltünk együtt egy gyerekzenekarban, az Aranyudvarban.

De hogy kerül egy őszülő ember közétek?

– Mi úgy ismertük meg, hogy kellett egy basszusgitáros a zenekarba, Udvari Péter, a zenekarvezető ismerte Bosnyák Lászlót, Bosit, aki egyébként fotózott minket korábban egyszer-kétszer. Azt mondta, hogy ő egy nagyon lelkes laikus, ami egyébként nem igaz.  Az Aranyudvar zenekar abban a formában megszűnt. Az akkori párommal játszottunk már együtt, volt egy duónk. Először ír népzenével kezdtünk el foglalkozni, ír kocsmadalokat játszottunk, dzsiggeket, ilyesmit. Én magyar-történelem szakos tanárhallgató voltam akkor és mondtam, hogy milyen jó lenne ezeket a verseket megzenésíteni. Őt meg mindenre rá lehet venni, hát nekiálltunk Petőfit játszani. Általában ő hozta a zenei alapot. Eszébe jutott, hogy a Feltámadott a tengert milyen jól lehetne a Hit the Road Jackkel együtt játszani, és ráraktuk. Ez volt az első. Nem szerettük volna abbahagyni a zenélést, és arra gondoltunk, hogy mi lenne, hogyha azokat a tagokat, akik szintén kiestek abból a zenekarból, megkérdeznénk, nincs-e kedvük csatlakozni. Bosi is így került hozzánk. Azt mondta, hogy természetesen jön, de mi vagyunk a főnökök. Szeretné azt hinni, hogy ez így van, de nem mindig igaz. Van egyébként tényleg egy ilyen megosztás, én vagyok az anyáskodó típus a zenekarban, Lala az, aki zeneileg viszi inkább a dolgot, de Bosi az, aki a szervezői munkákat elég rendesen magára vállalja.

Egy magyartanárnak a versekhez való viszonya adott. A többiek hogy vannak ezzel? Kellett erről beszélni egyáltalán?

– Nem. Megmutattuk és tetszett nekik az ötlet. Elkezdtek gondolkodni, hogy nekik melyik versek tetszenek, milyen stílust szeretnek játszani.Mindenki hozta a maga kis dolgait, összeraktuk, megnéztük, megrágtuk, és amit összegyurmáztunk belőle és mindenkinek tetszett, az maradt meg. De nem volt soha ellentét, mert mindegyikünk nyitott a kultúrára. Az énekesünk magánéneket tanult éveken keresztül. Ő pont ebből próbál kitörni, hogy ne operaénekesként éljen, szeretett volna inkább a könnyűzenével foglalkozni. Ő hozta magával ezt a vonalat. A dobosunk, Horváth Andris meg mindenevő, olyan, aki leül valami elé és már játszik is rajta. Tehát formálódott, de soha nem voltak hatalmas kilengések, hogy ki mit szeretne játszani.

Hogy lépett ki a szobaprojektből a közönség elé?

– Még gyakornok voltam a Pentelei iskolában. Kellett szalagavatós műsor, amit a zenészekre bíztak. Felhoztam, hogy nekem van egy zenekarom, itt kipróbálhatnánk magunkat. Tetszett nekik. Ez után az élmény után már könnyebb volt a többiekkel is átbeszélni, hogy szeretnénk-e ezzel foglalkozni, vagy nem. Azért az egy vízválasztó volt.

Hogy jöttetek össze az asszonykórussal?

– Próbáltunk egyszer jelentkezni egy rácalmási rendezvényre, de akkor nem fértünk be. Viszont Kundra Anikó, a művelődési ház igazgatója tudott rólunk, küldtünk neki néhány számot, és neki nagyon tetszett. Megkérdezte, hogy esetleg van-e kedvem Márkusné Igmándi Zitával, az asszonykórus vezetőjével beszélni. Azt hiszem,  a Karóval jöttél kapcsán merült fel, mert az egy kicsit kórusos jellegű. Egyszer beültünk egy próbájukra, megmutattuk, hogy mi az, amit mi tudunk játszani, ők pedig elaléltak. Mi meg elaléltunk tőlük, hogy mennyire nyitottak erre az egészre. Akkor eldőlt, hogy együtt csináljuk. Néha nehéz összehozni a próbákat, mert mindenki húszfelé dolgozik, meg magánélete is van. Én félve mentem oda hozzájuk, mert tényleg egy/több generációs a különbség.

Könnyen születnek a dalok?

– Nem, nyilván, ha nem. Két és fél órán keresztül azért szálazni szoktunk rajta. Elkezdünk pötyögni, folyamatosan ismételjük a dolgot. Nem csak verseket dolgoztunk föl, vannak saját számaink is. Ez úgy szokott kinézni, hogy valakinek van egy szövege, vagy egy zenei ötlete. A zenei ötlet gyakoribb egyébként, a szöveget általában én írom.

A zenei ötlet mindig Lajosé?

– Nem. Vagy az van, hogy elkezdenek kísérletezni, vagy már van valami fejben, ami megszületett, és azt megmutatják. Vagy Bosi hozza, vagy Lala. Van egy ilyen brainstorming része a dolognak.

A zenében valami elképesztő igényességet érzek, ahogy össze van rakva. Kinek, minek köszönhető? Mindenki ennyire igényes?

– Hát, egyrészt nem vagyunk lusták. Ha valamit kitalálunk, akkor azt 20 milliószor biztosan gyakoroljuk. Van, amikor egy próbát csak arra fordítunk, hogy azt az egy számot úgy átnyálazzuk, hogy az jó legyen. A zenei részbe tényleg mindenki belerakja a magáét, hiszen a saját hangszeréhez ő ért a legjobban. Meghallgatjuk, és ha valami nem úgy szól, akkor azt mondjuk, hogy ez nem biztos, hogy jó, még gondolkodj egy kicsit. Nyilván gyakorolunk is otthon.

Az igényes zenéhez sokkal több kell a puszta szándéknál. Tanultál hegedülni, a muzikalitásod ebből jön. Rebeka operát, legalábbis magánéleteket tanult. Nála is érthető. A többieknek is megvan a zenei előképzettsége?

– Szerintem, aki kottát tud olvasni a csapatban, az én vagyok, meg Rebi. A többiek meg kiszámolgatják, mert ők nem jártak tanárhoz. Például Lala beleölt egy csomó időt, energiát abba, hogy gitározzon. Játszott a Hild Bandben, az egyik alapító tagja volt. Ő eléggé maximalista ember. Lehet érezni a változást az évek alatt nála. Foglalkozott vele, hogy fejlődjön. Sose fogja azt mondani, hogy kész van, vagy hogy ő egy jó gitáros, benne van alázat is a zene felé. Nem mondta soha, hogy én csak heavy metált vagyok hajlandó játszani, vagy én csak szólókarriert szeretnék, és én leszek a következő Slash, hanem az volt benne, hogy kipróbálok mindent, ami elém kerül és ami lehetőség lehet. Hatalmas a kíváncsiság és az érdeklődés az ő részéről. Bosinál nem tudom, hogy mikor kezdte el a basszusgitározást, mert szerintem soha nem kérdeztem meg tőle. De akkor kezdett el komolyabban foglalkozni vele és tanárhoz járni, amikor felállt ez a zenekar, és felmerült, hogy esetleg fel is lépünk vele. Akkor kezdte el ezt komolyan venni. Érezhetően változott az ő játéka is. Szerintem ő a legpontosabb ember a zenekarban. A Pink Floyd, meg a Solaris az ő világa, és bele is viszi sokszor.

Mi a cél?

– Még nem ültünk le, hogy megbeszéljük, hogy mi volt a cél. A rövid távú cél az mindenképpen az, hogy elkezdtük felvenni ezeket a dalokat, és a felvételeket kicsit igényesebbé szeretnénk tenni, majd megjelenni vele esetleg You tube-on, vagy különböző ilyen zenemegosztó felületeken. Biztosan szeretnék néhány koncertet évente.

Elsősorban saját szórakoztatásra megy a dolog?

– Mi addig tudjuk ezt szívvel-lélekkel csinálni, amíg azért megyünk oda, hogy élvezzük egymás társaságát, meg a zenét is. Ha ez elveszne belőle, akkor szerintem nem menne ilyen jól. Ez szerintem egy olyan dolog, amit a többiek nevében is mondhatok. Nyilván benne van az, hogy az énekesünk gyakorolni szeretne, kiéli magát benne, meg belerakja a harmóniákat, és tanított minket azért egy jó pár dologra. A különböző énekszólamokat ő vitte végig, ő rakta össze.Ha megkérdeznéd a többieket, akkor biztos vagyok, vagy az első dolog, amit azt mondanak, hogy a társaság, meg a zene szeretete miatt. A többi meg a plusz, az a bónuszjuttatás, a cafeteria.

Elképzelhető, hogy újra lesz egy olyan aranykora a megzenésített verseknek, ami korábban volt? A 80-as éveket vissza lehet ezt hozni?

– Ugyanazt biztos nem lehet visszahozni. Még egyszer ugyanazt az ember nem tudja megcsinálni, hiszen más a közönség is, de azt, hogy az ember mire fogékony, egyéne válogatja. Eddig az volt a tapasztalatunk, hogy akinek megmutattuk, az fogékony volt, vevő volt rá. Ha ennek lenne egy nagyobb lehetősége, hogy szélesebb közösséghez, szélesebb korosztályhoz eljusson, akár fiatalokhoz is, az jó lenne. Aki végignézett minket, azok között kevesebb volt az iskolás réteg és több, akik már felnőttként direkt azért jöttek el, mert megzenésített vers volt meghirdetve.

De hát nem is menedzselik magukat!

– Igen, ebben meg elég rosszak vagyunk. Szerintem az az oka, hogy még mi sem döntöttük el, hogy ezt mennyire akarjuk komolyan venni. Az volt az alap hozzáállásunk, hogy ez úgyse érdekel senkit sem. A mai napig megdöbbenek, hogyan fogadják.  Kritikusak vagyunk magunkkal, hogy jót csináljunk, de az mindig meglepő, hogy odajönnek és elmondják, hogy mennyire tetszett nekik.

Mi van, ha véletlenül nagyon beüt a dolog?

– Akkor kezdünk vele valamit és beleállunk jobban. Ebben biztos vagyok. Mert lesz rajtunk egy nyomás, meg szerintem az egy felelősség, hogy az ember kultúrát közvetít. Mert azért ez nem a megszokott, mainstream dolog. Az iskolában meg kialakul egyfajta ellenállás, mert kötelező. Az kevés, hogy az embert motiválja, hogy mostantól önmaga verseket olvasson. Amikor elkezdtük csinálni, ez is benne volt, hogy zenével minden könnyebb, a dallammal minden könnyebb. A vers már eleve dallamos, ritmikus. Miért ne lehetne a kettőt összevegyíteni? Nekem volt egy ilyen hátsó szándékom, hogy bevinnénk az iskolába is majd később. Próbálkozom is, a gyerekeim is vevők voltak rá.