Nem csak Jason Momoa inspirálja az írónőt, aki másokat inspirál

– Hogy kerül egy ilyen önismereti táborba? Megengedhet magának ilyeneket, mint a táborlakók?

– Most már igen. Ezelőtt 2-3 évvel nem biztos, hogy el tudtam volna jönni, de most már akkorák a gyerekek, hogy igazából csak annyit mondtam a férjemnek, töltsétek el a napot, és én meg jövök. Éppen ezen gondolkodtam idefelé, hogy ahhoz, hogy én ennyi mindent tudjak csinálni, nekem nagyon kell a férjem. Az, hogy ő ebben partner, hogy nem szól, hogy a 76. kutyát hazaviszem, hogy az ebéd mellől elmegyek kutyát menteni, hogy hajnal 3-kor még a regényemet tisztázom, mert le kell adni. Nagyon kell mellém a férjem, szerintem most ezt ezért engedhetem meg magamnak.

– De egyfajta időmenedzsment is kell?

– Hú, az nagyon.

– Jó ebben?

– Nem.

– Akkor hogy jön mégis össze?

– Kevés az alvással töltött óráim száma. Igazából ez az egyik, a másik pedig a mérhetetlen logisztika. Meg egy csomó mindenről lemondok. Például sorozatot, filmet nem néztem legalább öt éve. Bár pont most voltam moziban, a Gran Turismót néztük, isteni volt. Szóval valamiből le kell csípnem ahhoz, hogy a többi az működjön. Olyanokat csípek le, mint az olvasás – bár mostanra abban is kezdtem visszatérni –, igazából egy csomó mindent lecsípek, hogy arra maradjon időm, amit szeretnék. Amire kell.

– De hát egy alkotó embernek valamiből töltődnie kell! Nem úgy van, hogy csak kiöntök egy korsóból, és soha nem töltök utána. Miből tud töltődni?

– A családból. Amikor van egy kis időnk, akkor elmegyünk túrázni, kirándulni. Most voltunk a Family Parkban. Ezek a családi dolgok azok, amik feltöltenek. Előtte a múlt héten voltunk anyuéknál, tehát ezeket mindig belerakjuk a programba.

– Nem szokott ilyen identitás-tudatzavara lenni, hogy ki is valójában? Óvodavezető, anya, állatmentő, író, micsoda?

– Hát ez érdekes, mert az írót sorolom a leghátrébb. Még mindig nézek egy nagyot, ha valaki azt mondja, hogy író, vagy, hogy meghívunk ide mint író, akkor még mindig rácsodálkozom, hogy micsoda? Az állatmentés az ilyen mindennapos dolog. Tényleg minden nap jön két telefon, hogy itt egy kutya, ott egy macska, ott egy varjú, vigyed. Azt már annyira megszoktam, hogy az már igazából ilyen... Arra már nem tudok mit mondani. És hát az óvoda az meg megy mindennap. Tehát nehéz, de igazából még mindig nem vagyok a végkimerülés határán. Persze van úgy, hogy igen, és akkor mindent egy darabig félreteszek. Volt olyan hét, hogy nem írtam egy betűt se, vagy volt két hét is.

– Ez egy tudathasadásos állapot, vagy mindig egy más személyiségébe lép be?

– Hát, is-is. Van, amikor jár az agyam mondjuk a következő regényötleten, vagy azon, ami nagyon foglalkoztat. Például elmentünk a moziba, és azon gondolkodtam közben, hogy milyen jó ötlet egy ilyen autó. Jönnek az ötletek közben, de valamikor meg teljesen le tudom tenni. Mondom, amikor érzem, hogy nagyon fáradt vagyok, vagy kimerültem, akkor nem írok két hétig.

– De például hova lett a színházi személyisége?

– Az kimerül abban, hogy járok színházba. De nagyon hiányzik. Sokszor álmodok a színpaddal, a régiekkel. Amikor nézem a régi előadásokat Lapis Erikáékkal vagy Csadi Zoliékkal, akkor előjön az a zsigeri hiány. De igazából nem is férne bele. Amikor elköltöztem, akkor Siófokon nézelődtem, hogy nincs-e színjátszó kör, de nem volt abszolút semmi. A faluban volt róla szó, hogy csinálunk egy színjátszó kört, de nem jött össze, nem volt annyi érdeklődő. Úgyhogy föladtam.

– Most már jó néhány dologba bátran belevágott. Ha majd fölnőnek a gyerekek, akkor ott fölszabadul egy kis idő, meg energia is. Van olyan, amibe még nagyon merészen bele merne vágni, ami merőben más, mint amivel eddig foglalkozott?

– Nagyon szívesen festenék. Nézegetem, amikor kirakják a vásznat, és rápepecselnek négy vagy öt színt, és csinálnak belőle egy olyat, hogy elájulok. Sok ilyet nézegetek, és ezt nagyon szívesen kipróbálnám. Mondjuk, ez nem merőben más, mert ez is alkotás, de ezt például szívesen kipróbálnám.

– Az írott munkáiban elképzelhető stílusváltás?

– Van egy fantasym, amit nagyon át kéne dolgozni, és van egy másik megkezdett fantasym, de ahhoz még rengeteget kéne tanulnom, meg olvasnom, meg ott van a világépítés. Nem ilyen egyszerű, mint a romantikus sztorik, ahhoz még nagyon-nagyon kevés vagyok. De ha bármikor is kipróbálnám magam másban is, akkor az fantasy lenne. Romantikus fantasy.

– Most azért jött, hogy másokat inspiráljon. Önt ki inspirálja, Jason Momoa?

– Igen, mindenképpen, imádom! De nem ő. A magyar írók közül engem nagyon inspirál Borsa Brown. Ő nagyon össze tudta hozni ezt, hogy a család mellett rengeteg könyve kijött. Szerintem tök jól csinálja, és nagy állatmentő. Egyszer együtt részt vettünk a Tetovált Állatmentők naptárfotózásán, ott ismerkedtünk meg személyesen. Egy hihetetlen kedves, nagyon szerény nő. Múltkor is írtam neki, mert Siófokon volt éppen, és annyira aranyosan, kedvesen válaszolt, szóval ő az egyik, aki nagyon inspirál. De igazából ezen nem szoktam gondolkodni. Talán őt tudnám még mondani a magyar írók közül, illetve aki a Magnusnál a szerkesztőm, Nemes István, akinek meg a munkássága olyan. Az a 200, vagy nem tudom hány száz könyv, ami a háta mögött van, és még mindig ír, és mellette szerkeszt, és fordít, és még van arra energiája, hogy kezdőkkel foglalkozzon. Etalon nekem, ő aztán valamit tényleg elért.

– A tempóból nem vesz vissza? Mert nyugodtan állítható, hogy nagyon termékeny író.

– De igen. Ezért mondom, most voltam úgy, hogy éreztem: sok. Abbahagytam egy-két hétre, nem írtam. Igaz, hogy most úszok is, már rég le kellett volna adnom a kéziratot, már rég ott kéne tartanom, de muszáj volt. Nem lehet erőltetni az írást. Amikor kezdődik az óvoda szeptemberben, akkor ugye rengeteg dolgom van, akkor ez megint kicsit háttérbe szorul. Úgyhogy mostanában egy kicsit visszavettem.