Sztorik és virtuóz dallamok a templom megsegítésére - videóval

Bár az évi „szokásos” előadóestjének időpontja eltolódott októberre – ugyanis szülőfalujában is szeretné megmutatni, mire is képes firenzei harmonika kvartettje –, mégis koncertet adott július végén Kiss Péter a Magyarok Nagyasszonya-templomban, Baracs Apátszálláson. Bár szerénysége nem engedte, hogy a fellépés előtt elárulja a valódi okot, de a fülébe jutott, az egyházközség milyen nehézségekkel küszködik, és azonnal mellé állt, felajánlotta hangversenye bevételét a templomnak. A közönség jól járt, egy koncerttel többet kapott ebben az esztendőben a fiatal tehetségtől, aki a firenzei Luigi Cherubini Conservatory of Music intézményében végzős hallgató.

Az est a „Három évem Olaszországban…” címet viselte, ugyanis Péter nem csak hangszeres tudását csillogtatta, de humorát is meg-megvillantotta, miközben sztorizott olaszországi éveiről. Ennek apropóját az is adta, hogy az utolsó vizsgáit is teljesítette, így az olaszországi tanulmányainak első fejezete tulajdonképpen lezárult. A kezdéssel kapcsolatban rögtön előkerült egy sztori, amikor Firenzében meg szerette volna hallgatni a Toszkán kamarazenekar előadásában Mozart Requiemjét. A kezdés előtt odaérkezve szembesültek barátjával arról, hogy elfogytak a jegyek. Viszont azzal biztatták őket, hogy kezdés után megnézik, maradt-e hely, és ha igen, akkor beülhetnek. Csakhogy a meghirdetett este kilences kezdéshez képest arról tájékoztatták őket, hogy úgy fél tízre jöjjenek vissza. Nem keseredtek el, egy fél koncert is több, mint a semmi. Fél tízkor a terembe lépve azt tapasztalták, hogy bár a zenekar már a színpadon ült, de a közel ötvenfős kórus még nem, jó negyven perces csúszással kezdődött el az esemény. Ennek fényében már más színezetet kap annak az ismerősének a kérdése, aki az iránt érdeklődött, a baracsi koncert magyar vagy olasz koncertkezdés szerint értendő-e...

A felvételi időszak is szóba került, amikor hiányos olasztudással kellett a jelentkezési lapot kitölteni, majd a szükséges hivatalos ügyeket intézni. Akkoriban tanulta egy harmonikaversenyre azt a Sarabande-ot, amiben meg tudta mutatni az abban az időszakban átélt feszültséget, ez volt az, ami ki tudta húzna akkoriban az átélt stresszből. Aztán elkezdődött a tanév, amelyben az első komolyabb nehézséget a zenetörténelem órák adták, amikor is kiderült, hogy a nyelvtudása messze nem elegendő még a megértéshez sem. Kicsit intenzívebbre kellett vennie a nyelvtanulást, de így is a második évben, amikor felvette az akusztika és a kortárs zene ritmikájával foglalkozó tantárgyat, újabb gondjai adódtak. Már nem annyira a nyelv miatt, inkább az ügyintézés tempója miatt, már a jelentkező levelére is két hónap késéssel kapott választ, a tantárgy utolsó vizsgáját pedig az oktatás befejezése után majd egy évvel tehette le. Ezen a záróvizsgán játszotta azt az altatót is, amit bemutatott a baracsi templomban is.

Az nem volt kérdés, hogy Astor Piazzola-darab szerepel mindenkor a repertoárjában, hiszen Dunaújvárosban és Pécsett is a tanulmányai alatt nagyon sokszor került elő, de Olaszországban teljesedett ki a kapcsolata ezzel a zeneszerzővel. Harmonika kvartettjével sok koncertet adtak műveiből Itáliában. Nyilván itt sem maradhatott ki az előadóest programjából. Az olasz sztorik sorából két dolog semmiképpen nem maradhat ki, az olasz kávé és az olasz pizza. E tekintetben sem okozott csalódást az előadó, mesélt az olasz kávé ízvilágáról, no meg arról, hogy bármely napszakban képesek kávét inni, még az éjszaka közepén is. Három év ebben a közegben megteszi a hatását, ma már Péter is képes megállni este tízkor egy benzinkútnál kávézni. Csakhogy itthon addigra már kikapcsolták, elmosták a gépet. Itthon már túl olasz. Viszont ott még túlságosan magyar, aki képes olyan elképzelhetetlen merényletre is, hogy a Margherita pizzát kukoricával akarja feldúsítani. Nem is maradtak el a felháborodott felkiáltások, a pizzával ilyet nem teszünk!

Mestere, Ivano Battiston éppen harminc éve tanít az egyetemen, ahol Péter tanul, így felkért 30 zeneszerzőt, hogy írjanak egy-egy darabot ennek a jubileumnak a megünneplésére. Ami Péternek jutott, az talán túlságosan modern megközelítés volt a hazai közönség számára, így egy másik kortárs művet játszott el, ami eddig még talán nem is hangzott el koncertteremben. A koncert záró száma előtt megköszönte a lehetőséget annak a templomnak, amely megsegítésére a jótékonysági koncertet meghirdette. Hogy ne felejtsük el, mit is tud igazából, a végére hagyta a nagyágyút, Bach D-moll toccata és fúga című szerzeményét, ami orgonán sem egyszerű a két vagy három manuálon és a pedálokon, de a harmonika basszusgombjain és klaviatúráján mesteri tudást igényel. Itt véget is érhetett volna a koncert, ha nem Baracson lennénk, de onnan ráadás nélkül távozni lehetetlen, így utolsóként eljátszotta a Himnusz a szerelemről című dalt Edith Piaftól, ami szerepel majd a Zenélő cukrászda sorozat következő koncertjének repertoárjában is augusztus 11-én este, amikor Mukli Istvánnal adnak majd közös koncertet.