SKICC

2022.08.05. 11:30

Bejelentkezés egy igazán titkos művészeti bázisról

Nincs nyár a SKICC alkotóközösség hagyományos művészeti találkája nélkül. Idén éppen egy titkolt űrbázison munkálkodnak – természetesen nemzetközi kitekintéssel.

Szabó Szabolcs

„Ez a gondolat több évtizede működik. Az itt készült munkák rendre másokon segítenek – mondta el Pats Dániel és Pats József

Fotós: Zsedrovits Eniko"

„Ez a gondolat több évtizede működik. Az itt készült munkák rendre másokon segítenek – mondta el Pats Dániel és Pats József

Fotós: Zsedrovits Eniko"

„Szia, Józsi, mennék... Oké, gyere, mi mindig itt vagyunk, bár a hétvége jóval izgalmasabb lesz – mondja a telefonba Pats József, a helyi művészi élet egyik megkerülhetetlen alakja és egyben a legendássá lett SKICC tábor gazdája. 
– Voltunk már többen is, de nem panaszkodunk, a SKICC csapat tábora idén is üzemel, a legjobb alkotások pedig jótékonysági aukciókon találnak majd gazdára – fogalmaz a titkos bázison Pats Dániel képzőművész, aki már sorolja is a SKICC-cel kapcsolatos aktualitásokat: – Az utóbbi években főként Dunaújváros melletti településeken vertünk tábort. Mintegy 30–40 fő megfordult nálunk. Az alapszabály minden esetben az volt, hogy az alkotók hagyják ott nálunk a legjobbnak ítélt alkotásokat. Ebből gazdálkodunk a két tábor között. Az elmúlt hónapokban is számos Skicc-kiállításunk volt a környező településeken és Budapesten. 
A SKICC alapítója, Pats József képzőművész az elmúlt évtizedekről is beszélt lapunknak: 
– Mindig is egy tág, befogadó közösség voltunk – műfaji meghatározások nélkül. Az elmúlt évtizedben a SKICC valóban nemzetközi lett, hiszen egy-egy nyári tábor alkalmával 5–6 országból is érkeztek hozzánk tehetséges fiatalok. Mindenkitől annyit kértünk, hogy azok a munkát, amelyek ebben a kreatív közegben készültek, maradjanak is itt. Így a SKICC-csoport egy közel 500 alkotást számláló gyűjteménnyel bír. Budapesten, Simontornyán is rendre kiállítunk. A legutóbbi tárlatunkat több mint kilencezer ember látta. Igyekszünk – tette hozzá Pats József. 

Kecskés Róbert csíkszeredai pedagógus évek óta visszajár 
Forrás: Zsedrovits Eniko"

A csapattal együtt munkálkodik a csíkszeredai Kecskés Róbert, aki alaphivatását tekintve tanárember: – Évek óta visszajárok ebbe a táborba, mert számomra ez a feltöltődést jelenti. Otthon kb. egy másfél négyzetméteres műhelyi térfélen dolgozom, itt pedig évről évre a szabadság vár. Fontos, hogy ebben a közel két hétben rengeteget tanulok is. E tábort helyi vállalkozók is támogatták, az itt készült munkák pedig hamarosan láthatóak lesznek a támogatott intézményeknél, illetve a SKICC elérhetőségein. 

Számos remek alkotás készül a bázison Fotók: DH
Forrás: Zsedrovits Eniko"


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában