Akinek a fény a munkája és egyben a hobbija is

„Hazai pályán” mutathatta be először a szélesebb közönségnek munkáit a fiatal alkotó, aki civilben a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza műszaki szervezetének stábját erősíti fénytechnikus/világosítóként. A Bartók-aula kiállításainak főszervező-mentora Rohonczi ROHO István képzőművész felvezetőjében kiemelte, évek óta győzködi Mercédeszt egy egyéni kiállítás ötletével, ám eddig rendre kudarcot vallott, ám most az alkotó férjének, György Ádámnak közbenjárásával sikerült megszervezni a tehetséges fotós debütálását. 

A megnyitó hivatalos része Suplicz Gábor gitáros súlyos, torzított riffjeivel kezdődött, majd a teátrum művészeti igazgatója, Csadi Zoltán köszöntőjében elmondta: „György-Selmeczi Mercédesz kollégánk, barátunk a fénnyel dolgozik. Ha úgy tetszik, akkor a fény a munkaeszköze, a hivatása. Az ő munkája révén kapnak az előadások a színházban különleges atmoszférát, fényfürdőben úsznak a dísz­letek, a jelmezek, a gesztusok, arcok. De a fény nemcsak a munkája, hanem a hobbija is. Fénnyel dolgozik szabadidejében is. Különleges fotóin, műalkotásain, installációin a fény és a tőle elválaszthatatlan árnyék találkozik, egyesül, alkot szerves egészet és hoz létre új pillanatokat, formákat. Emléket az örökkévalóságnak. Mercédesz a mulandóságnak, a másodpercek tört része alatt megszülető csodáknak, pontosabban a csodák megragadásának mestere. 

Ónodi Zoltán is kollégaként, fotóművészként méltatta Mercédesz debütáló tárlatát: – Számára pénz, ékszer, de legfőbbként a befektetett idő sem számít, ha meglát valami érdekesnek tűnő geometriai formát, vagy témák összeállását. Ilyenkor kikapcsol, és indul a hajsza. A cél: megtalálni a legmegfelelőbb látószöget. Ha ezért földön kell kúszni, vagy felmászni gyakorlatilag bárhova, számára nincs lehetetlen. Egy kép, két kép – nem jó. Máshogy kell. De kell! Az indíttatás ott van benne, meg kell örökíteni az adott témát, ahogy a fejében elképzelte. Mercédesz maximalista! Ha körbenézünk, e kiállítást több olyan témát mutat nem hétköznapi szögből, amelyek mellett általában a többség csak átsuhan. 

A megnyitót követően az alkotó lapunknak elmondta: – Középiskolás éveim alatt a Rudasban csatlakoztam egy stúdióhoz, ahol számos más feladat mellett a többi között fotózni is kellett. A fényképezés már korábban is vonzott, ám itt találkoztam már komolyabb képekkel, több lehetőséggel. Innentől kezdve pedig nem volt megállás, a fotózás a hétköznapjaim részévé vált. A szimmetrikus, párhuzamos alakzatok, formák mindig is érdekeltek. Amikor például egy épületnél találkozom egy olyan különleges szöggel, amely önmagában is szép, nem kell semmit hozzátenni, akkor hatalmas inspirációt érzek, hogy megörökítsem. Számomra a fotózás inkább intimebb, magánjellegű dolog, nem volt meg bennem az a feltett szándék, hogy ezeket mindenáron meg kellene mutatni a kiállítótérben. A párom azonban rendre kapacitált, és így elkezdtünk közösen dolgozni ROHO-val. Ahogy szeretek játszani a térrel, a formákkal, az alakzatokkal, úgy érdekel az emberi testek formája és az abban rejlő lehetőségek is. Itt is készen van már egy kiállításnyira való fotó, ám ezek valóban nagyon intim munkák, majd meglátjuk, hosszabb távon mi lesz a sorsuk. Most is kicsit furcsán érzem magam, hogy mások is szemlézik a munkáimat, ám kíváncsian várom a véleményeket, visszajelzéseket.