Szarajevótól a frontvonalig

Ha nem dördül el Gavrilo Princip fegyvere 1914. június 28-án Szarajevóban Miljacka folyón átívelő Latin-hídon, és meghiúsul a Ferenc Ferdinánd elleni merénylet, akkor is minden bizonnyal kitört volna – ahogy a kortársak nevezték – a „nagy háború”, csak más indítékok miatt. E merénylet, ami a sorozatos mulasztások és tévedések miatt inkább egy burleszkfilmre hasonlított, volt az utolsó csepp a pohárban – vezette fel előadását Oláh László, a KEMPP szakmai igazgatója, programfelelőse, aki számos érdekességet bemutatott a háborúval, a hát­országban történtekkel és a fronton szolgáló katonák lövész­árkokban töltött mindennapjaival kapcsolatban.

Bár a politikai propaganda is erőteljesen rádolgozott, a monarchia lakossága és a magyar közvélemény is határozottan háborúpárti volt. A kor magyar elitjének többsége sem vélekedett másként, bár Tisza István, a regnáló miniszterelnök óvott a háborútól, az országgyűlés megszavazta, hogy fegyverrel kell bosszút állni a merényletért. „A közhangulat egyfajta leendő diadalmenetként várta a háborút. Ennek legfőbb oka az volt, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc lezárása után hazánk területén nem folytak harcok. Eltelt hat és fél évtized, és két generáció alatt az emberek tudatából kikopott a háború emlékezete. Ekkor Székesfehérvár 30 ezer lakosú város, ám itt is mindössze hat öreg katona tudott mesélni arról, mit jelent a fizikai harc brutalitása, a háború szaga. Éjen a háború! – felirat díszelgett a székesfehérvári Püspöki palota oldalfalán. Mire a levelek lehullnak, katonáink itthon lesznek – vélekedett szinte mindenki.

Az I. világháború hatalmas változásokat hozott

Ebből aztán 51 hónapnyi szenvedés lett, több mint 660 ezer magyar katona veszett oda – vázolta fel a hadba vonulás előzményeit Oláh László, aki kiemelte, a hurrá hangulat gyorsan apátiába fordult át. „Az I. világháború első áldozata a császári és királyi 68. szolnoki gyalogezred katonája, a 21 éves Kovács Pál volt, aki egy kisebb ütközetben vesztette életét. Ahogy nőtt a halottak száma és a hátország is egyre jobban megérezte a háborút, úgy változott meg jelentősen a közhangulat is. Bár tengernyi kínt és szenvedést hozott a nagy háború, mégis azt kell mondanunk, ez volt az utolsó olyan háború, amelyet a tisztességes jelzővel illethetünk. A véres csaták, a hónapokon át tartó lövészárokharcok ellenére a szemben álló katonák, a front mindkét oldalán tisztelték egymást.

Jó példa erre egy német–francia fronton történt eset. Amikor egy francia pap adta fel az utolsó kenetet a haldokló német katonáknak. A különösen sok áldozatot követelő magyar–olasz fronton is rendszeresen volt, hogy a magyar és az olasz katonák dallal feleltek egymásnak a harcok szünetében. Az ellenséges tisztek pedig közös taxin érkeztek a frontvonalhoz – érzékeltette a háborús mindennapok egy-egy emberibb jelenetét az előadó, aki kiemelte, az I. világháború hatalmas változásokat hozott mind a hadviselés, haditechnika, de mindennapi fogyasztási cikkek előállítása és célba juttatása terén is.

„Történelmet is csak lélekkel érdemes tanulni, hiszen nemcsak évszámok, adatsorok halmaza, hanem emberi történetek sokaságának sűrítménye. A XX. század nagy háborúinak történetében is ott van a ti családotok, őseitek története, amelyet érdemes megismerni és büszkének lenni rá. Hiszen, ha ők akkor nem harcolnak a fronton a hazáért, akkor bizonyára mi sem beszélhetnék itt most magyarul – zárta előadását Oláh László.