A felperzselt föld és az orosz tél állította meg Napóleont

A moszkvai lakosság döntő többsége már korábban elhagyta a várost, így a tűzvész elsősorban a megszálló franciák számára volt végzetes, ugyanis a romok között semmilyen élelmet és egyéb eszközt sem találtak, a felper­zselt városban így a biztos pusztulás várt rájuk. A tűzvész következtében megsemmisültek a zömében fából készült épületek, amelyek a francia katonák lakhatását biztosították volna, az élelmiszer-tartalékok is fogytán voltak, az utánpótlás pedig elmaradt, ugyanis Napóleon abban reménykedett, hogy a meghódított városban majd élelemhez juthat a megszálló serege, de a lángok meghiúsították ezt az elképzelést.

A francia császár abban is bízott, hogy az orosz főváros elfoglalása olyan sikert jelent, amelynek hatására I. Sándor cár hajlandó lesz béketárgyalásokat kezdeményezni. Napóleon és serege szinte a szabad ég alatt, élelmiszerhiánnyal küszködve várta az orosz uralkodó küldöttségét, de az nem jött. Jött viszont helyette a tél, a jól ismert orosz tél, amely minden hódítást megbénított a történelem során.

A közeledő hideg és az éhező csapatok elégedetlensége következtében Napóleon már októberben visszavonulásra kényszerült, a felperzselt Moszkvában átélt viszontagságok pedig később, a Grande Armée (Napóleon Nagy Hadserege) szétesését jelentették. Már 1813 februárjában, tehát mindössze néhány hónappal a francia visszavonulás után I. Sándor cár külön bizottságot állított fel Moszkva újjáépítésére, majd a helyi építőmesterek segítségével hamarosan elkezdődtek a munkálatok.

S következett az oroszországi hadjárat

Napóleon 1812-es oroszországi hadjárata a napóleoni háborúk fordulópontja volt, 1812-re ugyanis Nagy-Britannia kivételével szinte egész Európa a francia császár befolyása alatt állt. A franciák nem rendelkeztek kellő számú tengeri flottával, hogy háborút indítsanak Anglia ellen, ezért Napóleon kontinentális zárlattal próbálta a szigetországot térdre kényszeríteni, amelyhez ugyan kényszeredetten csatlakozott az Orosz Birodalom is, de miután a tengeri kereskedelem hiánya végett az oroszok komoly veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni, így 1810-ben kiléptek a rendszerből. Mindez kiváltotta Napóleon haragját, ezért egy közel 800 ezer fős inváziós hadsereget gyűjtött, hogy leszámoljon Oroszországgal.

A soknemzetiségű Grande Armée-ja a kor legerősebb hadigépezete volt. A katonaságnak csak felét alkották franciák, a másik felét pedig elsősorban lengyelek és németek, de tagjai voltak még olaszok, spanyolok, hollandok, horvátok, dánok, csehek, valamint még belgák is. Sok svájci is harcolt a francia seregben, őket tartotta Napóleon a legjobb katonáknak. Hadserege sikerének titka a korszerű felszerelésben, a fegyvernemek kitűnő összehangolásában, valamint a hadoszlopok villámgyors áthelyezésében rejlett. Ez utóbbi azért is volt fontos, mert az akkori hadseregek nem tudtak az ellátási bázisaiktól távol, huzamosabb ideig működni.

A több tízezer katona ellátmányát, a rossz úthálózat miatt lehetetlen volt szekéren megoldani, a franciák viszont egy jól szervezett szállásmesteri rendszernek köszönhetően megoldották ezt a feladatot. Itt elsősorban az útjukban lévő falvakat és városokat egyszerűen kifosztották, ez viszont alkalmazható volt a sűrűn lakott nyugat-európai térségben, de a végtelen orosz szteppéken már nem. Napóleon mindezekkel tisztában volt, ezért intézkedett, hogy raktárakat létesítsenek Lengyelországban és Kelet-Poroszországban, valamint több mint hatezer szekeret szervezett serege utánpótlás-vonalának a biztosítására.

Az oroszok az 1812 júniusában meginduló francia hadjárat során elsősorban a felégetett föld taktikáját alkalmazták, majd ahogyan egyre mélyebben hatoltak be a franciák orosz földre, az ellátmányt szállító egységek nem tudták azokat olyan gyorsan követni, mert az orosz úthálózat katasztrofális volt. Mindez a francia ellátórendszer kapacitásának a csökkenéséhez vezetett.

A visszavonulást látták egyetlen esélynek

Napóleon serege hónapokig akadálytalanul nyomult előre a hátráló, maga mögött mindent felégető orosz seregek nyomában. Az orosz vezérkar ugyanis abban látta az egyetlen esélyt a győzelemre, ha a hatalmas ország belsejében, a franciák bázisaitól minél távolabb veszik fel a harcot. A terv részben bevált, ugyanis a mostoha időjárás (folyamatos záporok és zivatarok, valamint a nagy hőség), továbbá az ellátmány késve érkezése alaposan megnehezítette Napóleon dolgát. Sokan, főleg a spanyol és portugál katonák dezertáltak seregéből, de a bajt még tetőzte az is, hogy különböző járványok, mint például a vérhas, ütötte fel a fejét a francia táborban. A helyzetet tovább rontotta az eredményesen támadó kozák lovasság, amely nagy sikerrel akadályozta meg a franciákat abban, hogy a leigázott területen gyűjtsék be az élelmiszert és takarmányt.

A francia és a vele szövetséges német, valamint az olasz könnyűlovasság rendre alulmaradt a hazai terepen megszokott harcmodorát alkalmazó kozákokkal szemben, csak a lengyel és a horvát lovasok tudtak eredményesebben küzdeni ellenük, de ők viszont számbeli hátrányban álltak. Azonban, ha lassan is, de fokozatosan haladt előre Napóleon serege, az oroszok pedig hátráltak. Az orosz közvélemény nagy része gyávasággal és orosz területek szükségtelen elpusztításával vádolta meg a vezérkart, ezért politikai nyomásra a cár leváltotta Barclay de Tollyt, az orosz seregek főparancsnokát, és helyette Kutuzov tábornokot nevezte ki. Az új főparancsnok azonban tovább folytatta elődje stratégiáját, amíg végül augusztus 17-én Szmolenszknél csatára került sor. Az ütközet viszonylag kis veszteségek mellett úgy ért véget, hogy a jól védekező oroszok önként adták fel a stratégiailag jelentéktelen várost.

Nagy hibát követett el, amikor nem vetette be utolsó tartalékát, az elit gárdát

Napóleon támadása idején az oroszok mindössze 175 ezer katonával rendelkeztek, azonban a folyamatos sorozásnak köszönhetően ezt a számot sikerült közel 900 ezerre feltornázniuk, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy az orosz újoncok harci tapasztalatai meg sem közelítette a franciákét. Oroszország egyetlen szövetségese Svédország volt, amely ugyan nem küldött csapatokat, de a kettőjük között meglévő szövetség lehetővé tette, hogy 45 ezer orosz katonát vonjanak ki a Finn Nagyhercegségből, ezek később szintén bekapcsolódtak a harcokba. A hadjárat kockázataival, valamint az orosz terep adta nehézségekkel Napóleon nagyon is tisztában volt, így erős megszállás alatt tartotta a visszavonulási útvonalait, amelyeken még érdekes módon a párizsi posta is naponta megérkezett.

A francia sereg megszűnt szervezettként létezni

Kutuzov a szmolenszki csata után feladta a várost, majd Moszkva felé vonult vissza, ezzel elkerülte azt, hogy a franciák bevegyék az orosz fővárost, Szentpétervárt. Szeptember 7-én, mielőtt erős védelmi állásokat alakított ki, Borogyino mellett csatát vállalt a franciákkal szemben. Az ütközet a napóleoni háborúk legvéresebb napját hozta, az orosz hadak létszámuk felét, több, mint 50 ezer katonát veszítettek, de ugyanennyi embervesztesége volt a francia császárnak is.

Az orosz táborban megjelent Sándor cár, hogy személyes jelenlétével lelkesítse a csapatokat. Az ütközet 1812. szeptember 7-én hajnalban kezdődött el, a franciák 135 ezer embert és 587 ágyút vetettek be, még az oroszok 120 ezer katonával és 640 ágyúval rendelkeztek. Tábornokai figyelmeztetése ellenére Napóleon frontális támadást rendelt el, a három kilométeres frontvonalon sorozatban indított rohamok révén a franciák lassan fölénybe kerültek, de nem tudták megtörni az erős védelmi rendszert kiépített oroszok ellenállását. A francia császár egy dombtetőről figyelte a csatamezőt, nagy hibát követett el, amikor nem vetette be utolsó tartalékát a 20 ezres elit gárdát, mert akkor kicsikarhatta volna a győzelmet.

Az orosz seregek az éjszaka leple alatt elhagyták a csatamezőt, Napóleon pedig szabad utat nyert Moszkva felé, majd miután Kutuzov tábornok és serege visszavonult a birodalom belsejébe, a francia uralkodó elfoglalta a kiürített várost. Az igazi megpróbáltatás csak ez után következett a franciák számára, a felperzselt városban egy hónapig várták az orosz békekövetséget, de hiába. Az élelem és ellátmány hiánya végett végül Napóleon a visszavonulás mellett döntött, de közben a korán beköszöntött orosz télnek köszönhetően, a francia sereg valóságos pokoljáráson vett részt. A hódítók szinte elveszítették az összes lovukat, amelyek nem pusztultak éhen a takarmányhiány miatt, azokat az éhező katonák ették meg. A lovak hiánya miatt sorsukra kellett hagyni a tüzérséget és a szekereket, valamint a sebesülteket. A francia hadsereg megszűnt szervezett egységként létezni.

December elején Napóleon aggasztó francia belpolitikai hírek hatására csapatait hátrahagyva, hazatért Franciaországba, közben a hadsereg maradéka folytatta a visszavonulást. December 14-ére az utolsó francia alakulat is elhagyta Oroszország területét. Napóleon 800 ezres hadseregéből végül mindössze 27 ezer fő tért vissza hazájába, ezzel a francia császár pedig elindult a bukás útján, ami Szent Ilona szigetén fejeződött be.

A felhasznált irodalom

– https://rubicon.hu/kalendarium/1812-szeptember-14-a-nagy-moszkvai-tuzvesz-kezdete. A. J. B. J. Bourgogne: Mémoires, magyar fordításban: Bourgogne strázsamester emlékezései Napóleon oroszországi hadjáratából, Európa Kiadó 1986.

– Lev Tolsztoj. Háború és Béke. A regény ismertetése; Allenby-Könyvtár, Tel-Aviv, 1978.

– Tarle, Jevgenyij: Napóleon. Bp.: Gondolat, 1967.

– Bonaparte emlékirata.

– A magyar Napoleon, irodalom legrégibb, egykorú kéziratos lelete 1815–1915; életrajz, sajtó alá rend. Huttkay Lipót; Magyar Vállalkozás, Bp., 1915.

– https://mult-kor.hu/nagy arat fizetett napoleon a moszkva kapujaban aratott gyozelemert 20180907.