koncert

2021.07.29. 09:00

Szokatlan párosítás: a harmonika mellé gitár

Harmonika- és klasszikusgitár-koncertre várja az érdeklődőket két fiatal tehetség, Kiss Péter és Szigeti Bence pénteken este 19 órakor Baracson, a Boldogságos Szűz Mária-templomba.

Balla Tibor

Fotós: Ónodi Zoltán

Mit érdemes tudni a két fiatalról? A baracsi születésű Kiss Péter harmonikás Dunaújvárosban kezdte tanulmányait Juhos Melinda tanárnőnél. 2016-ban sikeresen felvételizett a Pécsi Művészeti Gimnáziumba, ahol Kéméndi Tamás tanítványa lett. 2020-ban felvételt nyert a firenzei Luigi Cherubini konzervatóriumba, jelenleg Ivano Battiston professzortól tanul. Olyan fórumokon mutathatta meg tudását, mint a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató színpada, a pécsi Kodály Központ, de játszott már Zágrábban, Újvidéken, La Vernában és Moszkvában is. A többi között 2016-ban Nívódíjat, 2019-ben pedig Rotary Díjat, valamint Baracs Község Ifjúsági Kitüntető díjat vehetett már át.

Kiss Péter (j) meghívta barátját, Szigeti Bencét Fotó: OZ/Bartók

Szigeti Bence Komlón született, gitáros tanulmányait Pécsett kezdte meg Sára Erikánál. 2016-ban a Pécsi Művészeti Szakgimnáziumban folytatta tanulmányait Straub Tamás és Tóth Álmos irányítása alatt, ahol több mint 10 nemzetközi és országos versenyen ért el dobogós helyezést. Fellépett a pécsi Kodály Központban a Pannon Filharmonikusokkal, 2019- ben pedig Rotary Díjat vehetett át. 2020-ban felvételt nyert a budapesti Zeneakadémiára, ahol jelenleg Csáki András gitárművész a tanára. Első évben is már több nemzetközi versenyhelyezést tudhatott maga mögött, a többi között a Szegedi Nemzetközi Gitárverseny felnőttkategóriájában 2. helyezést és különdíjat, valamint Európa legnagyobb presztízsű ifjúsági gitárversenyén, az Andres Se­govia ifjúsági gitárversenyen Monheim am Rheinben tavasszal 4. helyezést ért el.

Kiss Péter és Szigeti Bence repertoárján J. S. Bach, Antonio Soler, Napoleon Coste, Rózsa Miklós, Antonio Jose, Václav Trojan, Nevett Bartow és Astor Piazzola művei szerepelnek.

A belépés díjtalan, de tanulmányaik elősegítéséhez támogatást örömmel fogadnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában