Magellán a bennszülöttekkel vívott harcban vesztette életét

Az ő vezetésével indult útjára 1519-ben az az expedíció, amelynek tagjai végül elsőként körülhajózták a Földet, ám Magellán, ahogy később Cook kapitány is, a bennszülöttekkel vívott harcban életét vesztette.

Nem sikerült neki elérnie azt, amit Corteznek és Pizarrónak Amerikában igen, hogy az őslakók sebezhetetlennek hitték az európaiakat, így a konkvisztádorok közel ötszáz emberrel megfutamították a helyiek százezer fős csapatát. A Fülöp-szigeteken a bozótos tengerpart is Magellán és társai ellen fordult, a térdig érő vízben kiszolgáltatottá váltak a parton várakozó lándzsás bennszülöttekkel szemben, túl messze voltak, hogy muskétáik lövedékei átüssék azok fapajzsait. Az európaiak mindössze nyolc embert veszítettek el, de közöttük volt Magellán is, akit a bennszülöttek lemészárolták, majd testét elragadták. Holtteste sohasem került elő, bár voltak próbálkozások, hogy visszavásárolják az elhunyt felfedező és tengernagy holtestét, de azt a helyiek túl értékes hadizsákmánynak tartották, így azt nem adták vissza. Magellán végrendeletében Sevilla székesegyházát jelölte meg végső nyughelyeként, de ez így nem válhatott valóra, csakúgy, mint a többi végintézkedése sem. Egy hatalmas felfedezést mégis tett, utazásaival bebizonyította az akkori világ számára, hogy a Föld gömbölyű és nem lapos, ahogyan azt addig hitték.

Születésének pontos helye sem ismert

Az biztos, hogy 1480-ban született, egyesek szerint a portugáliai Sabroza városában, mások szerint viszont Portóban. Családja nemes volt, így saját címert viselhetett, továbbá beléphetett a királyi udvarba. A fiatal Magellán II. János portugál király udvarában nevelkedett. Az uralkodó nagyon művelt személy volt, ezért is nevezték a „tökéletes hercegnek”. Magellán huszonöt évesen szállt először tengerre, eljutott Indiába és Afrikába, számos tengeri csatában is harcolt. Végigjárta a tengerészet „szamárlétráját” vitorlát vont be, erődöket épített, árut rakodott, igyekezett elsajátítani a hajózás minden fortélyát. Számos tengeri ütközetben is részt vett, sikereinek köszönhetően a portugálok megvetették lábukat az indiai partoknál, öt év szolgálat után, 1510-ben, tiszti rangra emelték. Marokkóban egy szárazföldi összecsapásban, ellenséges lándzsa roncsolta össze a térdét, ezért élete végéig sánta maradt. Az udvari intrikákban viszont kevésbé volt járatos, így miután II. János végrendeletében úgy határozott, hogy a portugál királyi trónon őt unokatestvére, Mánuel herceg kövesse, aki János halála után lett az ibériai ország uralkodója I. Manuel néven. Az új király azonban megvonta a támogatást Magellántól, aki ezután a titkos levéltárakban őrzött parti térképeket illetve a legutóbbi brazíliai expedíció hajózási naplóit kezdte el tanulmányozni. A fűszerekben gazdag Távol-Keletre szeretett volna tengeri úton eljutni az amerikai kontinens megkerülésével. Hitt abban, hogy létezik egy átjáró a távol-keleti fűszerszigetekig, ezért az átjáró megkeresését tartotta legfőbb feladatának.

A spanyol király szolgálatába állt

Miután a portugál király elutasította, a sértődött Magellán Spanyolországba távozott, és kétéves kitartó próbálkozás után Károly spanyol uralkodó jóváhagyta utazási terveit, majd öt hajót, 250 embert és két évre elegendő készletet bocsátott rendelkezésére. Portugália diplomáciai úton és szabotázzsal is megpróbálta megakadályozni az expedícióját, és annak ellenére, hogy Magellánt a spanyolok is idegennek tartották, a flotta 1519. szeptember 20-án kifutott a spanyol kikötőből, és elindult az ismeretlen felé. Az alacsony termetű, sánta, rideg és barátságtalan Magellánt spanyol tisztjei is utálták. Ő azonban ezzel egyáltalán nem törődött, hanem feltétlen engedelmességet követelt meg mindenkitől, akik a hajókon szolgáltak, annak ellenére, hogy bárkivel közölt volna valamit a terveiről. A zendülőket szigorúan megbüntette. A hajók 1519 decemberében elérték el a dél-amerikai partokat, majd 1520 januárjában a La Plata torkolatában horgonyoztak le. A kemény és hideg telet Patagóniában (földrajzi régió Dél-Amerika legdélebbi részében, amelyen Argen­tína és Chile osztozik, a terület Németország háromszorosa) vészelték át, ahol a legénység között zendülés tört ki. Magellán a lázadást kemény kézzel leverte, a felbujtók egyik vezérét kivégeztette, a másikat pedig egy lakatlan parton hagyta. A hőn áhított átjárót az amerikai kontinens déli részén, végül több hónapos, problémáktól sem mentes kutatás után meglelte, közben két hajót is elveszített. Egy szűk hegyek közötti kijáraton 1520. november 28-án kijutott az óceánra, amit békés volta végett Csendes-óceánnak nevezett el, a szoros pedig róla kapta a nevét. A Magellán-szoros egy hajózható keskeny tengerszoros a dél-amerikai kontinens déli csúcsa és a mai Argentínához tartózó Tűzföld (nevét az őslakosok által gyújtott máglyákról kapta) között. A V-alakú szoros mintegy 570 kilométer hosszú és legkeskenyebb pontja pedig 2 kilométer széles. A Csendes-óceán és az Atlanti-óceán közti legfontosabb természetes átjáró, de a barátságtalan éghajlat és a szoros szűk volta miatt nehéz hajózási útnak számít. A Panama-csatorna 1914-es megnyitása a szoros fontosságát csökkentette, de nem szüntette meg.

A Csendes-óceán vizein

Miután kijutottak az óceán vizére, Magellán és társai azt remélték, hogy már csak idő kérdése, hogy mikor érik el a fűszerekben gazdag ázsiai szigeteket, nem is remélték, hogy számításaik hamis alapokon nyugszanak. Már száz napja hajóztak az óceánon, de szárazföldnek nyomát sem tapasztalták. Közben megromlott a hajókon az ivóvíz, elfogyott az élelem, az emberek éheztek, felütötte a fejét a skorbut. Ez egy C-vitamin hiánya miatt kialakuló súlyos táplálkozási betegség. A nyers gyümölcsök és zöldségek hiánya miatt főleg a tengerészek körében fordult elő. Elsősorban tél végén és tavasz elején szedte áldozatait, a betegek fáradtságról, vérzékenységről panaszkodtak, testükön fekélyek keletkeztek, végtagjaik pedig felduzzadtak. A nagy földrajzi felfedezések korában a „tengeri pestisnek” is nevezett kór tömegesen irtotta a hajókon lévő tengerészeket, Magellán legénységének felét vesztette el e hiánybetegség miatt.

110 napos és 17 ezer kilométeres út után, 1521. március 6-án érték el az első szigetet, a mai Guamot. Az eredeti számításaikkal ellentétben az útvonalról 10 fokkal eltértek északra, így teljesen véletlenül felfedezték a mai Fülöp-szigeteket. Április 7-én érték el Cebu szigetét, mivel nem volt elég embere, Magellán sohasem nyúlt erőszakhoz, a bennszülötteket igyekezett barátsággal meggyőzni, a helyi törzsfőnököknek tett ígéreteit rendre betartotta. Így volt ez Cebu szigetén is, ahol a sziget rádzsája, Humabon kereskedelmi szerződést ajánlott fel az európaiaknak, mégpedig fémet arany­ért, ami kedvező volt Magellán és társai számára, így természetes, hogy elfogadták a helyi uralkodó ajánlatát.

A keresztény hit gyors terjesztése lett a veszte

Miután Humabon rádzsa és családja keresztény hitre tért, ez felbátorította Magellánt, hogy Humabont megteszi az összes sziget uralkodójává, ezért annak ellenére, hogy még emberei is ellenezték tervét, katonai segítséget ajánlott fel a vezetőnek. Magellán hitt az európai fegyverekben és emberekben, ezért eléggé könnyelműen mindössze 60 emberével megtámadta Maktan-sziget Silapulapu nevű rádzsájának népét. Be akarta bizonyítani, hogy egy spanyol száz bennszülöttel is felér, de már az 1521. április 27-i partraszállás is kudarc volt, ugyanis a térdig érő vízben az európaiak nem tudták érvényesíteni technikai fölényüket, így maga Magellán is súlyosan megsebesült, majd elesett a küzdelemben.

Az utazás három éve alatt Magellán elveszítette feleségét és két kisfiát is

A spanyolok kudarcáról értesülve Humabon tőrbe csalta a még hajón lévő európai tiszteket. Terve az volt, hogy megszerezze a spanyol hajókat, ezért egy ünnepi lakomára hívta meg a tengerészeket, majd a 29 partra szállt fehér embert foglyul ejtette és megölette. A hajón lévők ezt látva, az egyik hajót felgyújtották, majd a maradék kettőn pedig amilyen gyorsan csak tudtak, elhajóztak. 1521 októberében végre rábukkantak a régóta áhított fűszerszigetekre, ahol szegfűszeget, szerecsendiót és különböző, Európában rendkívül értékes fűszereket vásároltak. Az egyik hajó Panama felé indult, de egy vihar végett visszafordult, és később portugál fogságba esett. A még egyetlen megmaradt hajó, a Victoria, a Jóreménység-fokát megkerülte, majd nagy szenvedések és nélkülözések után 1522. szeptember 6-án hazatért Spanyolországba. Az expedíció kezdetén Sevillában tengerre szállt 265 tagú legénységből, mindössze 18 ember jött vissza, a vállalkozás viszont anyagilag igencsak kifizetődött.

Az utazás három éve alatt Magellán elveszítette feleségét és két kisfiát is, további vérrokona nem maradt, de expedíciója átrajzolta a világ térképét, ugyanis kiderült, hogy a bolygónk nagyobb részét tenger borítja, amely egy egységes világóceánt alkot. A Fülöp-szigetek pedig Magellán felfedezése nyomán vált spanyol gyarmattá, és később népes keresztény országgá.

Felhasznált irodalom

Magellan, Stefan Zweig, Budapest, Európa Könyvkiadó, 2007.

Pigafetta Antonio: Magalhães. A Föld első körülhajózása; ford. Baktay Ervin; Világirodalom, Budapest, 1924.

A nagy felfedezések atlasza, Bp., Magyar Könyvklub – Officina Nova Könyvek, 1998.

A világ 100 híres felfedezője, Pécs, Alexandra Kiadó, 2004.

Az Újvilág hajósai. Kolumbus, Vespucci, Magellán; ford. Lontay László, Salánki József, Tassy Ferenc, bev., jegyz. Tassy Ferenc; Gondolat, Bp., 1968.

Dáné Tibor: Az átlépett látóhatár hősei; Appendix, Marosvásárhely, 2005.

Laurence Bergreen: Magellán a Föld körül (General Press, Budapest, 2004, ford. Erdélyi András).