Egy kisvárosból teremtettek közösséget magyar szerzőknek

– Miért gondolták úgy, hogy belevágnak ebbe? Úgy érezték, egy kisvárosból megoldható az országos gond?

– Nem, ezt abszolút nem gondoltam. Sőt, miközben megszületett a kampány, akkor tudatosult bennem, mit is vállaltam, vállaltunk. Ez onnan ered, hogy a munkám révén és a hobbiolvasásom során nagyon sok magyar szerzővel beszélgettem már, többekkel tartom is a kapcsolatot. Nagyon szeretem fotózni a könyveimet, tagja vagyok több online közösségnek is, és az instagramon is figyelem több blogger munkáját. Azt láttam, hogy az elmúlt időszakban nagyon kevés volt a magyar szerző, akit kicsit jobban kiemeltek, inkább mennek el a külföld irányába. De ki a huszonegyedik század Jókaija, vagy Szilvási Lajosa? Hát a kortárs írók. Én azt gondolom, hogy nekünk, magyaroknak elsősorban velük kell tartani a kapcsolatot, mert ki az, akit meg tudok kérdezni egy regény elolvasása után, miért gondolta, hogy meg kell írnia, s miért ez lett a vége? Csak tőlük. Persze külfölditől is, de vajmi kevés az esély, hogy válaszol, és nem értjük félre egymást. Az olvasóknak is a magyar szerzőket tudjuk elhozni a könyvtárba.

– Hogy kezdődött?

– Magánemberként március tizenötödikén készítettem egy posztot a magyar szerzőkkel kapcsolatban, és rengeteg pozitív visszajelzést kaptam számomra ismeretlen szerzőktől is. Hogy elég jól látom a magyar szerzők helyzetét a mai magyar könyvpiacon. Azt is látni kell, hogy globálisan is, és Magyarországon is nagyon telített a könyvpiac. Amikor egy nap kijön tizenöt új hazai könyv, az nagyon nagy szám. Az olvasók borzasztóan el tudnak veszni. Ez elkezdett motoszkálni a fejemben, és beszéltünk róla, hogy mit tudnánk mi könyvtárként csinálni. Elkezdtünk ötletelni, hogy csinálunk ajánlópolcot, amin csak magyar szerzők vannak. Mi egyébként is nagyon sok magyar szerzőt ajánlunk az olvasók figyelmébe. Aztán jött az ötlet, hogy ebből csinálhatnánk egy kicsit nagyobbat is, és tulajdonképpen egy hét alatt megszületett az egész kampány ötlete, ami azóta már közösséggé formálódott. Nem egy újabb blog szeretnénk lenni, ami bemutat egy könyvet, vagy szerzőkkel beszélget. Ezek nagyon jó dolgok, és nyilván fogunk majd ilyet is csinálni. De a mi célunk alapvetően az, hogy megmutassuk, mennyire színes a magyar szerzők palettája, hogy egy témán belül mennyi-mennyi magyar szerzőt tudunk felsorakoztatni egymás mellé, és segítünk megtalálni az olvasóknak, hogy ki az, aki neki ír. Megtalálni az írónak azt a közönséget, akinek ő írhat. Így született meg az ötlet, és lett minden egyes lépéssel nagyobb. Mert aztán nemcsak a könyvtárakat vontuk be, hanem bloggereket, és a magyar szerzőket is megkerestük külön-külön levélben, hogy létrehoztunk egy ilyen dolgot, és ha úgy érzik, hogy ez jó, és van kedvük, akkor csatlakozzanak. És ez tulajdonképpen futótűzként terjedt. Március huszonharmadikán hoztuk létre az oldalt, aznap reggel küldtük ki az első e-maileket, és délután három órakor már háromszázon felül volt a kedvelők száma. Olyan szerzők, olyan bloggerek csatlakoztak hozzánk, akiket még meg sem tudtunk keresni. A legszebb az egészben az, hogy egyetlen negatív kommentet, hozzáállást nem tapasztaltunk. Tulajdonképpen ez mindenkinek szívügye volt: tegyünk azért, hogy a magyar szerzők, akik rengetegen vannak, azok egy közösségben megtalálhatók legyenek. Nekünk, könyvtárosoknak ez különösen jó dolog, mert csak rámegyünk az oldalra, és csemegézünk, kit hívjunk meg. Ki az, akit nagyon szeretnek, ki az, aki nagyon népszerű. Ki az, aki kevésbé, de tudjuk, hogy jót alkotott. Nekünk egy gyűjtemény, a szerzőknek meg egy olyan felület, ahol ők maguk is közösségben érezhetik magukat. Az első alkalommal készítettünk egy fotómontázst, amire néhány szerzőt gyűjtöttünk össze, és egy-egy könyvük borítóját is rátettük a képre. Mind magyar szerzők, mind különböző témában alkotnak, de mindannyian nekünk közvetítenek. Több szerző is elmondta, hogy nekik azért volt nagyon szimpatikus, mert egy ilyen montázsról is azt érzik, hogy egy közösség tagjai.

– Azóta is beindult, már hétszázhoz közelít a követők száma.

– Azóta már az első interakción alapuló megmozdulásunk is megvolt. Azt találtuk ki április elsejére, hogy megfordítottuk, ezúttal nem az olvasók kérdezhettek az íróktól, hanem a szerzők tehették fel a kérdéseiket az olvasóknak, amire kíváncsiak. Akár egy könyvvel, érzéssel, a hétköznapokkal kapcsolatban. Tematikusan tettük fel, és végül is annyi kérdés jött össze, hogy félóránként kerültek fel, de a vége felé már negyedóránként. Este már a szerzők is visszajeleztek, hogy ez mennyire jó ötlet volt. Megnéztem, és kétezer-háromszáz körüli volt az oldalon végzett műveletek száma. Valami hihetetlen volt, hogy mennyire szívesen kapcsolódtak az olvasók az írókhoz.

– Rengeteg munkát fektet ebbe. Ez lesz a másodállása?

– Úgy hívom csak, hogy ez a szerelemprojekt. A főnököm, Kundra Anikó mindig mondja, hogy ne dolgozzak már annyit, én meg mindig azt mondom, hogy ez nem munka, szerelemprojekt. Nyilván nem lesz mindig ilyen intenzív, de szeretném, ha minden nap legalább egy poszt felkerülne. Lesz még ilyen, hogy bevonjuk az olvasókat, vagy az írókat egy-egy kérdés erejéig, lesznek interjúk, vagy játékot indítunk, elkészült ugyanis az adatkezelési szabályzat és nyilatkozat. Rengeteg szerző ajánlott fel egyébként játékra könyvet. De nem a játékokkal szeretnénk az érdeklődést fenntartani, hanem hogy a sokszínűséget megmutassuk. Van olyan szerző, aki az újságírói szolgáltatásait ajánlotta fel, volt, aki a műsorvezetői, riporteri múltját ajánlotta. Mert hogy már ők maguk is azt látják, hogy ez nem egy kampány, nem rövidtávú dolog, mi legalábbis hosszú távra tervezünk. Azt szeretnénk, ha minél többen csatlakoznának hozzánk, és vinnék hírét a magyar szerzőknek, mert nagyon kicsi az a réteg, akit ismernek az olvasók. A szerzők is megfogalmazták, hogy az a legnagyobb probléma, hogy nem jutnak el az olvasókhoz, annyira színes a paletta.

– Ennek lehet majd az a hozadéka, hogy a rácalmási könyvtárban egymást érik majd az író-olvasó találkozók?

– Reméljük. Ha vége lesz ennek a letargikus vírushelyzetnek, és újraindul az életünk, akkor ez egy picit fel tudja lendíteni majd a mi szekerünket is. Lesz annyi ismeretségünk, hogy bőven tudunk mihez nyúlni. Nagyon szeretnénk már író-olvasó találkozót tartani. Egy online találkozón nem születik meg az a varázs, ami egy légtérben, a személyes kontaktus meglétével megvalósul. Nagyon remélem, hogy sikerülhet, és akár már ősztől tudunk majd újra ilyen találkozókat szervezni. Azt biztosan mondhatom, hogy nem leszünk egy irodalmi szalon, a könyvtár ugyanúgy a könyvtár funkcióját fogja megtartani. Szeretnénk azt is, hogy ismerjék ezt az oldalt, bátran használják. Jöhetnek ötletek, kommentek, mindenkinek válaszolunk is. Kértük, kérjük az új szerzőket is, hogy nyugodtan jelentkezzenek, ha szeretnének bemutatkozni, de nem az a célunk, hogy mindenkit jó színben tüntessünk fel. A lehetőséget adjuk, hogy bemutatkozzon, és ezzel olvasót szerezzen magának. Nem csak olyan szerzőket hozunk el, akik a legnagyobb médiavisszhangot kapják. Boza Anita is élete első író-olvasó találkozóját tartotta nálunk. A régiót, a környéket természetesen előtérbe helyezzük. Azok, akik akár Rácalmáson, akár Dunaújvárosban, a megyében alkotnak, nyilván elsőbbséget élveznek. De természetesen meg kell tartani az egyensúlyt az ismert és az ismeretlen között. Vannak arculati elemeink, amiket el tudunk juttatni könyvtáraknak, hogy azok is tudják propagálni az oldalt.