...és hazatért az utolsó magyar hadifogoly a Szovjetunióból

Almádi Ferenc Heves megyei hadifogoly így számolt be az egyik baskíriai tábor életéről:

„A szódagyári telepen három, egyenként kb. 50 méter hosszú, földbe ásott, emeletes priccses „szálloda” várt bennünket. Ez korábban női deportáltak lágere volt.

Másnap reggel üres, kenyér nélküli levessel a gyomrunkban már munkára mentünk. A munkaidő este 7-ig tartott. Vacsora 60 dkg kenyér, fél evőkanál cukor és tea. Ezt kaptuk 3 hónapon keresztül. Egy hónap alatt súlyunk felére csökkent. Feléltük saját testünket.

Az ősz közeledtével megkezdődött a burgonyaszedés. Én is jelentkeztem. Nyitott teherautóban szállítottak bennünket a kolhozba. Egy hatalmas, huzatos birkahodály lett a szállásunk, aminek nedves szalmával borított padlójára szinte ájultan buktunk rá az éhségtől és a kimerültségtől. Este krumplit főztek a disznóknak, de az élelmesebbek elették az állatok elől. Többek szájából elhangzott a megállapítás: Jó volna még egyszer Magyarországon, akár disznónak is lenni!”

Az 1947-es békekonferencia úgy döntött, hogy a hadifoglyokat, amint lehetséges, haza kell szállítani. Ekkor a szovjet hatóságok százezer magyar foglyot engedtek el, átfogó hadifogolycsere-egyezmény azonban nem született, hiszen a Szovjetuniónak ez nem állt érdekében.

Toma András, az utolsó magyar hadifogoly

Toma András 1925. december 5-én született Újfehértón, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fekvő városban. Édesanyját nagyon korán elveszítette, később már édesapjával a Nyíregyháza melletti Sulyánbokorban lakott, amikor is 1944-ben besorozták az I. magyar hadseregbe. Egységével egészen Lengyelországba vezényelték, ahol 1945. január 11-én szovjet fogságba került.

A hadifogoly Toma Andrást több ezer katonatársával együtt Ukrajnán és Fehér­oroszországon keresztül az akkori Leningrád közelében lévő bogszitogorszki táborba szállították, ahol vakbélgyulladásra utaló tünetei végett kórházba került. Arról nem tudni, hogy ott milyen vizsgálatokat végeztek el rajta, egy biztos, hogy elég hamar kiengedték a kórházból, majd vonatra rakták, és a többi hadifogollyal együtt a több mint 1500 kilométerre keletre található Bisztrjagba szállították. A vagonokban embertelen körülmények között összezsúfolt hadifoglyok több mint fele életét veszítette az út során. Szerencsére Toma András betegen is túlélte mindezt, majd amikor megérkezett a célállomásra, ismét kórházba került.

Végül 1947 januárjában küldték a tatárföldi kotyelnyicsi elmegyógyintézetbe, ahol 53 évig élt. Tomára nézve ez komoly problémát jelentett, mert akit egyszer a Szovjetunióban pszichiátriai intézetbe utaltak, azt töröltek minden nyilvántartásból, így hadifoglyok névsorából is, ezért Toma András kikerült a magyar hatóságok látköréből is.

A szovjet hatóságok egyébként a politikai elítéltek egy jelentős részét is elmegyógyintézetbe küldték, ahol minden személyazonosságuk meg­szűnt, ezek az emberek egyszerűen eltűntek a nyilvánosság számára. A tisztogatási műveletek egyik bevett és hatékony módszere volt ez az akkori kommunista országban.

A hazatérés felé vezető út

Egy cseh nyelvész fedezte fel először az elmegyógyintézetben a volt magyar honvédot, ezt követően nagy kutatómunka kezdődött el, amelybe több orvos, újságíró, sőt egy kárpátaljai magyar rendőr is bekapcsolódott. Dr. Veér András az akkori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főigazgatója kiutazott a helyszínre, és megvizsgálta Toma Andrást, a híres orvos, ideg és elmegyógyász ott megállapította, hogy a megvizsgált illető, minden kétséget kizáróan magyar személy. Dr. Veér András és kutatócsoportja szinte biztos volt abban is, hogy volt magyar hadifogoly neve nem Tamás András, ahogyan a Szovjetunióban, majd később Oroszországban hivatalosan is szerepelt, hanem Toma András.

Magyarországról az esetet követően egy szakmai küldöttség utazott ki az oroszországi Tatárföldre, ahol felkerestek még öt olyan elmegyógy­intézetet, ahol voltak, vagy lehettek magyar hadifoglyok, de kézzelfogható eredményt már nem értek el.

A sikeres diplomáciai tárgyalások következtében minden akadály elhárult az elől, hogy Toma András, az utolsó magyar hadifogoly végleg visszatérhet Magyarországra.

A hazatérés híre szenzációként járta be a világot, 137 ország tudósított az esetről, minden beszámoló elismerően szólt Toma Andrásról, aki 53 év oroszországi tartózkodása után térhetett csak haza.

Miután hazatért, egyre jobb hangulatba került és egyre többet mesélt

Ismét magyar földön

Toma Andrást 2000. augusztus 11-én hozták haza, Magyarországra. Hazatérése után Juhász Ferenc akkori honvédelmi miniszter előléptette tartalékos főtörzsőrmesterré és mivel szolgálati viszonya folyamatos volt, kifizették neki az elmaradt illetményét.

Vujity Tvtko televíziós újságírónak is nagy szerepe volt abban, hogy az utolsó magyar hadifogoly ismét hazajuthasson, igaz az első lépések, még a kinti elmegyógyintézetben igencsak nehezen indultak, erről a híres tévés a következőket nyilatkozta:

„A bácsi másfél napig csak összefüggéstelenül beszélt, annyit tudtunk meg róla, hogy vegetáriánus, és hogy 1947-ben került az intézetbe. Már feladtuk, amikor a lesoványodott férfi szájából elhangzott a híres mondat, magyarul „…75 méteres házat gyártottunk, s egy téglakemencét Nyíregyházában”. A messzi Tatárföld mellett, az ottani klinikán több, mint fél évszázadot töltött, s én voltam az első, aki ennyi idő után az anyanyelvén szólt hozzá. Ezért nevet is adott nekem, mivel sokat meséltem a városomról, egy idő után én lettem a „Sapkás Pécsi.”

Toma Anna, András húga a TV-híradóban látta meg, hogy találtak kozákföldön egy beteget, aki magyar hadifogoly volt, majd amikor meglátta, szívéhez kapott, mert biztos volt abban, hogy az édestestvérét látja. Később ezt mondta:

„Édesapámék soha nem mondták azt, hogy a fiuk meghalt, még gyertyát se gyújtottak érte, s még a gyermekeikbe is belenevelték, hogy András él.”

A DNS-vizsgálatok mindent bizonyítottak

A szakértő csoport következő lépése, a volt hadifogoly esetleges családjának és rokonainak felkutatása lett, addig szűkítették a kört, amíg csak egy család jöhetett szóba, ezért Toma Andrással a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Sulyánbokorra utaztak, ahol sikerült megtalálni a volt honvéd családját, öccse, Toma János és húga, Toma Anna személyében. Andrást felismerte a két testvére, az utolsó magyar hadifogoly pedig 21 konkrét kérdésre tudott választ adni, ami azt igazolta, hogy nagy helyismerettel rendelkezett a Nyíregyháza melletti községben. A két testvér találkozásuk után határozottan kijelentette, hogy Toma András nagyon hasonlít az édesapjukra.

Miután a DNS- és az antropológiai vizsgálatok szerint is a tatárföldi elmegyógyintézetből hazaszállított volt katona és feltételezett rokonai, Toma János és Anna közötti biológiai azonosság 99,99 százalékos. Mindezt alátámasztotta, hogy a Toma testvéreknek az egyik olyan kromoszómája is azonos, amely a nemzetközi tapasztalatok szerint csak ritka esetben fordul elő. A szakemberek szerint a féltestvérek ujjlenyomata, a kezek, az ujjak, a körmök formája, orruk, fülük hasonló, felső szemhéjuk redőzete pedig mindhármuknál jellegzetes. Így tehát véglegesen bebizonyosodott, hogy az utolsó magyar hadifogolyként ismertté vált idős férfi, az a Toma András, aki 1945-ben vonult be katonának a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Surjánbokorról.

Toma András, miután végleg hazatért, egyre jobb hangulatba került és egyre többet mesélt múltjáról, beszámolt volt iskolájáról is, az is kiderült, hogy jó tanuló volt, hozzátartozói elmondták, hogy szinte minden apróságnak gyermekként örült.

Féltestvére, Toma János elmondta, annak ellenére, hogy feltűnő volt a televízióban bemutatott személy és közöttük a hasonlóság, mégsem jelentkeztek, mint esetleges hozzátartozók, mert féltek a nagy csalódástól. Korábban majdnem kétszáz magyar család hitte rokonának az egykori hadifoglyot.

A 74 éves volt honvédot féltestvére, Anna vette magához és ápolta egészen annak a haláláig.

Toma András 2004. március 30-án hunyt el Nyíregyházán.

Sírkövén a következő szöveg olvasható:

„Hazádnak rendületlenül

Légy híve, ó magyar;

Bölcsőd az s majdan sírod is,

mely ápol s eltakar.”

Nyugodj békében, magyar!

E sorok írójának azért is érdekes ez a történet, mert apai nagyapja, szintén Farkas Lajos, mint magyar honvéd örökre eltűnt a Don-kanyar katasztrófájában, így Toma Andráson keresztül valahogy rá is emlékezhetek!

Dicsőség nekik!

Felhasznált irodalom

Erdős László: A hadifogoly címmel a Zrínyi Kht. kiadónál 2001-ben megjelent könyv.

https://magyarokagulagon.hu/toma-andras-tragediaja-es-kesei-hazaterese/.

Ravasz Balázs: Az elfelejtett katona. Az utolsó hadifogoly hazatérése.

https://www.origo.hu/.

https://magyarnemzet.hu/orszagszerte/husz-evvel-ezelott-tert-haza-az-utolso-hadifogoly-8508123/.