küzdelem a folytatásért

2020.11.16. 07:00

Ha esélyt kapnak, lesz Rockmaraton!

A járványhelyzet gyakorlatilag kiradírozta az idei fesztiválszezont. Az utóbbi években a Szalki-szigeten jelentkező Rockmaraton stábja is küzd a túlélésért és a reménybeli 2021-es visszatér­ésért.

Szabó Szabolcs

Kritikus helyzetben van az egész magyar fesztiválszakma. A dunaújvárosi Szalki-szigettel az utóbbi fél évtizedben egybeforrt Rockmaraton szervezőcsapata több fontos döntést jelentett be a napokban.

„Már európai fesztiválokhoz hasonlóan nekünk is sikerült átrakni az idénre tervezett zenei programunk nagy részét 2021-re, azonban nem sok értelmét látjuk bármilyen konkrét fellépőlista bejelentésének, amíg elképzelésünk sincs, meddig marad itt velünk ez a vírus, és meddig fognak tartani a korlátozások.” – olvasható a közleményben, amely arra is kitér, hogy az idei év tízmilliós veszteséget jelent a Rockmaraton számára. A rajongóktól érkező támogatói csomagok eddig négymillió forinttal segítették a túlélést. A stáb mindent megtesz a folytatás érdekében. Pályáztak a Nemzeti Turisztikai Ügynökségnél és próbálkoznak hitelfelvétellel is.

A lelkes rajongók július második hétvégéjén pótmaraton-piknikkel vigasztalódtak az idén elmaradt Rockmaraton miatt
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Azt azonban, elismerték: még egy ilyen, az ideihez hasonló kimaradt szezon a Rockmaraton jövőjét is megkérdőjelezné. A szervezők inkább a pozitív forgatókönyvre fókuszálnak, és leszögezték: „amennyiben az aktuális szabályozás lehetővé teszi, ha bármi esélyünk lesz rá, akkor 2021-ben lesz Rockmaraton! A stáb több lehetőséggel is számol: ha a határzár jövő nyáron is fennáll még, akkor csak magyar együttesekkel számolnak. Ha pedig létszámkorlátozást vezetnek be a szabadtéri fesztiválok esetében is, akkor ahhoz igazítják a beléptetési keretszámokat és a programokat is. A szervezők tudják, a Rockmaraton lelkes rajongói közül is sokan anyagi gondokkal küzdenek e hónapokban, így a következő döntés született:

„Arra kérünk mindenkit, aki bizonytalan vagy a válság miatt minden forintra szüksége van, hogy november 30-ig igényelje vissza a korábban megváltott belépőjegye árát. Valamint arra kérünk minden elkötelezett vendégünket, hogy ha megteheti, akkor tartson ki mellettünk, támogasson minket az idénre megvásárolt jegyével, ami továbbra is automatikusan érvényes 2021-re, feltéve, hogy bármilyen rendezvényt tudunk szervezni. Köszönjük, hogy velünk vagytok ezekben a nehéz időkben!” – áll a stáb hivatalos közleményében.

 

 

Ezek is érdekelhetik