A Bartók előadás célja a figyelemfelhívás

A Szentesi Éva: Hamvaimból című önéletírási elemeket tartalmazó művéből születő Bartók előadás célja a figyelemfelhívás a felelősségvállalás és megelőzés fontosságára.

Hazánkban közel 33 ezren halnak meg évente daganatos betegségben

Döntéseink lenyomatot hagynak bennünk és környezetünkben. A Bartók Kamaraszínház készülő előadása alternatívákat kínál arra, hogy mikor érdemes lassítani rohanó mindennapjainkban, hogy miért kell óvni és ápolni kapcsolatainkat, hogy mit jelent valójában az egészség, az élet és a halál.

Mindezt egy huszonnyolc éves írónő szemszögéből, aki kétszer legyőzte a rákot. Nagy hangsúlyt szeretnének fordítani azokra az élettani helyzetekre, amelyek egy ilyen életválságban kikerülhetetlenek. Többek között: hogy hogyan rendeződnek át emberi kapcsolataink egy ilyen trauma hatására. Hogyan változik meg mindaz, amit eddig gondoltunk az életről, a világról, és arról hogy mi igazán fontos. De talán a leglényegesebb, hogy felismerjük: milyen a viszonyunk önmagunkhoz. Ráébredjünk, hogy mikben hibáztunk, miért is lettünk betegek, aztán elkezdhetünk dolgozni azon, hogy életmódváltással, új mentalitással, meggyógyítsuk magunkat.

Önismereti utazás lehetőségét rejtheti az előadás. Reflektál korunk azon problémáira, hogy mennyire fontossá vált a social média felületein megjelenő túlfilterezett szépség. Fontos napjainkban arról beszélni, hogy ne csak kifele, hanem befelé is jobban figyeljünk. A téma drámaiságát ellenpontozza a szerzőnő csípős, olykor fekete humora, ami reflektálhat bárki hétköznapjaira, hiszen olykor a legnagyobb tragédiák közepette történnek a legbanálisabb dolgok. A téma komolyságát és fontosságát öniróniával teszi befogadhatóvá, elgondolkodtatóvá és nem egyszer rendkívül mulatságossá a szerző.

HAMVAIMBÓL

Monodráma Szentesi Éva azonos című könyvéből

Színpadi ötlet és adaptáció: Tőkés Nikoletta

Tervező: Miareczky Edit

Játssza: Tőkés Nikoletta

Rendező: Bereczki Csilla

„ Fiatal vagyok a halálhoz! És tudom: ezt én rontottam el! Nem figyeltem a testemre, a testem jelzéseire. És nekem kell kimászni ebből a helyzetből, még ha szinte lehetetlen is! Kinevetni a halált, viccet csinálni belőle.

Sokkal többet kaptam a ráktól, mint amennyit elvett tőlem; nehéz időkben derülnek ki igazán a viszonyaink mélységei, kiderül, hogy kinek vagyunk igazán fontosak. Még ez sem elég, mert mi is kellünk hozzá, szerencse is kell, de legfőképpen a kitartás meg az élni akarás.

Nem sietek vissza az életbe, figyelem a testemet, és szolgálom őt, most én vagyok őérte!”