In memorian Fazekas Imre Pál 1930–2020

„Budapesten szerelemgyerekként születtem 1930. április 16-án. Amíg felnőttem, szinte minden nyelvjárási területen rám rakták az élet jó, jobb, keserűbb alapjait. Különösen a költészetet kedveltették meg velem egészen korán szüleim” – írja legutolsó kötetének előszavában. – Hétéves koromban írtam első szerelmes versikémet Klárikának. Kunmadarason az igazgatóm fedezett fel – mondván: „Itt most egy költő született.” –, s a pad alatt írott versemet körmösök formájában honorálta. Másnap elolvasva, az újságban Karcagon és Szolnokon megjelentette.

Fazekas Imre Pál tizenhét évesen mondott búcsút a szülői háznak. Egy nagykereskedőnél lett inas. A háború után Budapesten, a Nemzeti Szabad-kikötőben vállalt munkát, keresetéből fedezte élete költségeit és tanulmányait. Megnősült, két gyermekük született, néhány év múlva Sztálinvárosba költöztek, és a Dunai Vasműben 35 évet töltött el 1990. évi nyugdíjazásáig.

Első versei a helyi és megyei lapokban, folyóiratokban, később antológiákban, hangoskönyvekben és önálló kötetekben jelentek meg. Kedvelt témái a természet, a szerelem és a társadalom. Első kötete 2001-ben Az emberszabású emberiségért címet viselte. A „Versek ünnepi fényben” tavaly kiadott Dunaújvárosi „Versbarátok” antológiájában (felelős kiadó: Kiss Kálmán) így vall magáról: „Hiszek a világ egészséges megmaradásában…”