Süveges Árpád, a mecénás

– Úgy érzem, a díj óriási megtiszteltetés számunkra. Ahol tudok, évek óta segítek Dunaföldvár kulturális és civil szervezeteinek, még ha nem is verem nagy dobra. Ezentúl is számíthatnak rám, ha valakinek valami jó, megvalósításra való kezdeményezése lesz ezekben a közösségekben a város érdekében. Más, karitatív gondolkodású emberhez hasonlóan én is nyitottsággal fogadok minden segítségkérést és szükséghelyzetet. A megvalósításra váró, támogatást igénylő feladatok esetében mindenképpen kell látni bennük perspektívát, mielőtt a vállalkozásaim korlátozott pénzügyi eszközeit azokra fordítanám. Erre azért van szükség, mert bár senkit nem akarok megbántani, de nem mindegyik kezdeményezést előzik meg a mélyenszántó gondolatok.

Szeretett volna valamelyik ág művésze lenni?

– A mai életkoromban már csodálom egy-egy előadóművész performanszát, egy jó könyvet vagy egy kiválóan sikerült festményt. Ki ne szeretne valami hasonlót saját maga is produkálni?! Ezzel együtt ki vagyok békülve azzal a kártyával, amit a születésemkor húztam. A támogatásommal viszont közelebb kerülhetek ezekhez a különleges élményekhez, és ez is jó érzéssel tölt el.

Távolságtartás...

– Ez sem esik a nehezemre, szívesen maradok szürke eminenciás. Természetesen, ha szükséges, szívesen fölmegyek a színpadra, és vállalom a nyilvánosságot. Amikor egy támogatott eseményen kiírják a cégem nevét vagy az enyémet, azzal is meg vagyok békülve. Ugyanis a legtöbb esetben egy marketing-kommunikációs eszköz kerül kihelyezésére, ami bemutatja a hozzájárulásomat.

Földvárinak maradni...

– Ez a lakóhelyem, az öt gyermekemből hárman ma is itt élnek. Az első iskoláimat is itt végeztem. Egy egészséges lokálpatriotizmus van bennem. Mivel a vállalkozásaim más településekhez is köthetők, ezért azokon is nyújtok támogatást. Máig is sokat teszek azért, hogy földvári maradjak. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az egzisztenciám fenntartását a szülővárosomból is meg tudom oldani. Akárhová mennék a világban, mindig egy ilyen helyet keresnék. Dunaföldvár két ipari monstrum között egy igazi ékszerdoboz a folyó partján. Mindannyian megtalálhatjuk itt a számításunkat. A városunk kisugárzásában benne van a Duna, a halászcsárda, a kellemes pincék és a finom borok, a baráti társaságok és a kirándulásra alkalmas helyszínek. Mindenkinek van itt valamilyen törzshelye vagy klubhelyisége. Nekem is.

A fejlődés útján halad?

– Úgy látom, azon halad ez a település. Épülnek a cégek, munkahelyek teremtődnek, a lakosság száma emelkedik, javul az infrastruktúra. Segítségünkre van az autópálya is, az ország közepén vagyunk, közelebb hoz bennünket a fővároshoz és a nagyvilághoz. Ez is az előnyünkre szolgál.

Melyik a szíve szerinti elfoglaltsága?

– Járműmérnök és jogász is vagyok. Hamarosan igazságügyi közlekedési szakértő és balesetelemző is leszek. A kutatásfejlesztési területen és a dróntechnikában is rengeteg feladat vár ránk. Tehát benne vagyok a járműtechnológiával kapcsolatos dolgokban is, de van egy különösen sok örömet adó szenvedélyem is. A legjobban a különböző baráti és társasági események szervezését és lebonyolítását kedvelem. Nemcsak a logisztikából, hanem a főzésből is kiveszem a részemet. Az igazi kihívást mondjuk egy tizenöt-húsz fős társaság számára egy négyfogásos ebéd elkészítése, a hozzá illő italokkal és desszertekkel jelenti! Azért már érdemes fölvenni a főzőkötényemet. Ezt nagyon élvezem! A vitorlázás közben is örömmel látom el a legénységünket.

Elégedett a sorsával?

– Azt szokták mondani, hogy az ember akkora keresztet ad magának, amit el is bír. Igaz az is, hogy mindenki a magáét érzi a legnehezebbnek, de ha eldobnák azokat, meglátva, hogy mások micsoda nehézségekkel kell, hogy megküzdjenek, mindenki csakis a saját magáét szeretné visszakapni. Viszonylagos dolog az élet napos oldalán állni, mert lehet, hogy azt csak mi érezzük annak. Röviden válaszolva: igen elégedett vagyok a sorsommal.