Dunaújvárosban tartja bemutatkozó koncertjét Sztivi új zenekara

Szinte napra pontosan egy éve adtunk hírt arról, hogy Faragó „Sztivi” István hat év után kivált a maga alapította zenekarból, a Jolly Jackersből. Egy esztendő elteltével már arról számolhatunk be, hogy új bandája, a The Blindmirrors pénteken a Kaptár Music Pubban tartja bemutatkozó koncertjét. Sztivi már akkor is utalt rá, hogy összerántotta a következő zenekart, de akkor és azóta is – eddig – titkolózott.

Balla Tibor

Fotó: Polyák Bea

– Ebben lehet, hogy az is benne van, hogy hat évig voltam a Jollyban, és úgy voltam vele, hogy a rendszert újra akartam indítani magamban. Akkor szerettem volna újra az emberek elé állni, amikor tudok vagy tudunk olyan dolgot mutatni, amiről elmondhatom, hogy abszolút én vagyok, vagy mi vagyunk. Meg hát annyira feszített volt az az egy év, ami az előző interjú óta eltelt, hogy rengeteget dolgoztunk a zenekarral a lemezen. Valószínűleg ezért tűntem el. Meg hát nem szoktam a social médiában közzétenni dolgokat, amikor még nincs hírértéke. Úgy gondoltam, hogy arra akarom ezt az egy évet felhasználni, hogy átgondoljam az azelőtti tizenkét évemet, és ezekből az évekből ihletet merítve meg tudjunk írni egy nagylemezt, amiben benne vannak a gondolataim. Akkor azt gondoltam, hogy ehhez nem lesz elég lelki erőm. Aztán, amikor már kimondtam a döntést, akkor rájöttem, hogy igenis van bennem energia, sőt még sokkal többet érzek magamban, mint bármikor valaha. Jó pár éve tartó alkotói válságom ért véget ezzel. Tele voltam ötletekkel.

– Akkor úgy fogalmaztál, hogy „olyan zenét szeretnék játszani, ami őszinte, ami én vagyok”. Sikerült?

– Azt gondolom, hogy igen. De én ugyanúgy szeretem az irish punkot is, viszont kíváncsi voltam rá, hogy ha egy kicsit szabadjára engedem magamat, és úgy írok zenét, akkor milyen zenei ötletek jönnek belőle. Illetve most már mondhatom azt, hogy belőlünk, tehát a zenekarból. És most azt mondhatom, hogy én abszolút ezt akartam, így képzelem a zenét. Ezekkel a gondolatokkal szeretek játszani, ezekkel a zenei eszközökkel. Azt gondolom, hogy ez abszolút összeállt nálunk. Úgyhogy én most teljesen jól érzem magamat ebben, hogy azt tudom adni az embereknek magamból, ami tényleg bennem van. Az, hogy ebből ki mit vesz le, hogy milyen tanulságot szűr le a dalszövegekből, vagy kinek hogyan tudok segíteni a zenénkkel, az már mindenkinek a saját dolga. Mindenki azt lát, hall a dalokba, amit ő érez, ami neki fontos.

– Már nem csak te vagy a frontember. Ezt hogy éled meg?

– A zenekarnak az a koncepciója, hogy két egyenértékű frontember van, és ez a lemezen is megmutatkozik majd. Az első dalt is úgy választottuk ki, amiből klipet készítettünk – amiből hétfőn este a Petőfi tévén premiert is tartottunk –, amelyikben nagyjából fele arányban énekelünk. A nyár elején megjelenő első nagylemezünkre egyébként jellemző is lesz. Vannak olyan dalok, amelyikben én vagyok a főének, van, ahol Domi, a másik énekes viszi a prímet. Ez egyensúlyban van szerintünk. De ez a koncepció része is, mert ilyen zenekar kevés van, ahol két egyenértékű frontember van, egy lány és egy fiú. Ráadásul a női szólam is inkább egy „tökösebb” irányvonalat követ.

A dunaújvárosi Faragó „Sztivi” István új zenekara, a The Blindmirrors két frontemberrel támad
Fotó: Polyák Bea

– A kérdés ettől még adott. Egy extrovertált ember miért enged maga mellé mást?

– Ezt nagyon nehéz lesz megfogalmazni. Azért, mert én nyitott vagyok, és szeretek osztozni dolgokban. A jó dolgokat szeretem megosztani másokkal. Ha jól tudunk együtt dolgozni, és a produkciót színesíti és jót tesz, akkor nyugodtan, bátran lehet osztozkodni a „főhős” szerepen. Ez egyébként nekem pont tetszik is. Valahogy sokkal erősebbnek érzem ezt, hogy ketten vagyunk elöl, és kiegészítjük egymást.

– Nagyon alaposan felépített minden. A zenék, a koncepció, a megjelenés a nagyközönség előtt. Láthatóan sok munka van mögötte. Ennyire tudatosan csináljátok?

– Az elején, amikor az első próba megtörtént, nagyjából pont egy éve, akkor két feldolgozást játszottunk, hogy megismerjük egymást. A következő próbán egy hét múlva már saját dalokkal, ötletekkel jöttünk. Az az érdekes, hogy mindenkinek voltak saját ötletei, de önállóan egyik sem működött, de egymást inspriáltuk, és úgy már rögtön arcot öltött. Az volt a kikötésünk, hogy csak saját dalokat szeretnénk, és ha valamit csinálunk, akkor azt szeretnénk jól felépíteni. Akár a social média oldalát, a grafikai, vizuális megjelenést, valamint a dalokat is. Vállalom és bátran ki merem jelenteni, ez egy szuper élmény volt, életemben először tudtam úgy együtt dolgozni emberekkel, hogy tényleg mindenki egyenértékűen hozzárakta a sajátját. Ez érezhető lesz a nagylemezben, ami úgy készült, hogy másfél hétig elzárkóztunk a külvilág elől, és úgy vettük fel, hogy folyamatosan csiszolgattunk apró részleteket, hogy ez úgy összeálljon. Minden dalt megpróbáltunk a kívülálló fülével hallgatni, és szerintünk sikerült is.

– Ha ilyen alaposan építkeztek, akkor annak is jelentősége van, hogy a debüt koncert Dunaújvárosban lesz?

– Ennek nagyon sok oka van. Az egyik az, hogy én egy éve elköszöntem valamilyen formában a hazai közönségtől. A szívem mélyén, bárhol is járok majd, vagy élek a világban, én mindig dunaújvárosi leszek, maradok. Ennek van egy ilyen szentimentális oldala, hogy nagyon szeretném, hogy az otthonomnak, az ott élő ismerősöknek, barátoknak, szakmabelieknek mutassam meg, hogy mi történt velem az elmúlt egy évben, és azt, hogy milyen gondolataim vannak. Szerettem volna, ha ebben az otthonos közegben mondjam el a gondolataimat. Másrészt nagyon szeretek Dunaújvárosban játszani. Mindig is szerettem. Ha civilben megyek is haza, mindig azt érzem, hogy otthon vagyok.

A dunaújvárosi gitáros-énekes úgy tűnik, megtalálta a helyét
Fotó: Polyák Bea

– Rendkívül szerényen az új zenekar a Pentele Ska Club előzenekaraként lép fel. Miért?

– Egész egyszerűen ez egy induló zenekar. Ilyenkor általában előzenekari pozícióból kell startolni. Hogy miért a Pentele Ska? A másik zenekar, akikkel megyünk, a Robi & the HallucinatorZ. Megkérdezték, tudok-e olyan dunaújvárosi zenekart mondani a koncertre, akiket szeretek, ismerek. Ők jutottak eszembe, mert nagyon szeretjük egymást. Civilben én hangmérnök vagyok, és áprilisban fogunk a Pentele Skával egy anyagot közösen elkészíteni. Így adta magát, hogy közös koncertet is adjunk. Ismerem őket régóta, és mindig jó bulik szoktak lenni közösen.

– Az új zenekarodat még lényegében senki nem ismeri. Mire számíthat a közönség, leszakítjátok a fejét?

– Az a tervünk. A zenénket úgy definiáltuk, hogy vintage punk & roll. Benne van ez a pörgősség, de mégis valahogy visszanyúl a régebbi amerikai zenei irányokhoz. A Petőfi tévé után már a youtube-on fent van a klipünk. Nem akarunk ráülni arra, hogy megírtunk tizenkét dalt a nagylemezre, kiraktunk egy klipet, hanem egy hónap múlva szeretnénk kihozni egy következőt, május eleje felé egy koncertvideót, utána pedig nyár elején szeretnénk egyben megjelentetni az egész lemezt. Nagyon sok dolgunk volt ebben az egy évben, és nagyon „ráfeküdtünk” ennek az anyagnak az összerakására és az utolsó időszakban az élő produkcióra. Megteszünk mindent azért, hogy az a negyvenöt perc egyrészt legyen családias, mert szeretünk közvetlenek lenni az emberekkel. Szeretnénk, ha a dalok közötti időt is személyesnek érezné a közönség. Nem nagyon van lassú dalunk egyébként. Reméljük, hogy jól fogadják majd. Izgatottan várjuk, hogy milyen lesz a fogadtatás.

Tóth Dominika a zenekar énekese és egyben a basszusgitárosa is
Fotó: Meskó Zoltán

– Ez a zenekar is angol nyelven szólal meg. A cél az európai, vagy esetleg a tengeren túli siker?

– Igen. Ennek két oldala van. Egyrészt célunk egy kicsit Magyarországra varázsolni ezt a „hatvanhatos út”-életérzést. Ennek az anyanyelve az angol. Másrészt nyárra, illetve őszre is vannak terveink, hogy Európában is fellépnénk a zenekarral. Most ezeket az utakat keresgéljük, próbáljuk felgöngyölíteni. És igen, a hosszú távú terveink között van, hogy pár, Egyesült Államokbeli kapcsolatot felélénkítve egy kisebb turnén vegyünk majd részt az USA-ban. Ez nyilván egy távoli dolog, egy nagy álom, de remélem, a jövő év második felében már realizálódhat. Ha sikerül Magyarországon eljuttatni sok emberhez a zenénket, mert nagyon fontosnak tartjuk. Bármennyire is szeretnénk külföldre, vagy a tengeren túlra eljuttatni a zenénket, nem szeretnénk elhanyagolni a magyar közönséget, mert ide tartozunk, és nekik szeretnénk adni még sokat a zenénkkel.

– Egy éve meglehetősen borongós hangulatban voltál. Most hogy vagy?

– Nagyon sok minden történt a magánéletemben és szakmailag is. Most azt érzem, hogy megtaláltam azt a csatornát, ahol el tudom végre mondani a gondolataimat, és ebben a művészi formában tudok az emberekkel kommunikálni. Egy sokéves alkotói válságomnak lett vége. Szeretnék egy félig akusztikus szólólemezt is csinálni. Rengeteg gondolatom van, ami nem biztos, hogy egy zenekar szájába adható, mert annál intimebb. Feldolgozok benne az elmúlt tizenkét évemből nehéz időszakokat és jó időszakokat is. Persze elképzelhető, hogy erre már nem jut idő és energia.