őseink muzsikája

2019.07.17. 08:00

Nagyon igényes koncertet hallhattunk

Ez lett annak a lemezbemutató koncertnek a címe, amelyet az érdeklődők a Dunaföldvári Vár udvarán élvezhetnek ezen a héten, szombaton este kilenctől.

Balogh Tamás

A szombati produkcióhoz vezető útról a téma egyik jeles kutatója és feldolgozója, Széles László dunaföldvári művész, egy sor fafúvós hangszer mesteri megszólaltatója számolt be nekünk.

– A különféle népművészeti jellegű gyűjtési munkáinkat már régóta végezzük Dunaföldváron és környékén. Az Ördögszekér Táncegyüttes által 2017-ben bemutatott Földvári Lakodalmas előtt már készítettünk egy kisebb válogatást a kísérőzenekar számára, a régi földvári lakodalmakban hallottakból – nyilatkozta lapunknak Széles László. A dunaföldvári Part-Oldalak Kulturális Egyesület Népzene, néptánc Dunaföldváron című riportfilm-sorozatában mi is megszólaltunk az előbb említett gyűjtéseinkről. Ehhez a gyűjteményünkből rendelkezésre bocsátottunk néhány fényképet, videó- és hangfelvételt.

A dunaföldvári Széles Lászlóval beszélgettünk a koncertjük kapcsán
Fotó: Balogh Tamás

– Ekkor vetődött fel az ötlet, hogy a gyűjtőmunkánk eredményét valamilyen formában a szélesebb nyilvánosság elé kellene tárni. Egy tematikus CD-formára gondoltunk, bemutatva a környék: Előszállás, Daruszentmiklós, Baracs, Bölcske népzenéjét is. Különböző csokrokba szedtük azokat a szokásoknak, mulatsági alkalmaknak megfelelően, az emberek életútját végigkövetve. A CD alapját két nagyobb gyűjtés alkotja: Velis Béláné Valika néni az 1980-as, 90-es években végzett gyűjtőmunkája, ahol énekelt dallamok kerültek rögzítésre – folytatta Széles László a gondolatmenetet. Hozzátette:

– A másik a 2010-es években, általunk készített felvételek, amelyeken a térségünk híres előadói produkciói láthatóak és hallhatóak. A kutatómunkánk magában foglal még további Dunaföldvár és környékének népi kultúrájával foglalkozó munkákat, valamint a helyben még ma is élő zenei hagyományokat: a lakodalmi mulatságok, pincei nótázások dalait is. Ez a gyűjtemény büszkeséggel töltheti el a dunaföldváriak mellett a környékben élőket is.

Zárásként elmondta még a következőket: – A lemezbemutató koncertünk rendhagyó módon vonós- és fúvós­zenekarral, táncosok közreműködésével, anekdotákkal és archív felvételekkel fűszerezve kerül bemutatásra. Ezzel is szeretnénk megmutatni, hogy ez a kincs, a mi környékünké, amire büszkék lehetünk. Balogh Tamás

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában