Koncerttel ünnepeltek

2018.12.19. 10:00

Templomi koncert Baracson

December 16-án, vasárnap délután Baracs-Apátszállás katolikus templomában ünnepi koncertre várták az adventi közönséget. A rendhagyó eseményen ezúttal több zenei különlegességet is hallhattunk, láthattunk.

Horváth László

December 16-án Baracs-Apátszállás katolikus templomában ünnepi koncertre várták az adventi közönséget. Elsőként Nagy Richárd református lelkész mondta el ünnepi példabeszédét, majd gitáron kísérve adott elő egy dalt. Másodikként a baracsi önkormányzat, a Széchenyi Zsigmond Általános Iskola pedagógusaiból és a Baracsi Vadalmafa Népdalkör tagjaiból erre az alkalomra összeállt kórus mutatkozott be. Műsoruk felkészítésében Ujvári Csilla segédkezett.

Kiss Péter és dr. Bednarik Anasztázia is fellépett
Fotó: Horváth László

A rendezvény hangszeres programjaiban először Kiss Pétert, a Pécsi Művészeti Szakgimnázium harmonika szakos tanulóját hallgathatták a résztvevők. Péter évről évre számos díjban részesült. Az országos harmonikaversenyen arany minősítést szerzett, és a 2016-os évtől nívódíjjal is büszkélkedhet. A folytatásban az adventi műsor fénypontjaként dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész adott koncertet. Anasztázia ismert orgonaművészek növendékeként a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolából a Zeneakadémia orgona szakán tanult tovább. 1987-óta tanít orgonát a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, amelynek 1995 óta igazgatóhelyettese. A váci ferences templom orgonistája, és a város zenei életében is aktívan szerepet vállal. Itthon és külföldön egyaránt sok helyen koncertezik. A baracsi templomi program után a plébánián meleg teával és süteményekkel várták a szervezők a hallgatóságot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában