Megannyi embermese: ízesen és érdekfeszítően elbeszélve

Az utóbbi időben, ha lehet, még elfoglaltabb Pálinkás Bertalan, aki a többi között a Pentele Baráti Kör vezetőségi tagjaként a pentelei hagyományok megőrzéséért és továbbadásáért, a Dunapentelén született értékek és kiválóságok megismertetéséért nem keveset tesz. Rátalálnak a feladatok, avagy ő talál olyan témákat, amelyek mellett nem lehet csak úgy elmenni. Kétség nem fér hozzá, hogy a település történetének korszakai nagyon is figyelemre méltóak. Vallja, hogy most már a városnak van nagyobb szüksége Dunapentele imázsának javítására. Korábban nagyon úgy tűnt, hogy fordítva volt.

– Beszélgetésünket kezdjük a tervezett könyvsorozat első két kötetével. Panni néni kéziratainak elővételét hogyan fogadta a Pentele Baráti Kör tagsága?

– Nem volt kérdés, hogy közre kell adni ezeket a rendkívül értékes írásokat. Mivel Kemény Lajosné Farkas Borbála felvállalta az ezzel együtt járó teendők kézben tartását, mellé álltunk, s a magam részéről is segítettem a kiadást. Bízunk benne, hogy a kötetek eladásából befolyt összegből és további pályázati támogatásból a sorozat további részét is közre tudjuk adni.

– A sorozatnak szánt második kötet előszavát ön jegyzi. Mondanivalóját mire építette?

– A szó mágikus ereje – ez jutott eszembe, amikor kezembe vettem és beleolvastam Anna néni gyöngybetűs kéziratába. Megannyi embermese, amiből újra és újra rácsodálkozhatunk, hogy minden ember keresi az igazát és teljes életet él. Nyuli Anna gyermekkorától itta magába Dunapentelén a szájról szájra szálló történeteket, emlékezéseit haláláig, az élő szó varázsával jegyezte le. Ritka képességnek volt a birtokában. A képzeletében mélyen átélt eseményeket, történeteket évtizedek múltán is néhány szóval úgy tudta papírra vetni, hogy az olvasó ma is maga előtt látja a szereplőket, még ha nem is ismerte őket. Összegyűjtött történetei nem csupán kordokumentumok, hanem helytörténetünk dunapentelei lenyomata. Hangulata a mindent elsöprő városiasodás mellett is velünk marad. A miénk!

– Mind a József Attila Könyvtárban, mind pedig a Pentele klubházban nagy sikerrel, telt házas közönség előtt megtartott könyvbemutatókon önt kérték fel a kötetek és annak szerzőjének méltatására. Mivel győzte meg hallgatóságát arról, hogy érdemes elolvasni a történeteket?

– Kézhez kaptam Panni néni leveleit, amelyekben szíves figyelmébe ajánlja írásait a téma iránt érdeklődőknek. Így például Fekete Istvánnak 1976-ban ezt írta: „Írásaimat visszaemlékezésből írom. Célom az vele, hogy írásban megörökítve legyen, ami „volt”. Itt már minden eltűnik, nem is lassan, hanem ijesztően gyorsan. Akarom, hogy tudják, ismerjék utódaink a régi Pentelét, az akkori szokásokat, a régi életet örömeivel és bajaival is. Sajnos, kevés az időm az írásra. Rengeteget írtam már és mégis keveset. Több száz nótát, anyáink idejéből valót, és abból az időből is, amikor én voltam bálba járó nagylány. Az írásaimat szakértők is látták, biztatnak és kérik a múzeum részére is, és egy idős igazgatónő, aki néprajzi szakértő, várja, hogy felviszem hozzá. Írásaimban benne van a szívem, lelkem és nagyon igazán őszintén megírok mindent, úgy, ahogy volt.” Kanderka Imréhez 2002-ben keltezett levelében az alábbiakat írta: „Szíveskedjék megengedni, hogy néhány sor írásommal, én is hozzájárulhassak az ön gyűjtéséhez (készülő dokumentumfilmjéhez – a szerk.). Őslakos dunapentelei vagyok, anynyira őslakos, hogy úgy apai, mint anyai részről, az őseim már 1750 óta ezen a földön éltek. Először jobbágyok voltak, később saját földjeiken gazdálkodók. A hétdombos Penteléről senkinek sem kellett elmenni más tájra summásnak! Apai nagyapám, Nyuli Márton, meg édesapám, Nyuli István is gazdálkodók, parasztok voltak, kisgazdák. Saját kevés földünk mellett bérletes földekkel is dolgoztunk. Mindig jó lovaink voltak, és édesapám a földek megmunkálása mellett sokat fuvarozott is, így pénz is jött a házhoz. Sok, fáradtságos munkával, de megvolt a biztos megélhetésünk…”

– A megőrzött személyes dokumentumok között volt egy „Bírálólap”. Az is adalékul szolgált ahhoz, hogy nyomon követhessük a kéziratok sorsát. Ebből idézett a könyvbemutatókon.

– Az 1988-as Megyei Néprajzi Gyűjtőpályázatra küldött 300 gépelt oldalas, „Régi történetek a régi Dunapentelén” című pályamunkájával második, az Országos Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázaton harmadik helyezést ért el Panni néni. Százhatvannégy történetet, illetve mesét írt le, amelyeket a régi Dunapentelén hallott fiatalkorában, több évtizeddel ezelőtt. A történeteket szülei, nagyszülei és idős rokonai mesélték el. A bíráló javasolja az adatközlők neveinek utólagos pótlását, amit Panni néni megfogadott. A Bírálólapon egyebek között ez állt: „A történetek mind a kiejtést követve, fonetikusan vannak lejegyezve, ami még ízesebbé teszi az amúgy is érdekfeszítő történeteket. Van közöttük sok olyan elbeszélés, amely az 1800-as években játszódik, de többségük az 1900- as évek elejére kalauzol bennünket vissza. Az élet majdnem minden mozzanatáról találunk tréfás vagy tanulságos történeteket. A születés, a gyermekkori csínyek, a lakodalom, az öregkor és a halál, mind-mind előfordulnak ezekben az elbeszélésekben. Természetesen, nem maradnak ki belőlük a munkával, földműveléssel kapcsolatos témák sem. Az itt leírt történetek igen értékesek, egyrészt forrásértékük miatt, másrészt műfajilag. A szakirodalomban is ritkán fordul elő, hogy egy-egy község néphagyománya ilyen teljesen összegyűjtésre kerüljön.”

– Az ön laudációjában elhangzott Bóna István professzorra, egyetemi tanárra hivatkozás, akinek a neve ismerősként hangzik az Intercisa Múzeum háza táján, lévén az intézmény egykori igazgatója. Ő milyennek ítélte Panni néni gyűjtőmunkáját?

– Egy 1998. március 24-i keltezésű levele minden kétséget eloszlat a kéziratok jövőbeli sorsát illetően. A profeszszor személyes hangvételben írja: „Magam egy észak-alföldi nagy faluban voltam a ´30- as években gyermek, s olvasva ezeket, történeteiből szinte megelevenedik a korszak, s feltámadnak emberei, akik az Alföldön is nagyon hasonló módon éltek, küszködtek, gondolkodtak. Viszont a „Régi történetek a régi Dunapentelén” már sokkal inkább irodalom (szépen megírt falusi novellák igaz történetekről, s régen élt emberekről), mint a szaknéprajz felé közelítő „Volt egyszer egy Dunapentele…” Ennek ellenére (vagy éppen ezért) érdemes volna kibővítve önálló kötetben kiadni azokat.

A Pentele Baráti Kör

Az alapszabályba foglaltak szerint céljuk Dunaújváros és helységelődje, Dunapentele, valamint környéke múltjának, hagyományainak, kultúrtörténeti emlékeinek feltárása, ezek megőrzése az utókor számára. Tizennyolc fővel alakultak 1984-ben, hamarosan a létszám száz fölé emelkedett. Első elnökük (1993-ig) Horváth György volt. Jelenlegi elnökük Parádi György. Védőszárnyuk alatt nyugdíjasklub, borklub, népdalkör és nótaklub működik.