Gasztroséta a jövő esztendőben hatvanéves Vigadóba

A családi vállalkozás felelősségét magáénak érző Laczkó Bernadett tulajdonos-ügyvezető őszinte érdeklődéssel hallgatja a Vigadó első vezetőjének, Szabó Gyulának a visszaemlékezését, hogy azután ő is megossza velünk tapasztalatait.

Gasztrosétánk állandó szervezője, Szabó Gyula akkoriban – népgazdasági érdekből odairányítottan – a Duna-kanyarban egy százszobás szállodát vezetett. Tapolczai Jenő tanácselnök és Grábics Gyula igazgató személyes megkeresésére, és meghívására vállalta el a Vigadó vezetését, ahonnan egy év után máshová szólították a feladatok.

Ahhoz, hogy valaki a múltat megértse, tudomásul kell venni, hogy más világ volt. Nem volt televízió, nem volt internet. A vendéglátás szerepe is eltért a mostanitól. Az itt élők többsége a munkahelyi étkeztetést vette igénybe – meséli Szabó Gyula, akinek nem győzünk hálálkodni azért, hogy annyi történeti dokumentumot megőrzött a későbbi kutakodáshoz, a múlt kirakós játéka apró elemeinek összeillesztéséhez. A fiókok mélyéről, illetve a pincéből ismét előkerültek a korabeli fekete-fehér fényképek, megsárgult, elvékonyodott szórólapok, filcrátétes vendégkönyvek.

„Közlekedés félóránként a 10-11-es autóbusszal (Szállrak, Újtelepi, Sztálin úti vonal). Nyitás: Hétköznap délután 16–01 óráig, vasárnap délelőtt 12–01 óráig. Telefon: 67-29. Január 1-től minden este 22 órától 23 óráig műsor, zene: Gárdonyi Marianna, Lallila vokálduó. Ebédeljen vasárnaponként üzemünkben. Kitűnő magyar konyha. Hetenként más bel- és külföldi papírszalvéta, étkező vendégeinknek. Társas vacsorák, rendezvények vállalása zártkörűen is. Olcsó ételválaszték. Kívánságra bármilyen különleges ételt elkészítünk. Társas-rendezvényekre műsor összeállítását vállaljuk díjtalanul” – olvasható az 1961. január-februári szórólapon. E néhány sor mennyi mindent elárul a város történetéről, a korszak viszonyairól. Például azt, hogy papírszalvéta-különlegességekkel csalogatták a vendégeket. (Ezen ma már inkább jót mosolygunk.) Amit biztosan ígérnek, az a „Jó hangulat, kitűnő zene, elsőrendű kiszolgálás!”

Családias környezetű kisvendéglő típus

S hogy ez valóban így volt, annak igazolására a vendégkönyv bejegyzéseit nézegetjük. Azonban mielőtt ezekre rátérnénk, mindjárt az első oldalakon, a nyitás pontos dátuma fölött lényeges információkat tudunk meg: „A Sztálinvárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága nevében ma ünnepélyesen megnyitottuk a Vigadó Kisvendéglőt. 1959. október 31.” Grábics Gyula igazgató jegyzi a következőt: „A mai napon üzemeltetésre átvett új vendéglátóegység már az új kereskedelmi forma, a családias környezetű kisvendéglő típus. A jó konyha, a kulturált, színvonalas kiszolgálás, a hangulatos zene remélhetőleg minden fogyasztói igényt ki fog elégíteni.” És most következzenek a vendégek: „A vendéglátóipar dicséretet érdemel, hogy az L épületek lakói részére ilyen nívós szórakozóhelyet hozott létre.” „Az országunk különböző éttermeiben megfordultam, és itt a kis Vigadó éttermében a legfigyelmesebb és legpontosabb kiszolgálást kaptam. Ugyanezt láttam a többi vendégtársamnál is. A konyhát is külön megdicsérem a gusztusos és ízletes ételeiért.” „Elismerés és dicséret a 307. Kisvendéglő személyzetének az előzékeny, figyelmes kiszolgálásért.” „A Magyar Iparművészeti Főiskola hallgatói és dolgozói köszönetet mondanak a Vigadó vezetőinek és dolgozóinak az előzékeny kiszolgálásért és a konyha által készített jóízű ebédért.” És így tovább…

Megszületett a korabeli szlo­gen, amelyet még ma is sokan ismerhetnek: „Ne csak hébe-hóba, / Gyakran jöjjön a Vigadóba!” Feltételezhetően, a feledés homályába merült az a tény, hogy innen indult „városhódító” útjára – Szabó Gyula receptje szerint – a Bugaci gombócleves, amely mind a mai napig, az étlapon előkelő helyet foglal el.

Az étterem falán szemlélhető korabeli fotók, árlapok a tulajdonosok múlthoz való tiszteletteljes viszonyáról árulkodnak. Gasztrosétánknak köszönhetően, a gyűjtemény bővülni fog a most előkerült, korabeli dokumentumokkal.

Szabó Gyula mondandója végére érve, vendéglátónk, Laczkó Bernadett veszi át a szót. A szerény személyét érintő fotózásnak cseppet sem örül, de tudomásul kell vennie, hogy márpedig e nélkül nincs cikk.

– Hiszek a hagyományokban, a régi értékekben. Hét évvel ezelőtt vettük meg az éttermet, és a teljes körű felújítást követően 2012. október 29-én nyitottunk újra. A volt férjem, jelenlegi tulajdonostársam, Kernács Pál nagy álma volt, hogy a már meglévő, Alibi pizzériánk mellett legyen egy nagyobb rendezvényekre alkalmas éttermünk. Ennek valóra váltásához pedig olyan munkatársakra is szükség volt, mint Kovács Anikó mesterpincér és Tiser Gábor mesterszakács személye.

Nem véletlen, hogy a jelenlegi tulajdonosok visszataláltak a létrehozók alapgondolatához, vagyis a családias kisvendéglő koncepciójához. Megjegyzem, sorozatunk korábbi állomásainál is felfedeztük ezt a fajta újbóli önmagukra találást. A siker kritériumai között – a legnagyobb egyetértésben leszögezzük – a munkához való hozzáállásban az elhivatottságot, és nem utolsósorban a vendég- és emberszeretetet.

Helyrajzi száma: 88

Az eddigieken túl további érdekességekkel szolgálhatunk. Ilyen konkrétan: az étterem címe. Ma, ha egy nem dunaújvárosi célirányosan „A Vigadó”-ba szeretne a gépjárműve GPS-e, vagyis a navigációs rendszere segítségével eljutni, az érkezés célpontjának az alábbi címet kellene beütnie: Vigadó tér 88 helyrajzi szám, de e helyett érdemesebb a Batsányi utcát megadni. Tovább bonyolítja a helyzetet az, hogy a Vigadó utca valójában a Martinovics utca legvégén található. S hogy ez miként alakult így, erre közösen adják meg a magyarázatot:

– Amikor átadták az éttermet, ez egy utca nélküli épület volt. A szolgáltatók sem értik, miként maradhatott ez így. Mi már megszoktuk.

Történetmesélésünket azzal kezdtük, hogy néhány évtized alatt miként és miért változott a vendéglátás szerepe. A változásokban továbbra is helye maradt a vendégek felé irányuló megkülönböztetett bánásmódnak és a vendégek számára nyújtott kulináris élvezeteknek.

Étterembe járni ünnep, legyen szó esküvőről, névadóról, keresztelőről, ballagásról, születés- vagy névnapról, házassági évfordulóról, avagy halotti torról. „A Vigadó” a legutóbbi hétvégéjén kiválóan megoldott egy elsőre megoldhatatlannak látszó feladatot: egy időben látott vendégül egy keresztelős és egy halotti toros társaságot. Nem zavarták egymást. Különös, egyszerre édes és szomorú, az élet teremtette helyzet…