Tragédia táncban elbeszélve

Egy jeles évfordulóról sokféleképpen meg lehet emlékezni. Az ilyen típusú emlékidézés nem formális, a művek hatása pedig bizonyítja, micsoda művészi erő és gondolati, érzelmi mélység rejlik a kétszáz éve elhunyt magyar költő műveiben. Nem véletlenül nevezzük a 19. századi költőóriást a balladaírás Shakespeare-jének.

Január utolsó napján tartották az egy hónappal ezelőtt bemutatott Ballare (Inspirációk Arany-balladákra) című produkció második előadását a Várkert Bazárban. Zsuráf­szky Zoltán Kossuth-díjas kiváló művész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője, a kétrészes műsor főrendezője személyesen is köszöntötte a nézőket. Mint elmondta, ő kérte fel fiatal kollégáit, barátait, egykori és mostani táncosait, hogy egy-egy Arany-balladára készítsenek táncprodukciót. Az inspiráló művek között volt – a megjelenítés sorrendjében – az Ágnes asszony, A honvéd özvegye, a Vörös Rébék, a Tengeri-hántás, Az ünneprontók és a Tetemre hívás. Maga Zsuráf­szky pedig a Hídavatást választotta.

A remek szerkesztésű, többségükben népi ihletésű Arany-balladák misztikus, babonás világának konfliktusai, drámaisága tökéletesen alkalmas volt, hogy a néptánc hagyományaiból kiindulva fejezzék ki az egyén problémáit, férfi és nő viszonyát, a szerelemvágy sokszor pusztító erejét, a felelősség és a felelőtlenség dilemmáját, valamint a bűn és bűnhődés összefüggéseit. A hét-nyolc perces produkció mindegyike egy egész élet-dráma. Az emberi élet-színjáték egy-egy jelenetét láthatták a nézők. Minden benne volt – táncban elbeszélve: szenvedély, vágy, konfliktusok, indulat és tragédia, azaz élet és halál. Az egyes darabokat Zichy Mihály híres ballada-illusztrációinak kivetítésével vezették be, megteremtve a kapcsolódás és váltás, illetve a technikai átállás lehetőségét. Az élményhez mind a hét koreográfiában hozzájárult a zene és az ének ereje.

Appelshoffer János a Tengeri-hántást választotta, azt a sejtelmes balladát, amely Dallos Eszti és Tuba Ferkó tragikus viszonyával int a morális vétségre. A darab jelképes motívumait – a többi között a kukoricafosztás helyszínét, a szerelmi viszony idilljét szolgáló mezőt és a halálhoz kapcsolódó tornyot – felidéző tárgy, valamint a térben is ellenpontozó megjelenítés, a dallamok és a táncmotívumok mind-mind a bűn és bűnhődés kapcsolatát erősítették.

Az előadás második része az Európa-szerte ismert népballada táncjátéki változata: A halálra táncoltatott lány. Ezt egy amerikai játékfilm-rendező, Hules Endre felkérésére írta színpadra Zs. Vincze Zsuzsa. Zsuráfszky Zoltán pedig a néptánc formanyelvét felhasználva varázsolt drámai élményt.

Ballada és tánc. Ma azt gondolnánk, ez a két fogalom messze áll egymástól. Pedig a ballada elnevezés a táncol jelentésű ballare szóból ered. Maga az irodalmi műfaj – ahogy Greguss Ágost mondta – tragédia dalban elbeszélve. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes produkciójában pedig – tragédia táncban elbeszélve.