Lelkészi üzenet

2024.04.01. 10:00

A Húsvét öröme – Jézus Krisztus legyőzte a halált és feltámadott a sírból

Nem maradunk lelkészi üzenet nélkül húsvét hétfőn sem, hiszen Stermeczki András evangélikus lelkész gondolatait olvashatjuk az alábbiakban.

Duol.hu

A karácsonyi és esti énekeink mellett a húsvéti énekek a legszebbek evangélikus liturgiánkban. A 222. énekünk első versszakának szövege például így szól: 

Krisztus virágunk, szép termő águnk – Feltámadt Krisztus, vigadjunk! – Bűnből, halálból támadjunk!

 Benne van minden, ami a húsvéti üzenet lényege. De mi mit érzünk, mit tapasztalunk húsvét kapcsán? Leginkább a természet megújulását. Azt, hogy az eddigi „téli álom” már végérvényesen elmúlt és feléled, felébred a csodálatos világ. Egyik pillanatról a másikra virágba borulnak a bokrok és a fák és ezzel meseszép táj vár ránk. Bűn ezt nem észrevenni, bűn ezt nem meglátni és megszeretni. Nem véletlen az se, hogy a német nyelvben a tavasz a „Früh”, azaz a korai szóból származó „Frühling”. És az se véletlen, szintén a németnél maradva, hogy a húsvét talán a napfelkeltével kapcsolatos, ami kelet felől jő, azaz „Ost”. Maga a húsvét szó pedig az „Ostern”. Ezek azok a napok, amikor a termőre forduló ágak virágai elkápráztatnak bennünket. Ezek azok a napok, amikor a böjt végén már látjuk a tavasz kezdetét és azt, hogy valóban a bűnből, halálból van szabadulás. Húsvét szépsége ezért minden mást felülmúl. Az élet szépségei ugyanis félreérthetetlenül jelennek meg, melyek mögött szintén bűn nem észrevenni a szeretet fényeit is. 

Azaz nem csupán a természet szépsége és feltámadása áll előttünk tisztán és világosan, hanem az e mögött megtalálható Teremtő Isten szeretete is.

 És ez a szeretet nem csak arról szól, hogy ismét virágba borulnak a bokrok és a fák, hogy ismét szaladgálhatunk a fűben majd mezítláb, hanem azt is jelenti, hogy Ő karácsonykor nem csak elküldte fiát, hanem húsvétkor fel is támasztotta Őt a halálból és ezzel megváltotta a világot. Ennek a világnak lehetünk része mi mind, amikor nem csak a virágokban gyönyörködünk és az erdőkben kirándulunk, hanem húsvétra is készülünk. De egyúton készülünk az életre is, ami nem csak a szépségekről és virágos rétekről szól, hanem a lélekről is. Hiszen a szép csak a tiszta lehet. Egy szép ruha piszkosan fel nem vehető, egy gyönyörű táj, tele szeméttel kiábrándító és kerülendő. Épp így az ember is igyekszik testét-lelkét tisztán tartani, hogy örömmel álljanak mellette szerettei, barátai. Húsvét virágos híre mindnyájunk fénye, amely ismét megszabadít bennünket a kétség sötétjétől és az árnyék csalásától. Ugyanakkor a bűntől mégsem tudunk szabadulni, hiszen erőben és hatalomban felettünk áll. Krisztus segítsége azonban képes ezt legyőzni, amint legyőzte a halált is és feltámadott a sírból. Húsvét öröme ez, amely akár a feltámadás liturgiában is érezhető és látható, hiszen sok templomban ilyenkor hajnalban, még sötétben kezdődik az istentisztelet, de a feltámadás üzenetét követően már világosság ragyogja be a Földet. Ez a fény, Krisztus fénye megszabadít, virágba borítja a földet és termővé teszi azt, valamint a mi szíveinket is!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában