2024.03.25. 20:00
Bajba került egy gólya
Az elmúlt két hétben egyre – másra olvashattunk boldog és büszke posztokat arról, hogy az adott kistelepülésükre megérkezett a Gólya! Nagybetűvel írom, ahogy a jólelkű emberek is emlegetik. Én az egyik hajnali suhanás közben láttam az elsőt, a pirkadtkor, amikor a búzaföldön nézett szét a reggelit keresve. Kaszáláskor mindig leszállnak a kertembe. Szelídek, már nem félnek, és soha nem éri csalódás egyiket sem. Valamiért szeretjük őket. A szomszédasszonyom is így érez irántuk.
Fotó: Balogh Tamás
Nagy-Kovács Andrea Nagykarácsonyból, nekem a Nap Hőse
– Iskolába autóztunk a Balázzsal Sárbogárdra. Már kora reggel gyanús lett nekem ez a szép madár, ahogy szomorkásan álldogált a vetésben a régi Sárszentmiklósi határban. Visszafelé is rápillantottam, és úgy tűnt, mintha el sem mozdult volna. Amikor a déli órákban visszatértem a gyermekemért az iskolába, úgy találtam, hogy még mindig nem mozdult el a helyéről. Gondoltam, hogy ha visszafelé is itt találjuk, akkor kettesben becserkésszük. Így is történt.
A befogás
– Nem kellett futkosni utána, mivel el sem tudott mozdulni. A neten már láttam hasonló jelenetet, és azt az ismeretet használtam föl. Ügyesen elkaptam, és úgy csavartam bele a dzsekimbe, hogy a fejét-szemét is eltakartam, hogy megnyugodjon. Aztán beleraktuk a csomagtartóba, de ott már csak az oldalán tudott pihenni. Arra jutott ereje.
A neheze ez után következett
– Orvosi segítséget szerettem volna kérni a számára. A sukorói állatkórházba befogadták volna, de nekem nagynak tűnt a távolság. A további lehetőségeket egy-egy újabb telefonszám jelentette, míg végül egy olyan emberre találtam, aki egy kis kitérőt tesz a madár érdekében.
A várakozás alatt
– A legfontosabb, hogy a Balázs, aki nagyon büszke volt a mentőakciónkra közben megírta a leckéjét. Aztán óvatosan bekukkantottunk a madárhoz, aki talán a pihenés, talán a melegedés hatására, már egy kicsit megmozdult. Mivel telefonos kapcsolatban voltam a barátaimmal, azt gondoltuk ki, hogy talán meg kéne itatnunk! Igen ám, de ilyen szép hosszúcsőrű madárral még nem volt dolgom. Végül egy műanyag pohárba töltöttem innivalót, és csodák csodájára rájött, hogy miben szeretnénk segíteni. Többször is kortyolt belőle. A vésztartalék eleségünkből is csíptünk neki. Másfél óra múlva már igazi (lusta-fáradt-álmos?) madár módon kezdett viselkedni, mi pedig már alig vártuk, hogy a segítség megérkezzen hozzánk. Amikor megérkeztek nagyon boldogok voltunk. Ők semmiképpen sem akarták a rivaldafényt, viszont megdicsértek bennünket és már mentek is a dolgukra.
Boldogan, de fáradtan és büszkén értünk haza. Máskor is megtesszük, amit csak tudunk, ha segítenünk kell valamiben!
