Fejér

2024.03.20. 21:00

A vármegyében is ellenőrzik a gyermekotthonokat

Fejér vármegyében is elindult a gyermekotthonok soron kívüli hatósági ellenőrzése, amelyet a kormányhivatal végez – közölte honlapján a vármegyei kormányhivatal.

Duol.hu

A kormány által elrendelt vizsgálat kiterjed minden állami, nem állami, egyházi gyermek- és lakásotthonra, vagyis az összes bentlakásos gyermekvédelmi intézményre.

A hatósági ellenőrzéseket már március elsején megkezdtük, és a gyermekvédelmi intézmények több mint a felébe már ellátogattunk. A vizsgálatot helyszíni ellenőrzések keretében folytatjuk, és sor kerül az intézmények dokumentációjának átvilágítására is. Amennyiben a hatósági ellenőrzés során hiányosságot, jogsértést állapítunk meg, akkor hatósági eljárást indítunk. Ha bűncselekmény gyanúja merül fel, akkor haladéktalanul feljelentést teszünk.

Az ellenőrzések során az a célunk, hogy megvizsgáljuk, az intézmények hogyan védik a rájuk bízott gyermekeket, működik-e a jelzőrendszer az esetleges gyermekbántalmazási esetekre. Vizsgáljuk, hogy van-e bármilyen, a gyermekeket veszélyeztető kockázat az intézményben, történt-e már bántalmazás, azt hogyan kezelték, maradéktalanul kivizsgálták-e.

A kormány emellett készül a második gyermekvédelmi törvénycsomaggal és döntött a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek pszichológiai alkalmassági vizsgálatáról is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában