Márkli János ötvenegy gyönyörű év után a nyugdíjas éveit tölti mostantól

Márkli János neve összeforrt a mezőgazdasággal a Mezőföldön. Ez nem véletlen, hiszen 1973-es munkába állása óta csak ezen a területen dolgozott, hét éve már nyugdíjasként, az idén tölti be a hetvenkettedik életévét. De hogyan is kezdődött a kapcsolat Márkli János és a mezőgazdaság között?

- Előszálláson születtem, de Daruhegyen nőttem fel, innen származik az indíttatásom a mezőgazdaság iránt. Az iskolai szünetekben a Ménesmajorban vízhordóként dolgoztam, egy kis zsebpénzért. A szőlőkbe, gyümölcsösökbe vittem a vizet, és nagyon megtetszett az ott végzett munka. Otthon is volt kertünk, sokat segítettem a szüleimnek. Az általános iskola befejezése után úgy döntöttem, mezőgazdasági vonalon tanulok tovább. Móron a szőlész-borász szakközépiskolát végeztem el, majd Kecskeméten folytattam a tanulmányimat, az ottani főiskolán. Itt irányt váltottam, a szőlészet-borászatból áttértem a zöldség és dísznövény szakra, 1973-ban végeztem. Pont akkor keresett a kisapostagi Napsugár Termelőszövetkezet gyakornokot, megpályáztam, megkaptam a munkát, és elkezdődött a pályafutásom.

Méghozzá egy igen hosszú pályafutás. Ami annak ellenére zökkenőmentesen indult, hogy Kisapostagon állást vállalni egy idegennek nem volt egyszerű dolog.

- Kisapostag egy zárt közösség volt, elsősorban szlovákok lakták, akik nem nagyon engedtek be maguk közé senkit. Szerencsém volt, megkedveltek, befogadtak. Eleinte Daruhegyről motorral jártam Kisapostagra dolgozni, majd 1979-ben megnősültem. A nejemmel, Huszárik Máriával, aki Dunaújvárosban volt pedagógus, úgy döntöttünk, Kisapostagon építkezünk. Azóta is itt lakunk, született három fiúnk, és van már hat unokánk is. Ezen időszak alatt nevelőszülőként három kislány gondozását is felvállaltuk. A beilleszkedésemről még büszkén mondhatom el, hogy hamarosan megválasztottak tanácstagnak, most pedig már az ötödik ciklusomban vagyok a település alpolgármestere.

A kisapostagi kezdeti időszakra így emlékszik még vissza Márkli János.

- Hétszáztizenhárom hektár szántót műveltünk, és jelentős volt az állattenyésztés is. Hajnaltól késő estig dolgoztam, de rendkívül lelkes voltam, ezért ez nekem egy percig sem okozott problémát. 1979-ben nagy változás történt az életünkben. Megkeresett minket a dunaújvárosi Vörös Csillag Termelőszövetkezet azzal, hogy csatlakoznánk-e hozzájuk. Ebben az időszakban a kisapostagi téesznek komoly pénztartalékai voltak, de egyben szűkösek a lehetőségeink. Ezt Tóth János elnök is belátta, és úgy döntött, csatlakozunk a dunaújvárosi téeszhez. Sokan bírálták akkor ezt a döntést, de most is azt mondom, helyes volt. Ekkor már Nagyvenyim is csatlakozott a Vörös Csillaghoz. Megtarthattuk az önállóságunkat, kerületekre osztották a termelőszövetkezetet, amely az egyesülésekkel már négyezerötszáz hektáros lett. Én lettem később a kerületi vezető Kisapostagon. 1979-ben ez nem volt egyszerű feladat.  Volt tehenészetünk, sertéstelepünk és juhászatunk is, és persze ott volt a földterület is.

A következő nagy változás a rendszerváltás idején volt nemcsak Márkli János, hanem a termelőszövetkezet életében is.

- Ekkor jött a kárpótlás. Biztos sokan emlékeznek erre az időszakra. (A kárpótlási jegy fogalmát Magyarországon az 1991. évi XXV. törvény a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló törvény határozza meg. Vagyis: a szocializmusban erőszakosan elvett magántulajdonokról van szó. A kárpótlási jegy egy olyan speciális értékpapír, amelyet a magyar állam  a meghatározott feltételeknek megfelelő kárpótoltak részére bocsátott ki a kárpótlás mértékének megfelelő értékben - a szerk.) A kárpótlási jegyekkel földeket is lehetett vásárolni, a téeszben dolgozók is földhöz juthattak, ezért a területének a nagy része elment a kárpótlás alatt. Volt, aki visszaadta a földet, volt, aki művelte, volt, aki bérbe adta. Ebben az időszakban alakult meg a Pentele Mezőgazdasági Rt., a mai Pentele Mezőgazdasági Zrt. elődje. 2007-ben azután újabb nagy változás történt az életünkben. A részvénytársaság fizetési nehézségekkel küzdött, ezért meghirdettük, hogy a Pentele Rt. olyan tulajdonost keres, aki befektető lenne. A budapesti Dunagabona Kft. kereskedő cég tett ajánlatot, most is ők a tulajdonosok. Dr. Berta László tulajdonos-igazgatóval és munkatársaival nagyon jó munkakapcsolatot sikerült kialakítani, ami megkönnyítette a helyi gazdálkodással kapcsolatos döntések végrehajtását. Ekkor nagy változások történtek. Teljesen megszűnt az állattenyésztés. Mivel a Dunagabona gabonakereskedéssel foglalkozik, bevontuk a működésünkbe a környékbeli gazdákat is, vagyis a Pentele Zrt. vásárolja föl a terményeit, és értékesíti azokat. Időközben ágazatvezető, majd ügyvezető lettem, ügyvezetőként vonulok most vissza. Az elmúlt ötven évben történt változásokat talán egy számadat jellemzi a legjobban. Amikor Vörös Csillag Termelőszövetkezet voltunk, háromszáz ember dolgozott a téeszben, most összesen tizennyolcan voltunk.

Végezetül arra kértük Márkli Jánost – bár tudjuk, több évtizedből egy-egy időszakot kiragadni, rendkívül nehéz – emlékezzen a legnehezebb és a legszebb időszakra a pályafutásából.

- A legnehezebb egyértelműen a kárpótlási időszak volt. Személy szerint kellett mindenkivel egyesével tárgyalni, rengeteg vita volt. Mire letisztultak a dolgok, évek mentek el. Emellett a napi munkát is el kellett végezni.  Végül kialakult az az ezerhektáros terület, ami most a Pentele Zrt.  A legszívesebben arra emlékszem vissza, és ezt nagy szerencsének tartom, hogy mindig olyan vezetéssel dolgoztam, amelyikkel öröm volt együttműködni. Nagy tudású emberek voltak egytől egyig, rengeteget tanultam tőlük, külön ki kell emelnem Siba Ferencet, aki hosszú ideig volt a Vörös Csillag, majd a Pentele Rt. elnöke. Mindig megtalálhattam a munka szépségét, és a jó munkához a remek társaságot. Örömet okoztak az eredményeink, büszke vagyok azokra. Nem is akartam ebben a több mint fél évszázadban egyszer sem váltani.

A most már a gyakorlatban is nyugdíjassá vált éveket így várja - milyen furcsa múlt időben szólni róla - az egykori ügyvezető.

- Itt van a család, az unokák. Van kertem, szőlőm, amikre most több időm lesz odafigyelni. Eddig az otthoni dolgokkal akkor tudtam foglalkozni, ha éppen ráértem. A mezőgazdálkodás pedig nem ilyen „műfaj”, pontosan, időben kell elvégezni a feladatokat. Nehéz egyik napról a másikra nyugállományba vonulni. Felajánlottam a segítségemet, ha igényt tartanak rá, itt vagyok. Hiszen a Pentele Zrt. mindig is a szívem csücske lesz, azt kívánom, hogy jól gazdálkodjanak. Nehéz gazdasági helyzetben búcsúzom a Pentele Zrt.-től, de nagyon bízom benne, hogy talpon maradnak, és utódom Lőcse Norbert mezőgazdász irányításával, egy életképes,  a szigorú gazdálkodási feltételek, erős kihívások ellenére is eredményes, hosszú távon jövedelmező gazdálkodást folytatnak  majd.