A Duna velünk marad

A témával kapcsolatban – ahogy korábban is írtuk – többször megkerestük a terület fenntartóját, kezelőjét, a Közép-Duna völgyi Vízügyi Igazgatóságot. Közleményükben akkor kifejtették, hogy „a dunaújvárosi Duna-parton kialakult helyzetet a temetést végző szervezetek (ezzel azért vitatkoznánk, hiszen erre külön szabály van, amit ők betartanak – a szerk.) és a hozzátartozók okozták: a temetés során nem tartották be azokat az előírásokat, amelyek a temetkezési kellékek kint hagyásának tilalmát rögzítik”. Mint írják: „Igazgatóságunk, mint a nagyvízi meder vagyonkezelője szerint a kihelyezett emlékhelyek lefolyást gátló akadályt nem képeznek, így emiatt továbbá anyagi és kegyeleti okokból a kialakult állapotokon nem tud és nem kíván érdemi beavatkozást végezni.” 

Arról is tájékoztatást kaptunk, hogy az emlékhely kialakítására nincs bérleti szerződés kötve az igazgatósággal, és nem végeznek az emlékhelyek vonatkozásában fenntartási tevékenységet sem. 

A kompkikötő melletti erdős területen számos régebbi síremlék helyét fedezheti fel az arra sétáló. A tavaszi ár után már nem építették újra az egyébként teljességgel illegális kegyhelyet. Ugyanakkor több újszerű, vagy újraépített emlékhelyet, friss virágcsokrokat, és még egy talán emlékbe elhelyezett plüssmackós hátizsákot is láttunk. Az egész terület egy temető megszokott külsőségei nélkül inkább hasonlít egy horrorfilm díszletéhez, amely amellett, hogy illegális, ijesztő a kirándulóknak és hátborzongató lehet a kegytárgyak között evező sportolóknak, vagy akár a koszorút kifogó horgászoknak is.