Keresem, ha valakit valamivel meg lehet dicsérni

Hosszú, tartalmas élete, szakmai felkészültsége, éleslátása, az utolsó napokig kiemelkedő tettrekészsége, káprázatos szellemessége, páratlan műveltsége, tisztessége és humanizmusa példaértékű kéne, hogy legyen az európai ember számára. De sajnos, nem az, mert újra kísértet járja be Európát, de nem az a bizonyos régi, hanem egy új, a globalizmus szelleme!

A hazát nem kalandvágyból hagyta el 

Horváth János magyarnak született, és az is maradt mindhalálig. A hazát nem kalandvágyból, nem szabadságvágyból hagyta el. Lakhatsz bárhol, ez a szabadságod, a szülőföld megtagadása azonban a gyávaság, a kisebbségi érzés jele. Ő sohasem titkolta, sőt, büszke volt rá, hogy magyar. Nem változtatta a nevét Johnra, Amerikában is János volt, bármilyen nehéz volt is kiejteni a más anyanyelvűeknek. Nem igyekezett az amerikai kiejtést utánozni, sőt büszke volt cecei akcentusára, és így is tisztelték! A hazáját akkor sem tagadta meg, amikor a haza elfordult tőle, és évtizedekig be sem tehette a lábát Magyarországra. 

Ma, amikor a kivándorlás, az asszimiláció, a jobb lét és a siker iránti vágy sokakkal elfeledteti a gyökereket, jó tudni, hogy az ember úgy is sikeres lehet, ha nem tagadja meg a szülőföldjét, a múltját.

Nem ismerte az erőszakot 

János nem ismerte az erőszakot! Jó szóval, ésszel, emberszeretettel, kedvességgel, humorral intézte, kezelte a legütősebb konfliktusokat is. Az egyik mesterségem, hogy keresem, ha valakit valamivel meg lehet dicsérni – érdemes ezt mondatát megjegyezni!

A nemzetközi diplomáciában betöltött tisztségeiben, a kulturális és tudományos élet országok közötti béketeremtő feladatai terén is ilyen eszközökkel operálva ért el látványos eredményeket. Lehet az ember globalista úgy is, hogy nem megvet, elutasít sőt(!) kiírtani igyekszik más kultúrákat, hanem megtalálja közös érdekeket!  Jó szándékú, win-win megoldásokkal együttműködésre, összefogásra, nota bene békekötésre buzdítja a szembenálló heveskedőket. Egy interjúban így biztat: csak kiválósággal, csak magunk nemesebb rendjével, csak követésre hívó példával lehet és érdemes magyarnak lenni, és így van helyünk a világban. Ha nem ilyenek vagyunk, akkor nyugati német vagy keleti orosz valami vagy az iszlám valami győzedelmeskedik rajtunk. (…)Jogunk nekünk, magyaroknak, (…) hogy követésre méltó példát mutatunk a szomszédjainknak és a világnak.

Az erkölcs, vallásos hit

Református hitben élte az életét gyermekkorától haláláig. A soli deo gloria, nem csak mozgalom, de egész lelkiségét meghatározó norma volt számra.  Ahogy Max Weber a protestáns etikáról írja: Az erkölcs, vallásos hit. A világ arra – s csak arra – rendeltetett, hogy Isten dicsőségét szolgáljuk, s a kiválasztott keresztény arra – és csak arra – van a világon, hogy a parancsolatok végrehajtásával részt vegyen Isten világi dicsőségének gyarapításában. Isten azonban társadalmi teljesítményt követel a keresztényektől, hiszen azt követeli, hogy az élet társadalmi formálása az ő parancsai szerint (…) történjék. 

Az egyes ember feladata ebben a modellben nem más, mint hogy szakadatlanul és lelkiismeretesen munkálkodjon a rá osztott feladaton. A világból kivonuló etikai önfelülmúlás helyett – a világon belüli kötelességteljesítés felértékelődését vonja maga után, vagyis „az Istennek tetsző élet egyetlen eszközeként nem a világon-belüli erkölcsiség szerzetesi aszkézissel való felülmúlását, hanem kizárólag a világon-belüli kötelességek teljesítését ismeri, ahogyan azok az egyes ember élethelyzetéből adódnak.” 

János egész életét a politikában és a tudomány terén egyaránt a szorgalom, az ügyek melletti kitartás és a tisztesség jellemezte, a Weber-i értelemben és szellemben. Ebben a mai, a vallást kiirtani akaró, szekuláris világban fontosnak tartom ezt kiemelni.

Ma sok okos ember van, aki nem művelt

Gyermekkorától hatalmas tudásvágy munkálkodott benne, ennek köszönhetően rendkívüli műveltségre tett szert. A PhD fokozat megszerzéséhez két disszertációt is megírt, mert az első, a játékelméletről szóló még annyira ismeretlen tudásterület volt, hogy a Columbián nem találtak megfelelő tudományos fokozattal rendelkező bírálót hozzá.  A tudás feldolgozása és alkalmazása motiválta egész életében. Ma sok okos ember van, aki nem művelt, vagy nem tudja feldolgozni a tudást.

János ízig-vérig közgazdász volt. A közgazdaságtudomány nem egzakt tudomány! Bár használja azok eszköztárát, amivel az a látszat keletkezik, hogy tételei, megállapításai törvényszerűségek, de ez nem minden esetben állja meg a helyét. A közgazdaságtan az erkölcstanból, a filozófiából önállósodott, de mára elvesztette etikai alapjait. Akik Millre, Smithre hivatkoznak, pontosan azt hagyják figyelmen kívül, ami az ő számunkra még evidencia volt: az erkölcsöt.

János közismert humorával szóviccet csinált a liberálisok és mindnyájunk által bálványként tisztelt Adam Smith nevéből: a közgazdaságtan Ádámjának és Kovácsának nevezte. Megengedhette magának, mert egy szabad ember, egy szabad gondolkodó volt! Egyébként pedig nagyon is találó a magyarra fordított név! (A smith kovácsot jelent – a szerk.)

A „kinövekedésről”

A kinövekedésről még a második világháborút követő válságos években kezdte kifejteni nézeteit, majd később egyre inkább tudományos alapokra helyezve érvelt mellette. Mind a fejlődő országokban, mind később a hazatérése után, itthon tapasztalt szemlélettel ellentétben! A nadrágszíjat meghúzó, adóemelő kormányzással szemben a kinövekedést hirdette annak a sok évtizedes tapasztalatnak a birtokában, amit a fejlődő világban tett utazásai, oktatómunkája és kutatásai során szerzett. Mind az országgyűlési vitákban, mind a hazai vállalkozók gazdálkodásáról folytatott személyes beszélgetéseiben folyamatosan érvelt a fogyasztás szabályozásától eredményt várókkal szemben, mert meggyőződése volt, hogy 

Ez a kinövekedés alapja, lényege! A mai gazdászoknak megfontolandó logika ez. 

A politika gyakran felülírja a gazdaságot

A 70-es években a liberális gazdasági szemlélet elterjedésének időszakában amerikai nagyvállalatok mintáján vizsgálva elemezte és mutatta ki a Smith-i „láthatatlan kéz” szerepének helytelen értelmezését. János igen jól ismerte Smith munkásságát, és nagy tisztelettel volt iránt! De a világ nem neki hitt, hanem Hayeknek, Friedmannak. Így fogalmazott: Smith az erkölcstanból kiindulva, arra építve taglalta a közgazdasági folyamatokat. Friedman egy okos, jószándékú ember, aki ezeket komolyan vette, és azt szorgalmazta, hogy minél kevésé avatkozzanak be a kormányok, mert ott a rossz példa, a marxizmus, ami sokat ártott ezen a téren. Utalt rá, hogy a politika szempontjai gyakran felülírják a gazdaságiakat, amire Friedman nem figyelt oda, amikor a kereslet-kínálat törvényét a láthatatlan kézre bízta. János saját munkáiban túllépett ezen! Arra is felhívta a figyelmet, hogy a konszernek, monopóliumok létrejötte és az árakra gyakorolt befolyásuk mögött milyen gazdasági problémák felerősödésére kell számítani. Felismerte, hogy az egymással összejátszó monopóliumok hogyan torzítják el, miként befolyásolják az un. szabadpiaci mechanizmusok érvényesülését. 

János tudta azt, amit jóval később Ackerloff és Shiller is megfogalmazott, hogy a gazdaságot nem csupán a racionalitás irányítja, hanem az un. lelki tényezők is közrejátszanak, mint pl. a bizalom, a méltányosság, vagy éppen a korrupció, netán a rosszhiszeműség, amelyek gyakran felülírják a racionalitást. A gondolat mai aktualitását, – azt hiszem – nem- igen kell magyarázni!

Az ún. Grants Economy megalapozói között tartják számon. 

Egy bizonyos szint fölött…

János a támogatás és az adományozó erkölcsös, tisztességes szándékában hitt, de, mint elvi lehetőséget, azt is felvetette, hogy ha a támogatás nem önzetlen, hanem politikai eszközként, hátsó szándékkal történik, az – esetleg – komoly problémákat generálhat. Már a detante időszakában érzékelte ui., hogy a gyarmati sorból felszabadult országoknak nyújtott támogatások hátterében – így fogalmazott – néha-néha felsejlik a saját politikai tábor erősítésének szándéka. Már akkor felfigyelt erre, amikor a nagyhatalmak között az önállóvá vált és az ENSZ-be frissen felvett új tagállamok szavazataiért a támogatások, a fejlesztési és egyéb adományok eszközével indult meg a verseny. Aztán a módszertan tovább fejlődött: először a Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség, a USAID közismert eszköztárával, mint a szavazás befolyásolása, a szándékaikat támogatni kész jelöltek kampányának finanszírozása; a hivatalban lévő tisztségviselőkkel, illetve a fennálló vezetésre nyomást gyakorolni hajlandó csoportokkal való együttműködés –, majd idővel az eszköztár a különböző állami és magán támogatások, a GRANTS Economy kifinomult és egyre rafináltabb formáival bővült. Hogy ez hogyan tökéletesedett, szélesedett ki később, arra itt és most nem szeretnék kitérni! Nem akarom a megemlékezésünket a napi politikai aktualitások szintjére levinni. Egyetértek Esterházy Péterrel:

Egyértelműen harmadik utas volt

János magát egyértelműen harmadik utas szellemiségűnek tartotta, abban a világos, máig aktuális értelemben, ahogy azt Németh László, az 1943-as szárszói konferencián kifejtette: 

Kik-ki gondolja tovább ennek a nézetnek az időszerűségét a mai európai politikai csatározások, szemléleti különbségek közepette!

Egy letűnt kor utolsó mohikánja

Utolsó találkozásunkkor is vittem a füzetemet, és kértem, hogy meséljen még, mondja el, mit kellene, mit akar majd csinálni, ha kikerül a kórházból. Felült, kétségbeesetten megfogta a kezemet, és szinte kiabálva azt mondta: meghalok, Mária! És a szemében ott volt a korábban sohasem látott kétségbeesés. Dehogy halsz meg János, próbáltam a magam ostoba módján vigasztalni. És, ahogy halad az idő, ebben a halála óta eltelt négy évben egyre jobban hiszem, hogy tényleg nem halhat meg. Igaz, néha, hallgatva a híreket Európáról, a világról, azt gondolom, nem kellenek már az ilyen reneszánsznak minősített emberek. János már egy letűnt kor utolsó mohikánja. Azután mégis kezdek bízni abban, hogy jőni fog egy jobb kor, amelyik visszatér  a józan ész és az emberiség korábbi útjára, s akkor újra szükség lesz a ma félretett, kissé talán le is nézett, klasszikus szellemiségre.