A legnagyobb betűvel: HŐSÖK

2023.07.20. 18:00

Gyerekek mentettek életet Nagyvenyimen

A gyerekek több szervezettől is próbáltak segítséget kérni telefonon. Vízzel hűsítették a felforrósodott állatot, később pedig még a fagyipénzükről is lemondtak a gyógyíttatására.

Duol.hu

A nagyvenyimi életmentő hősök: Szabó-Völcsei Olivér, Beró Kristóf, Beró Botond

Forrás: Szepessy - Lócsy Angéla

A segélykérő üzenet kedden fél nyolckor érkezett be Szepessy-Lócsy Angélához, aki válaszában értesítette a bajba jutott cica megtalálóit, hogy sajnos jelen pillanatban állatorvosi tartozásuk mellett nem tudnak több mentett állatot befogadni, írja a feol.hu. Teljesítőképességük határán vannak, és kérte, mindenképpen vigyék az állatot orvoshoz. Az üzenetére érkezett válasz azonban felülírta addigi álláspontját. A segítséget kérők ugyanis gyerekek voltak. Angéla autóba vetette magát és azonnal rohant a cicához és a gyerekekhez, mivel ebben az esetben nemcsak a szenvedő állatot nem lehetett ellátás nélkül hagyni, de felelőssége a gyerekek irányába is cselekvésre késztette az állatvédőt. 

A nagyjából 3 hónapos kiscica mozdulatlanul feküdt a forró járdán, de senki sem törődött vele a fiúkon kívül
Forrás: Szepessy-Lócsy Angéla

Mint kiderült, a fiúk éppen bringáztak és rollereztek, amikor észrevették a kiscicát a forró járdán feküdni a negyven fokos melegben. A kis állat szerencsére életben volt, így el is szalad az egyik kisfiú vízért, amivel aztán megitatták és hűsítették a felhevült és mozgásképtelen testet. Miközben igyekeztek a legjobb tudásuknak megfelelően ellátni az elgyötört cicust, több állatmentő szervezettel is próbálták felvenni a kapcsolatot, de nem jártak sikerrel. Ekkor a közösségi oldalon kerestek segítséget, így jutottak el a Törpi Bölcsi oldalára, akik javarészt cicákat mentenek. Messenger üzenetükben még videót is csatoltak a kismacska állapotáról.

A kiscicának biztosan el van törve a hátsó lába, de nem kizárt, hogy komolyabb sérülései is vannak
Forrás: Szepessy-Lócsy Angéla

A cica azóta már állatorvosnál is járt, ahol a szakember sokktalanította a kimerült állatot, akinek a hátsó lába biztosan sérült, de nem kizárt, hogy a gerince is törött, ám többet csak a röntgenvizsgálat árul el. Időközben névtelen megkeresés is érkezett a Törpi Bölcsihez. Egy hölgy 10 ezer forintot ajánlott fel, amiből 5 ezer forintot a cica gyógyítására, 5 ezer forintot pedig a fiúk hősies helytállásáért fagyira küldött. Angéla a gyerekek tettétől és az önzetlen felajánlástól is annyira meghatódott, hogy a fagyira szánt összeget további 4 ezer forinttal toldotta meg, hogy mindhármuknak jusson 3-3 ezer "elfagyizni való" forint. A kisfiúk azonban nem fogadták el az összeget, cserébe azt szeretnék, hogy a fagyipénz is a kiscica orvosi költségeit fedezze. A fiúk viselkedése különösen példaértékű, önzetlenségük és emberségük igazán megérdemli a dicséretet, mint ahogyan a gyerekek szülei is, akik ezeket az értékeket gyermekeikben elültették.

Az állatorvos sokktalanította a meggyötört állatot, majd nyugodt, hűvös helyen éjszakázott
Forrás: Szepessy-Lócsy Angéla

Angéla és párja évek óta mentik az állatokat dunaújvárosi farmjukon, válogatás nélkül sietnek a bajbajutottak megsegítésére. A jelenlegi majd 80 macska mellett madárfiókák, teknősök és még halak is a házaspár gondoskodásának köszönhetik az életüket. Mikor azt kérdeztem Angélától, magánszemélyként miként jutottak odáig, hogy ennyi állatot saját szakállukra mentsenek és tartsanak, válasza a “Kékfényben” is megállná a helyét: – Mi csak úgy belesodródtunk.

Az életmentő kis hősök azóta is nyomon kísérik a cica állapotát és kérik az információkat Angélától, aki örömmel számol be minden fejleményről. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában