Tenni valamit azokért, akiknek szükségük van rá

Még ma is irigyelhetnének bennünket. Talán lesznek, akik meg is teszik, ha meghallják, hogy a labdajátékok, a torna, a vizes, a jeges, a küzdő és a szabadidősportok amatőr és profi képviselői, egy hívó szóra, a nemes cél érdekében összegyűltek, és akár két órát is várva a sorukra, hogy aztán kellemes baráti beszélgetés mellett tegyék meg a vállalásukat!

Az ötletgazda

Az okkal büszke Petrás Gábortól, a mostani siker kovácsától ezt is hallottam.

– Az összefogásnak ez az eredménye, hogy már kettőszáz véradó után vagyunk a mai zárásra. A betervezett százhatvan fős megjelenést délután háromra már át is ugrottuk. 

Ez egy nagyon jó dolog, hogy ennyien eljöttek és a szabadidejüket velünk töltötték, hiszen másfél – két órát is sorba kellett állni. Nem a személyzet lassú, hanem az adatfeldolgozáshoz és magához a vérvételhez ilyen hosszú időre van szükség. A tervezett időben abbahagytuk ezt a tevékenységet, mert a rekord létszám beérkezésével a szükséges eszközök elfogytak. 

Öröm látni, hogy mindenki kellemesen elbeszélgetett. A sok egykori és a mai kiváló sportoló szó szerint jól megfért ebben a csodálatos létesítményben.  Azt tudom mondani, hogy jól összehoztuk őket, büszkék vagyunk rájuk. Nem volt morgolódás és bosszankodás, mert valószínűleg sokan adtak már vért és tudják, hogy ennek körülbelül ez a tempója. Mindenkinek köszönöm a türelmét, hogy végigállták a sort.

Petrás Gábor külön kiemelte Primász Ágnest, a DFVE szakosztályvezetőjének segítségét: – Róla hagy beszéljek külön és köszönettel! Ő már reggel hatkor hívott, hogy elmondja, hogy miként áll a készülődésük, és megkérdezze, hogy van-e még valamire szükségünk. Igazi házigazdája volt az eseménynek. Tőlük kaptuk a teljes infrastruktúrát. Ez úton is nagyon köszönöm nekik! A folytatásra az OBI-ban kerül sor csütörtök délután. 

Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt dunaújvárosi területi vezetőjeként tette a dolgát, és az elért eredmény miatt méltán lehetett elégedett és büszke. – Ez a rekordok rekordja, amit egy nap alatt eddig elértünk. Szépen csendesen telt el a napunk, dacára, hogy sokat kellett várakozni, de ezt is kommunikáltuk. Mivel az önkéntesek tudták, hogy egy százhatvanas rekordra készülünk, ők már otthon is gondolhatták, hogy ez sok időbe fog telni. Amikor már láttuk, hogy rekordot is már ma délután megdöntöttük ezért fölajánlottuk, hogy a következő állomáson helyet adunk azoknak, akikre ma már nem kerülhetett sor, és az eredményüket a maihoz fogjuk beszámítani.

A különleges sportágak: – A szervezők hihetetlenül alapos munkát végeztek, hiszen a közismert sportágak mellett olyanokat is meghívtak, akik nagy meglepetést okoztak a számomra. Nagyon jó, hogy ők is megjelenhettek, és megismerhette őket a sportközösség ezen a különleges sporttalálkozón! Nekem nagy öröm volt ez a nap, mert ennyi jókedvű, egészséges ember találkozott itt nálunk. Szinte szabadságon éreztem magamat.

A demográfiai hullám: – Mi egy hetvenéves város vagyunk. Egyszerre nőttünk fel vele, lettünk véradók is, és egyszerre fogunk megöregedni. Ezért nagyon fontos az, hogy az itt élő fiatalokkal megismertessük ezt a dolgot, hogy a most aktív korosztály nyomába léphessenek, amikor eljön az ő idejük. Ezért is nagyon fontos volt látni, hogy a „derékhad” mellett a tizennyolcat éppen betöltöttek is megjelentek. Széles körben megismerhették egymást, jól viselték a másikakat. A fiatalok példaképeket láthattak a korábbi sikeres sportolók között. Reméljük, hogy követni is fogják őket!

Csőgér Sándor tanár úr a Rudasból érkezett

– Eddig százhuszonegyszer adtam vért. A most következőt ma már sajnos nem tudom kivárni, hiszen még a „záróra” felé is nagyon sokan voltak. Majd az OBI-ban bepótolom csütörtök délután.

Hogy kerülök ide? 

– Már vagy ötven éve sportolok én is, a Rudas iskolában dolgozok tesi tanárként. Minden nap ide járok úszni. Triatlonistának mondhatom magamat, hiszen a sportágaim a futás, az úszás és a kerékpározás. Magamnak csinálom, a célom az egészség megőrzése. 

A sportos élet és a véradás nagyon is összefüggő dolgok hiszen, ha az ember egészséges, akkor tud vért adni, segíteni tud másokon. Kellemes dolog az is, amikor azt mondják, hogy „köszönjük szépen a véradást”, vagy éppen amikor legutoljára adtam, akkor sms-ben megírták, hogy xy műtétjéhez kellett az én vérem. Megdobogtatja az ember szívét, amikor konkrétam megtudja, hogy ki volt az, akin segíthettem.

A Dunaújváros Futsal játékosai szép sikerek után érkeztek

Vincze Dezső is eljött

– Több dolog miatt jöttem el. Egyrészt a Petrás Gabival is jó viszonyt ápolok, ő pedig személyesen hívott meg erre az eseményre. Másrészt ebben a rohanó világban nincs sok idő valami igazán jót tenni. Most lehetőség van rá, akkor itt a helye az embernek. Örömmel látom, hogy nagyon sokan jöttek el, hogy csatlakozzanak a felhíváshoz.

Paget Olivér a véradásról

– Ez egy nagy lehetőség arra, hogy a foglalkozásunktól függetlenül tegyünk valamit a rászorulókért. Vért adni egy nemes dolog, élet menthetünk vele. Szívesen gondolok rá még akkor is, ha nem is tudom meg, hogy kinek segítettem vele. Amikor megtudtam, hogy ma elsősorban korosztálytól függetlenül sportolókat várnak ide, csakis egyféleképp dönthettem. Jó érzés volt látni ezt a sok embert és az járt a fejünkbe, hogy közéjük tartozom, mert szinte mindenki személyes ismerősöm volt.

Csapó Nóri a szabadidős sportolók táborából érkezett

– Edzőként vagyok jelen ezen az eseményen. Egy picit hozzájárultam a mai nap sikeréhez azzal, hogy felhívtam rá a saját vendégeim figyelmét. Így mi is megtettük a magunkét ennek az akciónak a sikeréhez. Az én csapatom főleg hölgyekből áll, akiknek csoportos órákat és személyi edzéseket vezetek. Mellette a sport rehabilitációban is segítek Dunaújváros sportéletében. Nagyon sokan jöttünk össze, de a várakozás nem veszi a kedvemet. Lehetne a csütörtök délutánt is választani az OBI-ban, de szerintem egy jó cél érdekében ki kell bírni a körülbelül másfél órát, pláne ilyen jó társaságban. A véradás nekem egy kicsit félelmetes, de egy ilyen magasztos cél érdekében azért meglehet ugrani ezt a kellemetlenségi szintet, A segítés ténye pedig jót tesz a lelkemnek.

Somogyi Balázs, az Acélbikák ikonja

– Szerintem ez egy nagyszerű lehetőség, hogy mi is vért adhatunk, ezért élni akartunk vele. Már hetek óta foglalkoztunk a témával és igyekeztünk minél több játékost rábeszélni arra, hogy tartson velünk. A médiafelületeinken mi is népszerűsítettük az eseményt. Az üzenetünk az volt, hogy „mi is megyünk, ti is tartsatok velünk!” A véradás arra is nagyszerű lehetőség volt, hogy a csapattal és a követőinkkel is összefogjunk, hogy együtt vegyünk részt ebben a nemes ügyben, hogy támogassuk azokat az embereket, akiknek szükségünk van a vérre. 

A tűszúrás?

– Az elején még féltem, aztán a pályafutásom alatt túlságosan sokat szúrtak belém a különböző sérülések után, szóval egy kicsit már hozzászoktam, de nem vágyok rájuk. Most simán túl leszek rajta. Az újoncoknak persze ez is újdonság, nekik csak annyit mondtam, hogy nem kell aggódniuk, hamar túl lesznek rajta. Nyilván mindenki összeszorítja a fogát, mert úgy segítünk, ahogy tudunk. Természetesen a ráhangolódás és a viccelődés közben nekünk is eszünkbe jut, hogy ez egy nemes dolog. Nem csak a saját nevemben beszélek, amikor azt mondom, hogy mi a sportolók mindig ott és úgy segítünk, ahogy a módunkban áll. 

A DKKA csapata komplett NB I-es csapata megjelent

Szalai Babettől ezt hallottam: – Jó kapcsolatban vagyunk a Petrás Gáborral, és ha valami hasonló kedvezményezést szervez, akkor engem is megkeres. A klubunk és magam is szívesen részt veszünk minden hasonló eseményen, ahol valakit tudunk segíteni. Van olyan csapattársam, aki még nem töltötte be a tizennyolcadik életévét ezért ebből ugyan kiesett, de természetesen velünk tartott. Közhelynek hangzik, de az ilyen hasonló esetekben a legtöbben nem kötelességszerűen, hanem szívből tartanak velünk. Most viszont jó volt látni, hogy milyen sokan és békésen kivárták azt a hosszú sort. Örülök, hogy részt vettünk rajta! Amikor vért vesznek tőlem mindig belém villan, hogy jól döntöttem, mert nagyszerű érzés, önzetlenül segíteni valakin az egészsége érdekében. Ez még akkor is igaz, hogy én igazából nagyon félek a tűtől, meg mindenféle hasonló beavatkozástól.