Az ápolók nemzetközi napja – május 12.

Magyarországon jelenleg a legóvatosabb becslések szerint is 15 százalékos ápolóhiánnyal küzd a magyar egészségügy. A szakemberek szerint, ha hazánkban az alapellátást nem számoljuk, akkor mintegy 70-75 ezren vannak jelenleg a pályán, de szükség lenne még további 7-10 ezer munkavállalóra. Ezért becsüljük meg őket és a munkájukat, mert nélkülük összeroppanna az egészségügyi ellátás. A betegápolási tevékenység a rászoruló segítése mindabban, amit saját maga tenne meg, ha meglenne hozzá a megfelelő képessége, tudása, ereje. Az ápolásban résztvevő munkacsoport különböző szakmai képzettségű tagjai (szakápolók, oktatók, gyógytornászok és logopédusok) teljes körű testi, pszichés, szociális támaszt tudnak nyújtani. Közös jellemzőjük, hogy a betegek aktív orvosi ellátást nem igényelnek, de egészségi állapotuk és családi lehetőségeik nem teszik lehetővé a megfelelő otthoni önellátást, így nem küldhetők haza, ezért az ápolásukat a kórházban kell végezni. Ezért ez úton is szeretnénk megköszönni minden ápoló lelkiismeretes és odaadó munkáját! Az Ápolók Nemzetközi Tanácsa a modern ápolás alapítója, Florence Nightingale születésének évfordulója tiszteletére 1974-ben választotta május 12-ét az Ápolók Nemzetközi Világnapjának, melyet 1982-től Magyarországon is megtartanak.

Florence Nightingale

Angol arisztokrata családba született 1820-ban. Szülei előkelő vőlegényt szemeltek ki a számára, de miután Florence tizenhét éves korában Isten hangját vélte hallani, így megszállottan keresni kezdte isteni küldetését, majd azon fáradozott, hogy életének értelmet adó hivatását meglelje, ezért felbontotta jegyességét. Így, miután úgy érezte, a betegek és sérültek ápolásában megtalálta hivatását, úgy döntött, nem vállalja a házassággal járó kötelezettségeket. Azt hirdette, hogy a megfelelő egészségügyi ellátáshoz mindenkinek alapvető joga van, nemtől, nemzetiségtől és vallástól függetlenül. Florence Nightingale alkalmazott először statisztikai megközelítést a betegápolás hatékonyságának elemzésére, így a bizonyítékokon alapuló orvoslás egyik nagy úttörőjének számít. Titokban részt vett egy három hónapos nővérképző tanfolyamon és szülei tiltása ellenére pedig gyakran segédkezett különböző kórházakban a betegek gondozásában. Családja nem nézte jó szemmel ápolói ambícióit, mivel az akkori korban ez a foglalkozás igencsak megvetett tevékenységnek számított. Florence ennek ellenére Németországban és Párizsban tökéletesítette az ápolónői tudását, majd 1853-tól részt vett a krími háború sérült katonáinak ellátásában, és kevesebb, mint 2 hónap alatt olyan mértékben átszervezte a betegellátás rendszerét, hogy a 40%-os halálozás 2%-ra csökkent a katonák körében. A krími háború 1853 és 1856 között Délkelet-Európában és a Közel-Keleten, egyfelől az Orosz Birodalom és szövetségesei, másfelől az Oszmán Birodalom és az őt támogató brit–francia–szárd szövetséges erők, illetve különféle nemzetiségű önkéntes csapatok részvételével zajlott és orosz vereséggel végződött. A sebesült katonáktól Florence a lámpás hölgy nevet kapta, mert gyakran éjszakánként is lámpával a kezében látogatta és ápolta őket.

Nightingale a hadikórházakban szerzett tapasztalatait feldolgozta, és megalapozta a betegápolás elméleti és gyakorlati képzését, a „Feljegyzések az ápolásról” című munkájával és kétszáz egyéb tanulmányával. Florence Nightingale Londonban hunyt el 1910.augusztus 13-án.

Magyar kortársa Kossuth Zsuzsanna volt

Kossuth Lajos legfiatalabb húga 1817. február 19-én született Sátoraljaújhelyen és később ő lett az 1848–49-es magyar szabadságharcban a tábori kórházak fő ápolónője. Nevéhez fűződnek az Országos Nőegyleten belül létrejövő Betegápolónői Egyletek is, amelyeknek tagjai aktívan részt vettek a kórházak munkájában. Az ápolói hivatás hitvallását a következőkben fogalmazta meg: "Egy legyen bennünk az akarat, felkeresni a szenvedést, s enyhíteni azt". A legelső katonakórházakat is ő szervezte meg 1849-ben, majd elsőnek hívta fel a sebesült katonák ápolásának kötelességére a világ figyelmét. A szabadságharc bukása után a budai várbörtönbe zárták, de miután több császári tiszt is azt tanúsította, hogy sebesülésük ideje alatt, ők is a honvédekhez hasonló gondos ellátásban részesültek, így felmentették és szabadon engedték. Először Brüsszelben, majd később az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le, New Yorkban hunyt el tüdőbaj következtében 1854. június 29-én. Emlékét őrzi a Magyar Ápolási Egyesület által 1998-ban alapított Kossuth Zsuzsanna Emlékdíj.

Felhasznált irodalom

Kertész Erzsébet: Kossuth Zsuzsanna, Kossuth Könyvkiadó, 1983.

Vasváry Ödön: Száz éve halt meg Kossuth Zsuzsa. In: Vasváry Ödön: Magyar Amerika. Szeged : Somogyi-Könyvtár, 1988.

Osváth Zsuzsa: Florence Nightingale; Medicina, Bp., 1959.

Kertész Erzsébet: A lámpás hölgy. Florence Nightingale életregénye; Móra, Bp., 1976.

Elizabeth Abbott: A cölibátus története. Athénétől I. Erzsébetig, Leonardo da Vinciig, Florence Nightingale-ig, Gandhiig és Cherig; ford. Bakonyi Berta; Alexandra, Pécs, 2009