Európa zárójelben?

A több mint 40 könyvet jegyző, amerikai, francia és magyar egyetemek elismert oktatója, mindkét tanulmányt franciául írta. 
Amint a címből is kitűnhet, a tudós gondolkodó az európai földrész jövendőjéről elmélkedik. Több mint harminc éve papírra vetett gondolatai talán ma érdekesebbek, sőt, aktuálisabbak, mint a könyv első kiadása idején. Ugyanis, 1990-ben még nem beszélhettünk Európai Unióról! Ekkor még csak 12 tagja volt az Európai Gazdasági Térségnek nevezett képződménynek, majd 1995-ben Ausztria, Finnország és Svédország csatlakozása után bővült 15-re a tagállamok száma. Még az 1993-as, jelentős mérföldkő, a négy alapszabadságnak – a tőke, a munkaerő, az áruk és a szolgáltatások – szabad áramlásának biztosítása érdekében létrehozott egységes piac is csak terv. A holland kisvárosban aláírt, sokat hivatkozott Maastrichti Szerződés is majd csak 1993-ban lép hatályba. Fontos dátum, mert az Európai Gazdasági Közösségből ekkor alakult meg az Európai Közösség. 

A maastrichti megállapodást a kötetben szereplő második tanulmányában Molnár Tamás csapdának értékeli. A fennkölt szöveg mögött rejlő kétértelműségek ismeretében fantasztikus éléslátással előre jelzi, hogy a fuzionált államok keményen fel fognak majd lépni az olyan „eretnek tagállam ellen, amely a liberális demokrácia Brüsszelben megfogalmazott szabálya ellen vétkezik” és büntető hadjáratokat fognak lefolytatni vele szemben, amit „persze nem háborúnak neveznek majd”. Éppen csak azt nem írta le, hogy kötelezettségszegési eljárás lesz a megnevezése. A Maastrichti Szerződés szövege szerint az alapító szándék lényege a megosztottság helyett a szoros együttműködés, az európai lakosság bevonása a döntésekbe, a demokrácia, a szabadság és az emberi jogok érvényesülése mentén. Magasztos, szépen hangzó, a gyakorlatban viszont nehezen megfogható elvek, amelyekkel nincs olyan európai polgár, aki ne értene egyet. 
Molnár professzor tehát könyve írásakor még kevés konkrétumot tudhatott az Unióról, viszont ismerte és elemezte az európai térségben bekövetkezett politikai változásokat: a berlini fal lebontását, a két Németország egyesítését, a szocialista tábor, vele együtt a Szovjetunió széthullását, és ebből vonta le következtetéseit. Előre látta, hogy a második világháborúban nyertes két nagyhatalom, az USA és a Szovjetunió közötti egyensúlyban is változások fognak bekövetkezni. A történelmi, filozófiai alapokon nyugvó feltevései között több olyan vízió van, ami szinte napjainkban, a szemünk láttára valósul meg, és persze, olyanok is, amelyek eddig nem bizonyultak életképesnek. Pontosan látta, hogy az 1993-ra tervezett egységes piac bevezetése – még csak 12 tagállamról van szó – elsősorban nem Európa érdekeit szolgálja. Európa már a kezdetektől, vagyis a Római Szerződés aláírásától az amerikai érdekek, értékek felé orientálódott, és egyre jobban kiszolgáltatta magát az ott kidolgozott elképzeléseknek. Így fogalmaz: „A túlontúl amerikanizált Nyugat-Európát elvakítja a jólét és az átvenni kívánt életformák. Napjaink Európája tömjénezi azokat, akik meggyökereztetnék a fogyasztók Európáját.” Később kifejti, hogy Európa történelmileg, kultúráját és szellemiségét tekintve, olyan alapokon áll, amelyek aligha egyeztethetők össze a made in USA-elképzelésekkel. Előrevetíti a nemzetek Európája, kontra az amerikai módra egyesült Európa kérdésről egyre élesedő vitát, ami napjainkban jelentősen megosztja az európai közvéleményt, és kétségessé teszi a megosztottságot megszüntetni akaró maastrichti szándékot. 

Molnár természetesen a liberális európai piac riválisának számító nemzetek Európája mellett érvel. Véleménye szerint a másik megoldással Európa elveszíti történelmét, és végső soron önmagát. Ő, aki az USA-ban élt, világosan látta, hogy „a célkitűzés az amerikai demokrácia, a gazdasági liberalizmus, az életmód átültetése abban a meggyőződésben gyökerezik, hogy az emberiség jövője nem a nemzet­államokra, a történelmi gyökerekkel rendelkező nemzeti szuverenitásra fog épülni, hanem arra az új életformára, berendezkedésre, amiből az USA már példát adott világnak”. 

Jó tíz évvel azután, hogy Molnár professzor papírra vetette vízióit, kb. az ezredforduló idejére, amikor a 15 tagállamból 12 csatlakozott az euróhoz, vagyis a közös valutához, az immár több száz milliós piaccá vált Európa az uniós, liberális brüsszeli bürokrácia, a magukat baloldalinak nevező asszisztensei segítségével sikeresen meg is valósította a Washingtonból importált eszmék jelentős részét: a nemzetek fölötti vállalatokkal, bankokkal, globális intézményekkel, a pénz- és üzletközpontú gondolkodással, a reklámokkal, filmekkel új erkölcsi eszméket termelő agy­trösztökkel. Amerika ugyanis töretlenül hisz abban, hogy az emberiség sorsát az alig 250 éves történelemre visszatekintő amerikai minta szerint kell átalakítani. 

Molnár Tamás pedig abban hitt, hogy Európa a gyökerei, történelme és a kereszténységben leélt 2000 éve miatt ­ellen fog állni a „szent fogyasztás” előtt térdeplő amerikai mentalitásnak. Pontosan látta, hogy a II. világháború óta eltelt évtizedek alatt sikeresen átszivárgott az amerikai szellem, ízlés, gondolkodás és a szekularizáció, a vallástól való megszabadulás is. Ezzel együtt abban bízott, hogy az idősödő Európában felnő egy új nemzedék, amely elfordul az amerikai életformától, beleun a középszerűség diktálta ízléstelen tömegkultúrába, a mértéktelen fogyasztás csömörje után pedig ismét keresni fogja európai identitását. Újra becsülni fogja a „vén Európát”, és „kanyargó mellékutakon keresztül Európa újra megtalálja majdnem elfelejtett történelmét”. Reméljük, hogy a jelenlegi éles, beláthatatlan útkanyarok után ebben is igaza lesz Molnár professzornak, és Európa neve sohasem válik egy zárójelben megjelenített információvá!